„Engem elfújt onnan egy nagy szél…” – Kapcsolódás a természethez a Mosoly terapeuták gyógyító munkájában

Amikor megkérdeztük a Mosoly terapeutákat, hogyan jelenik meg a természet a munkájukban, többen is említették, hogy a gyerekek spontán felhozott témái között szerepel valamilyen érdekes táj, az időjárás, az elemek (különösen a víz) és az életfa szimbóluma. Ezek az képek erőteljesen dolgoznak a gyerekekben, mozgósítják érzelmeiket, testi emlékeiket. Felbukkanásukkal fontos információt közvetítenek a terapeuták felé arról, hol tart éppen egy-egy gyerek a gyógyulás felé vezető úton, mire lenne szüksége a továbblépéshez. A szimbólumok személyes jelentésének feltárása után a terapeuták képzőművészet-terápiás, zeneterápiás vagy pszichodramatikus eszközökkel és akár az élmények saját testtel, testérzettel való összekapcsolásával segítenek birtokba venni a felbukkant természeti szimbólumok erejét.

„Egyik csoportunkban már kezdettől fogva nagyon sok fát és szivárványt rajzoltak, festettek a gyerekek, bármi is volt a téma. Spontán hozták ezeket a szimbólumokat, melyeket aztán alkotásban jelenítettünk meg. Volt, hogy faleveleket használtunk színes nyomatok készítésére, vagy levelekből és termésekből bábukat, tündéreket ragasztottunk. Közben arról beszélgettünk, milyen faleveleket ismernek, melyik tetszik nekik, mit lehet velük csinálni. A gyerekek nagyon jól tudnak az érzékszerveiken és a képzeletükön keresztül kapcsolódni a természethez. Szívesen elképzelik, milyenek a fák, a levelek, milyen illatok vannak, milyen a homok tapintása, vagy akár a vulkán gőze. Az alkotások megbeszélése során eszembe jutott, hogy létezik a szivárványtörzsű eukaliptuszfa, amelynek nagyon szép színes a törzse, ahogy hámlik a kérge. Ez nagyon érdekelte őket. Elmeséltem nekik, hogy Hawaiin őshonos és mutattam róla fotót, majd megbeszéltük, hogy a következő alkalommal képzeletben elutazunk Hawaiira. Röviden meséltem nekik a szigetről, a vulkánokról, különleges növényzetről és a szokásokról, amellyel üdvözlik a szigeten az oda érkezőket. Ez a téma aztán több alkalmon keresztül folytatódott. Festettünk szivárványtörzsű fákat, krepp papírból egzotikus rózsákat és rózsafüzéreket, hajpántokat készítettünk. Ebbe a fiúk is nagyon intenzíven bekapcsolódtak. Tiszta mesevilág volt. Nagyon élveztük mindannyian.” (Boda Gyöngyi)

 „A Szent László kórházban többször megjelenik az életfa motívuma a foglalkozásokon. Egyszer egy kislány életfát rajzolt, de csak a fél lombkorona fért rá a papírra. De fura – mondta –, építsük tovább! Innentől kezdve fél éven át ezeket a lombkoronaszinteket építettük a foglalkozásokon, mindig újabb papírt adtunk hozzá a már meglévőhöz. Egyre csak rajzoltuk, építettük a fát és el is zenéltük a szinteket. A történetek nem mindig voltak összhangban a hangszeres megjelenítéssel (pl. kaotikus volt a zene, míg a rajz rendezett), ezzel az eltéréssel is foglalkoztunk a terápián. Ennek az öreg életfának nagyon hideg volt a lombjában, holott körülötte az erdőben mindig nyár volt. Egy történetből kiderült, hogy a fa akkor „hidegült el”, amikor a barátai elhagyták őt más fákért. Ettől nagyon szomorú lett, de legalább az állatok szívesen jártak hozzá hűsölni. A fa egyes szintjein állatok laktak, akikről különböző történeteket mesélt a kislány – ezek megfeleltek az ő aktuális állapotának. Az egyikben madár volt, aki elszakadt a családjától (akárcsak a kislány a kórházba kerüléskor): „A tengertől jöttem, ott születtem, ott van a családom. Engem elfújt onnan egy nagy szél. Erős, nagyon erős volt a szél. Ide kerültem a Varázserdőbe, itt befogadtak és beköltöztem a lombkoronába.”– mesélte. A történetekben visszatérő szereplő volt a fa tetején élő csupasz, megkopasztott, gülüszemű keselyű, aki láthatatlan, de tudjuk, hogy ott van és fenyeget mindenkit. Véleményem szerint így jelenítette meg a daganatát. A fa fejlesztése során végül nem jutottunk fel a keselyűig. Idővel veszített a jelentőségéből, mert a kislány szépen gyógyult lelkileg.” (Stánicz Nikolett)

„Pszichodráma csoportjainkban szoktunk játszani az őselemekkel. A tüzet és a vizet rengeteg formában el tudják képzelni a gyerekek, de a szelet és a földet nehezebb megragadniuk, arra ritkábban építünk játékot. A növények és az állatok világa is gyakran megjelenik. Ezeknek az azonosulásoknak a megértéséhez jó alap Erich Neumann fejlődési elmélete. (A témáról bővebben Neumann A gyermek – A bontakozó személyiség struktúrája és dinamikája című könyvében olvashatunk. – a szerk.) A neumanni fejlődési szakaszok szerint a legelső a növényi szint, aztán jönnek az állati, majd a mágikus szakaszok. Észlelni lehet egy gyermek játékában, hogy melyik szakaszban van elakadva. Az egyik Mosoly csoportba járt egy kislány, akit otthon nem hagytak felnőni, baba állapotban tartották, amit a történetében szimbolikusan egy növényi világgal fejezett ki. Amikor egy gyerek visszaregrediál egy passzív baba szerepbe, mintha egyedül nem lenne mozgásképes, akkor a növényi szakaszban van. Pszichodrámában egy állat szerepét is sokféleképpen lehet játszani. Van, akinek még támogatásra van szüksége, fejlődésben van, ezért ő egy kísérőállat szerepét vállalja a játékban, pl. az én állatkám lesz. És vannak, akik már egy fejlettebb szinten állnak és köszönik szépen, nem kérnek gazdát, pl. oroszlánok lesznek. Ezek az azonosulások sokat elárulnak arról, ki hol tart a fejlődésében.” (Majoros Andrea)

A spontán felbukkanó szimbólumok mellett a terapeuták is felkínálnak képzeleti képeket vagy akár hangokat a természetből, melyek segítenek kifejezésre juttatni a gyerekek belső konfliktusait és gyakran megoldást is kínálnak ezekre.

„Zeneterápiás foglalkozásainkon a gyerekekkel szoktunk vihart játszani. Ez egy imaginációs gyakorlattal kezdődik: elképzeljük, hogy kint fekszünk a réten, pillangók jönnek, enyhe tavaszi szellő fúj. Megjelennek a felhők, majd eljátszunk egy jó nagy vihart a hangszerekkel, utána pedig kisüt a nap.” (Kanizsai Melinda)

„A nap és a szél versengése című mesére alapoztunk egy zeneterápiás foglalkozást, amelyen a természet erőinek működését a lélektani működésekkel állítottuk párhuzamba: Ahogy a szél feltámad, majd lecsendesedik, az olyan, mint ahogy az indulat felébred, eszkalálódik, majd lecsendesedik. Persze ez az összefüggés csak a terapeuták fejében van. Ezt a folyamatot játszottuk aztán el hangszerekkel.” (Standovár Ágnes)

Előfordul, hogy egy különleges növényt vagy természetben talált tárgyat visznek be a foglalkozásra a terapeuták, mely szimbolikájával serkenti a terápiás folyamatot, vagy felhasználható valamilyen alkotás létrehozására. Egy növénnyel, állattal vagy akár a Föld bolygóval azonosulva a gyerekek tudatosíthatják, mennyi közös tulajdonságuk van más élőlényekkel és rácsodálkozhatnak saját rejtett erőforrásaikra, képességeikre is.

 „Egyszer bevittünk a pszichiátriára egy sivatagban nyíló virágot. Ehhez választottam A csillagszemű juhász című mesét, mert mindkettő a rezilienciát fejezi ki. A juhász nehéz helyzetekben ügyesen használja a furulyáját, a gógyiját. Tudja, mikor hogyan kell cselekedni, pl. becsukni a szemét, igent vagy nemet mondani, egyszóval reziliens, akárcsak ez a különleges virág, ami szélsőséges körülmények között is képes kinyílni. Ezt a képességet jártuk körül a foglalkozáson, majd másnap rajzban is feldolgoztuk.” (Kanizsai Melinda)

„Felötlik bennem egy Mosoly Alapítvány által szervezett meseterápiás és gyermekpszichodráma tábor, melyben a gyermekeknek saját címert kellett készíteniük. A címerkészítés egyrészt önismereti játék: a gyerekek az alkotás során megjelenítik, majd tudatosítják, hogy mi a fontos saját magukkal és környezetükkel kapcsolatosan, mi jellemző rájuk. Másrészt egymást is jobban megismerhetik az alkotásokon keresztül. A gyakorlathoz kaptak egy A/3-as lapot, homokot, faágakat, leveleket, szirmokat, babot és rizst. Mindenki nagyon elmélyülten dolgozott. Gyönyörű alkotások születtek. A legtöbben a természettel való kapcsolatukat is megjelenítették munkájukban. Az egyik kislány címere például egy kivételes alapossággal készült földgömb lett. Megjelentek rajta a tengerek, folyók és a földrészek. A természettel való kapcsolatán túl a világban rejlő gazdagságot, színességet szerette volna így kifejezni.” (Kiss Debóra)

Több Mosoly terapeuta is fontosnak tartja, hogy a foglalkozásokat tudatosan a természet aktuális változásaihoz, megfigyelhető jelenségeihez kapcsolja, építsen a gyerekek saját, természetben szerzett tapasztalataira, élményeire.

„Számomra a Katarzisz Komplex Művészetterápiás irányzat az, amely a legtöbb lehetőséget nyújtja a természethez való kapcsolódásra. Az évszakok váltakozásának megfigyelésével hangol arra, hogy a természetben történő változások alapvetően bennünk is leképeződnek. A terápiás térben segíti az adott hónapra való ráhangolódást az asztal közepén végigfutó dísz, amely különféle virágokból, termésekből, kövekből, levelekből áll. A dekoráció mellett gyertyát is gyújtunk, így a négy elem közül a tűz mindig jelen van. A foglalkozások tematikájában és az alkalmazott technikában is fontos szerepet játszik a természethez való kapcsolódás. Előfordul, hogy egy egész foglalkozás az adott hónapra jellemző elem köré épül, így a víz elem esetén például a ráhangoló gyakorlatban hullámok rajzolása, az alkotási folyamatban tavirózsa készítése jelenik meg akvarell technikával. Az agyag és kollázs, mint alkalmazott technika is kiváló kapcsolódási lehetőséget nyújt a természethez. Kollázs készítésnél arra kérjük a csoporttagokat, hogy a foglalkozás részeként menjenek ki a helyszín közelében lévő udvarra, parkba vagy kertbe, és az ott talált különféle termések, virágok, természeti tárgyak felhasználásával a csoportszobába visszatérve, meghatározott témában készítsék el saját alkotásukat. Így nemcsak az alkotás ideje alatt, hanem már a természetben történő kereső folyamat során megtörténik a ráhangolódás a környezetre. Ez csak néhány példa ugyan, de a Katarzisz Komplex Művészetterápia alapelveiből adódóan sokkal több lehetőséget teremt a természethez való kapcsolódásra.” (Katona Kitti)

„Az első meseterápiás képzésemen az évkörhöz kapcsolt mesékkel haladtunk az önismeret útján, melyekkel azóta én is dolgozom. Ez azt jelenti, hogy ahogyan változik a természet az egyes hónapok során, úgy haladunk mi is az önismeret útján, pl. a magok elvetése, csírába szökkenés, virágzás, begyűjtés, válogatás, visszahúzódás fázisain keresztül tekintünk saját magunkra is. Nagyon izgalmas utazás.” (Hajdu Anna)

 „Mindig olyan mesét választunk, ami picit a kinti „itt és mosthoz” kapcsol. Pl. ősszel dióval kapcsolatos mesét vittünk a gyerekeknek. A mesélés előtt olyan képzeletet, fantáziát beindító gyakorlatokat végzünk, melyek az éppen most körülöttünk lévő, elérhető dolgokról szólnak, pl. elképzeljük a diófáról hulló levelek hangját. Az óceán hangját hiába próbálnám meg elképzeltetni a gyerekekkel, arról nincs személyes emlékük, tapasztalatuk. Mindig olyasmit keresünk, azzal tudunk dolgozni, amivel személyesen tudnak kapcsolódni.” (Standovár Ágnes)

„Több éve vezetek zeneterápiás csoportokat egy különleges iskolában, különleges gyerekeknek. Foglalkozásaimon igyekszem az egyéni igényeket figyelembe venni, a gyerekeknek nehézséget jelentő területekre hangsúlyt fektetni. A feladatokat gyakran kötöm össze az évszakokkal, természeti jelenségekkel. Egyik kedvenc gyakorlatomon először a körben elhelyezett hangszerek mellett sétálunk, majd egy hangoztatott mondóka vagy énekelt dal végére megérkezünk az egyik hangszerhez és természeti témájú improvizációval fejezzük be a játékot. Legutóbb őszhöz kapcsolódó jelenségeket kerestünk, megjelent az eső, a szél és a levelek hullása is a közös zenélésben. A játékban benne van a változás, a kapcsolódás, az összehangolódás is.” (Jakab Fruzsina)

Kórházi körülmények között kevés lehetőség van a természethez kézzelfogható módon kapcsolódni, a hazabocsájtást követően azonban akár a szabadban is elvégezhetnek a gyerekek terápiás értékű gyakorlatokat, a rossz élmények elengedését segítő rítusokat is. Hosszú távú csoportjainkban és a nyári táborokban szabadtéri foglalkozások is megvalósulhatnak, melyek lehetőséget adnak arra, hogy a természetet mint társterapeutát vonjuk be a folyamatba. Ezáltal a terápiának szerves része lesz a természeti környezet, a gyerekek nemcsak egymással élik meg a találkozás pillanatát, hanem a tájjal és a növényekkel, állatokkal is. A terápiás módszerek és a természet jótékony hatása összeadódik. Az élővilág szépségének és rendjének átélése megkönnyíti a nehéz témák feldolgozását, pl. a gyász és az elengedés folyamatát. Megtartó közegként van jelen a pszichodráma foglalkozásokon, emellett az eszközök kimeríthetetlen tárházát kínálja a kreatív alkotó tevékenységekhez.

„Többnyire krónikus beteg gyerekekkel dolgozom, gyakran lerajzoltatom velük a negatív érzéseiket, amit aztán összetépnek apró darabokra. Fel szoktam ajánlani, hogy hazavihetik egy borítékban és otthon, szülői felügyelet mellett elégethetik. A hamut beleszórják a földbe, vizet öntenek rá, így visszakerül az anyagkörforgásba. Így találkozik a tűz, a víz, a föld és a levegő elem. Szokott nekik tetszeni és nem egy gyerek meg is csinálta.” (Miholecz Judit)

„A Mosoly táborban az ott talált faágakból készítettünk szövőrámát, vagy égből potyogó kavicsokat festettünk. Néhány pszichodráma alkalmat – ahol önkéntesként voltam jelen – kint tartottuk a Margitszigeten vagy a Hármashatár-hegyen, ahol magát a helyszínt, az ott lévő növényzetet is beleszőttük a gyerekekkel a játékba és az alkotásba.” (Kecskeméti Éva)

„A Covid alatt két csoporttal is ki kellett mennünk a természetbe. Az egyikkel felmentünk egy közeli dombtetőre itt, Budán. Mindenféle talált természeti kincsből mandalaszerű képet raktak ki a gyerekek. Rohangáltak be az erdőbe, gyűjtögettek, aztán kirakták a képeket és elmondták, hogy miről szólnak. Ez volt az egyik, amikor lényegében a természetet, mint eszközt használtuk. Ugyanezzel a csoporttal egyszer egy nagy bőrönd ruhával kimentünk a Margitszigetre. Ott az egyik bokros, fás részen megszületett egy történet, melyhez a természeti környezetet, mint színpadot használták a gyerekek.” (Majoros Andrea)

„Egy nagyon kedves barátnőmmel szerveztünk egy élményterápiás programot pszichodramatikus és műveszetterápiás elemekkel vegyítve kamaszoknak. Ez egy túraprogram volt több állomással, illetve az egyes állomások között fókuszgyakorlatokkal. Mielőtt élesben ment volna a program, kettesben is bejártuk az útvonalat többször, hogy biztosan el ne tévedjünk, hogy megérezzük a helyszín dinamikáját, tudjuk, hol milyen technikát használjunk, hol tudunk mélyülni, megállni, összegezni. Ehhez nagyszerű szimbolikus alapokat tudott adni a természet: az erdő, egy öregebb, magasztos fa, egy felfelé kapaszkodó része a túraútvonalnak, egy kilátó…” (Hajdu Anna)

Cikkünket Kiss Enikő Hajna gondolataival zárjuk:

„Úgy látom, a gyerekeknek egyre kevesebb élménye van a természettel, és egyre inkább beleragadnak a művi, épített, hightech környezetbe. Ez azért szomorú, mert így nem tudnak olyan szintű kapcsolódást megélni, mint a természettel való kapcsolódás során. Ha egy gyerek el tud játszani egy bottal és a földdel, akkor az ösztönös kíváncsisága, egységérzete, világba való beleszeretése és a saját magáról való élménye feltölti őt. A természettel való közvetlen kapcsolódás a figyelmet és az önreflexiót is segíti. Ahogy egyszerűen csak befogadja az élő környezetet, úgy megtanulhatja elfogadni gondolatait, érzéseit.

Minden pszichoterápiás munka reflektál a szépségen keresztüli kapcsolódásra, mert a külvilágban megtalált szépségérzet (annak megértése, hogy minden jól van úgy, ahogy van és maga a tetszés élménye) fokozhatja a belső, saját szépség megélését. Ami belül szép, az jó. Ez pozitívan hat az önképre és az önbizalomra.

Az együttérzés általi kapcsolódás is erősödik a pszichoterápiában. A saját cselekedeteinkért való nagyobb felelősségvállalás megnyithatja az utat a másokért való felelősségvállalásért, beleértve a természetet.”