Az Élet Fája – a fák élete a kelta évkörben és a környezeti művészetterápiában

Environmental Arts Therapy and the Tree of Life (Környezeti művészetterápia és az Élet Fája) című 2008-ban megjelent könyvében Heginworth a kelta fanaptár képein keresztül vezet bennünket végig az évkörön és az emberi szív, az érzelmek évszakokhoz kötődő változásain. Az író saját bevallása szerint elsősorban nem a terápiás szakemberekhez szól ebben a kötetben, hanem mindazokhoz, akik szeretik a természetet, és egy olyan gyakorlati ökopszichológiát szeretnének elsajátítani, amely az emberben felvetődő kérdésekre az erdőben keresi a válaszokat. A szerző azoknak ír, akik szeretik a metaforák varázslatos nyelvét, a tündérmeséket, mítoszokat, történeteket, rácsodálkoznak azok lehetséges jelentéseire, és akik unják már a száraz, tudományos leírásokat a terápiákról…

A kelta fanaptár az év minden hónapjára egy vagy több fát nevez meg, mely az adott időszak valamilyen jellegzetességét hordozza, s megjeleníti a természetben éppen zajló változásokat (Heginworth 2008). A kelta év – más holdnaptárt használó kultúrákhoz hasonlóan – októberben ér véget a bodzával, és novemberben az ezüstnyírrel kezdődik. A naptár a természet ciklikus működését követi, melyben a fák ez idő tájt hagyják el magvaikat újra elindítva ezzel a körforgást. A kalendárium fái és a hozzájuk kapcsolódó metaforák a bölcsesség tizenkét különböző arcát mutatják meg Heginworth szerint, az évszakok egymást követő változásában állandóan új köntösbe öltöző Életfát. Könyvének költői leírásaiban hónapról hónapra megjelenik az egyes fákhoz kapcsolódóan egy-egy metaforikus kép, amely az adott időszak központi témáját is adja, például: az ezüstnyírfa új kezdete, a berkenye alászállása, a kőris alkímiája, az éger hídja, a fűz méhe, a galagonya fehér ösvénye, a tölgy kapuja, a magyal tüze, a mogyoró sötét tava, az alma szürete, a borostyán tömbje, a bodza palástja (Heginworth, 2008, 178. o.). Ezek az asszociációk, metaforák az európai erdőkben található fákhoz kapcsolódó kulturális hagyományokon alapulnak a szerző megközelítésében.

Heginworth környezeti művészetterápiás gyakorlata és elmélete (2008) is az évszakok, a nap, a hold és a fák ciklikus változásaira épít. A kelta fanaptárhoz hasonlóan az egyes hónapokban egy-egy meghatározott, arra az időszakra jellemző fát emel ki és mutat be a szerző, mint Életfát. Heginworth azt gondolja, hogy a fák éves köre nemcsak a természet körforgásáról tanít minket, hanem az emberi élet ciklusairól is. A természet változásaira való ráhangolódással azt tapasztalhatjuk meg a szerző szerint, hogy saját átmeneti időszakaink, traumáink, gyászunk és veszteségeink a természet jelenségeiben tükröződnek vissza. A környezeti művészetterápia megközelítése szerint átélhetjük, ahogy a természet rezonál egyéni megélt tapasztalatainkkal, a terápia kontextusában pedig lehetővé válik, hogy megnevezzük és megosszuk ezeket a megéléseket másokkal is a metaforák nyelvén keresztül (Nash 2020).

Heginworth azt javasolja, hogy a legteljesebb élmény érdekében novemberben kezdjük el olvasni a könyvét (2008), és minden fejezetet a címének hónapjában olvassunk. Mivel az egyes fejezetekben található metaforák, történetek és tevékenységek az egyes hónapokban tapasztalt érzéseinkre vonatkoznak, és nem lesz értelmük, ha kiragadjuk őket a saját környezetükből, idejükből. A környezeti művészetterápiában az erdőjárás egy tökéletes eszköze ennek a tanításnak a szerző szerint: amint belépünk az erdőbe, abban a környezetben találjuk magunkat, amelyben mi is a körforgás részévé válhatunk. Egyszerre tapasztalhatjuk meg a körforgást körülöttünk és saját magunkban.

Ha követjük Heginworth ajánlását, akkor most a tavaszi hónapokról érdemes olvasnunk (a cikk írásának idején éppen a szeszélyes áprilisban járunk). Milyen élményeket gyűjthetünk a tavaszi erdőn-mezőn? A környezeti művészetterápiában sokféle tapasztalattal kínálják meg a résztvevőket. Tavasszal lehet játszani a szirmokkal, a tollak könnyedségével, lehet „pollenösvényt” készíteni. Lehet engedni a tavaszi virágok hívogató színének vagy illatának, és a különböző érzékeinken keresztül felfedezni őket. A fény, a meleg, a fák virágporának illata mámorító keverékként hat az állatokra is, ilyenkor kezdődik a párkeresés időszaka. Márciusban virágzik a feketefenyő, áprilisban a magyal, májusban a galagonya (Nash 2020). Bár májusban ontja fehér virágait, április hónap fája a galagonya, a szeretet és a termékenység szimbóluma (Heginworth 2008).

Heginworth május havához a tölgyfát köti, mely az otthon, az otthont védő kapuk jelképe is. Régen a brit szigeteken a várakba tartós tölgyfa ajtókat készítettek. A kelták számára a tölgy a tartósság ősi jelentésével bírt, valamint az egyensúly, a cél és az erő összehangolását jelentette. A tölgy különösen hajlamos arra, hogy villámcsapás érje, de többnyire megvan az ereje, hogy a csapás után tovább virágozzon. Ezért társították a fát a villámlás isteneivel, például Zeusszal és Thorral. A misztikus hagyományokban makktermése gyakran a termékenység legfőbb formáját – az elme kreativitását – jelképezte. Terápiában ezért jól használható a traumát átélt klienseknél a belső erővel, kitartással, és a kreativitással való munkára (Woodward 2020). Gyerekekkel és felnőttekkel is lehet építeni várat, bunkert, erődöt mindenféle anyagból a fenti terápiás célok elérése. Építhetünk homokvárat kagyló ablakokkal, madártollas zászlókkal vagy faág hidakkal. Erdőben készíthetünk bunkert faágakból, korhadó tuskókból, kéreg, levél és moha díszekkel kirakva, vagy sárból és szalmából, ügyelve – ahogy Heginworth felhívja a figyelmet rá – a tündéreknek és más mesebeli lényeknek is alkalmas sétányok kialakítására (Heginworth 2008). Ezek az építmények a környezeti művészetterapeuták szerint arra tanítanak, hogy a határainkat, a biztonságot nyújtó védelmi vonalainkat meg tudjuk teremteni a magunk számára.

Heginworth és egyik tanítványa, munkatársa, Nash szerkesztésében 2020-ban megjelent ennek az új, kreatív terápiás módszernek egy átfogóbb, szakembereknek szóló leírása is: Environmental Arts Therapy – The Wild Frontiers of the Heart (Környezeti művészetterápia: A szív vad vidékei) címmel. A könyv különböző művészetterapeuták színes esetpéldáival tarkítva mutatja be a természeti ciklusokkal és évszakokkal való munkát egy olyan integratív művészeti megközelítésben, amely magába foglalja a drámajátékot, a költészetet, a természetes anyagokkal való művészi alkotást, a történetmesélést, a szimbólumok alkalmazását, valamint a mozgáson, hangon, ritmuson és hangon keresztül történő testtudati munkát. A szerkesztők megfogalmazásában a környezeti művészetterápia a szabadban végzett terápiás munka művészeti alapú megközelítése, amely az ökopszichológiai mozgalom, valamint a különböző művészetterápiás szakmák és közösségek közötti kreatív tapasztalatcsere eredményeként jött létre. A megközelítés középpontjában az emberi psziché összetettségének gondolata és az emberi természetben rejlő „vadság” felismerése áll (Heginworth, Nash 2020).

A könyvben lehet olvasni a környezeti művészetterápia módszerének kortárs, brit történetéről, a hozzá tartozó elméleti háttérről, és az alkalmazási területekről egyaránt. A kötet társzerzőinek írásaiból kirajzolódik az a széles paletta, amelyben a módszer jól alkalmazható, és mélyreható változások indíthatók el vele: gyerekeknél, felnőtteknél, mentális betegeknél, traumát átélt embereknél, krónikus fáradtság szindrómában vagy akár a palliatív ellátásban. A környezeti művészetterápiában bevált több technika, modell részletes leírása is megtalálható a könyv egyes fejezeteiben – például a történetmesélés technikája, Heginworth „Fák köre” modelljének továbbfejlesztése, vagy az Életfa-modell – hasznos gyakorlati útmutatókat nyújtva az érdeklődő szakembereknek. Ebből a tartalmas kötetből most két írást emelnék ki, melyben a fák az életről-halálról, a természet körforgásáról tanítanak bennünket.

Monteiro (2020) cikke a palliatív ellátásban alkalmazott környezeti művészetterápiáról szép esetleírását adja az életfa szimbólumának kultúrákon átívelő erejéről. Az angol nyelvterületről érkező szakember tolmács segítségével erdélyi hospice betegekkel dolgozott együtt egy háromhetes folyamatban, majd az ápoló személyzetnek is tartott workshopokat. Az általa is használt Életfa-modellt világszerte sikeresen alkalmazzák olyan felnőttekkel és gyerekekkel, akik különböző életkori traumákat éltek át, mivel egyszerre teszi lehetővé a reflexiós és gyógyulási folyamatot, és minimalizálja az újratraumatizálódás kockázatát. Az Életfa egy két részből álló modell. Először a résztvevőket arra kérik, hogy alkossák meg saját fájuk képét, mint önmaguk szimbólumát, amellyel lehetővé válik számukra, hogy reflektáljanak adott élethelyzetükre, erősségeikre és nehézségeikre. A folyamat második részében azt az instrukciót kapják a résztvevők, hogy a fáikat rakják össze közösen egy erdővé, majd osszák meg egymással, hogy milyen „viharokat élt át a fájuk” (milyen stresszek és traumák érték őket), és hogyan „vészelte át a fájuk a vihart” (hogyan birkóztak meg ezekkel a nehézségekkel).

A szakember az első műhelyfoglalkozáshoz a résztvevők számára referenciapontként egy fát ábrázoló vizuális sablont készített, amelyen fel voltak tüntetve a fák egyes részeihez kapcsolódó jelentések: gyökerek (családi történetek és örökség, kultúra és haza); talaj (ahol élsz, a napi tevékenységek, hobbik); törzs (erősségeid, személyes erőforrásaid, alkalmazkodóképességed); ágak (remények, álmok, kívánságok, célok); levelek (a számodra fontos emberek, a családod, barátaid vagy mások, akik fontosak számodra a jelenben vagy a múltban); gyümölcsök (az ajándékok, amelyeket másoktól kaptál, vagy amit szeretnél adni másoknak). Ez utóbbiak nem feltétlenül anyagi természetű dolgok voltak, hanem lehettek a szeretet, a kedvesség vagy akár az emberekkel együtt töltött idő is. A vizuális sablon magyarázatát követően Monteiro megkérte a résztvevőket, hogy fedezzék fel együtt a művészeti anyagok és az erdőben gyűjtött természetes anyagok sorát, hogy megtalálják azokat a tárgyakat, amelyeket szeretnének az Életfájuk részévé tenni. A résztvevőknek ezután időt és teret adtak ahhoz, hogy elkezdhessék a fájuk készítését (Monteiro 2020).

A második műhelymunka alkalmon arra kérték a csoporttagokat, hogy helyezzék egymás mellé a fáikat, és meséljenek a többieknek az életüket érintő „viharokról” és arról, hogyan küzdöttek meg ezekkel. Volt, akit annyira megihletett a feladat, hogy verset is írt a fájáról:

Egy fáradt fa
A lábaimnál fekszik.
Legyőzte a véget nem érő éjszaka vihara.
A vándorfelhők törékenyen futnak felette,
A napfény félénken öltözteti az erdőt.

Ezt a verset románul olvasták fel a terapeutának, és bár a fordításra várnia kellett, a költő arckifejezéséből látta, hogy a fa és a hozzá tartozó szavak megalkotása lehetővé tették számára életútjának kifejezését és a halálos betegségre való reflektálást. A fák „erdőben” való elhelyezése csoportos folyamat volt, és sok érzelmet váltott ki a résztvevőkből: az összetartozás érzését, a többi beteggel való egység élményét. Többen számoltak be arról milyen sokat jelentett nekik az, hogy a többi fa között láthatták a saját életfájukat. A halálos betegséggel élők között ugyanis gyakori az egyedüllét érzése, melyet ez a feladat többeknél oldani tudott (Monteiro 2020).

A kötetből még Nash (2020) cikkét emelném ki a „Fák köre” (Circle of Trees) csoportok leírásával, mely mélyebb betekintést nyújt az évkörön alapuló környezeti művészetterápia gyakorlatába. Akár beltéren, akár a szabadban dolgoznak a szakemberek a módszerrel, először felfedezik a hónap fáját a csoporttal: megnézik, megérintik, megszagolják és befogadják az érzékszerveiken keresztül. Majd beszélgetnek az adott fa gyógyhatásáról, a hozzá kapcsolódó esetleges kulturális vagy történelmi asszociációkról, melyek elvezetik őket a mitikus történetekhez. Ezután indul el a metaforákkal való munka és a művészi alkotások készítése. Egymás munkáinak megtekintése után a csoporttagokat arra ösztönzik, hogy meséljenek az alkotásukról, azok lehetséges jelentéseiről és a kapcsolódó érzéseikről. A szóbeli leírás a művel való aktív együttléthez is vezethet, akár egy hang, egy mozdulat vagy a drámai kifejezés formájában.

A csoport egész évben beltérben kezdődik a nap folyamán gyűjtött természetes anyagok felhasználásával, amelyeket a csoporttagok a foglalkozásra menet is összeszedhetnek. Késő ősszel és a téli szezonban bent folytatódik a foglalkozás, majd áprilistól kezdődően lassan kikerül a szabadba, és tavasszal-nyáron teljesen bevonódik a csoport a közeli erdő életébe. Az erdőben az egyes résztvevők kiválasztanak maguknak egy-egy darab puha mohát, szúrós magyalt, bomló kéregdarabot, nedves zöld füvet vagy virágzó galagonyát, és rajtuk keresztül elkezdenek kapcsolódni azokhoz az érzésekhez, amelyekkel aztán dolgoznak a csoportban. Majd a választott tárgy textúrái, színei, formája (vagy a hozzá kapcsolódó emlékek) által inspirált metaforákon keresztül megosztják egymással az érzéseiket. A nyitókörben például be lehet mutatkozni a csoportnak a természetből vett metaforákon keresztül. Érezhetjük magunkat úgy, mint a buja zöld lombozat, a tüskés rózsatövis, a puha kacsatoll, egy kiszáradt, törékeny ág, a nedves, sötét tőzeg vagy mint a frissen vágott gomba illata. Ily módon a természetes anyagok olyan metaforikus nyelvet biztosítanak, amely segíthet megfogalmazni a bennünk rejlő finom vagy összetett érzéseket (Nash 2020).

Nash érzékletesen ír arról is, hogy az erdei tapasztalatok nemcsak a szép élményekről szólnak, hanem minden gyönyörű pillanat magában hordozza a találkozás lehetőségét a rothadással, a halállal és az elmúlással egyaránt, amely mindig jelen van a kaotikus rendben, mindabban, amit látunk és érzünk magunk körül. Amikor a természetnek való kitettségünk túl sok lesz – túl hideg, túl nedves, túl száraz, túl forró, túl szúrós, túl hatalmas vagy túl érzelmes –, akkor találkozunk egy önmagunk és határaink között húzódó térrel. Ez a tér lehetőségeket és kihívásokat is tartogat: próbára tehetjük magunkat, egy kicsit kiléphetünk a komfortzónánkból, megkérdőjelezhetjük és újradefiniálhatjuk önmagunkat (Nash 2020).

A környezeti művészetterápia folyamatainak terápiás haszna abban összpontosul, hogy miként tapasztaljuk meg magunkat az érzékszerveinken keresztül (Nash 2020). A szabadban végzett terápia lehetőséget nyújt arra, hogy megérintsük a körülöttünk lévő világot, és hogy az is megérintsen minket. A munka egyik fontos eleme a lassítás, a lélegzés tudatosítása és annak a mély átélése, ami a jelen pillanatban történik. A természetben való tartózkodás csendet és megnyugvást nyújthat, ugyanakkor azonnal aktiválja a testi érzeteket is: a mozgás aktiválja az egyensúlyérzékünket, és érzékeljük a látványt, a hangokat vagy a levegő érintését a bőrünkön. Terápiás kontextusban tudatosítható az is, hogy a képzelet és az intuíció folyamatai szintén közvetlen kapcsolatban állnak a testtel, és kifejezésre juthatnak a testen keresztül. Ez a természetes anyagokkal, valamint a természetes terekben való interakciókon és művészeti alkotásokon keresztül tapasztalható meg és mélyíthető el. A tapintás, a szaglás és a látás segítségével stimulálhatjuk a testet és annak emlékezetét.

A környezeti művészetterápiában a természetben átélt tapasztalatok metaforaként élhetők meg, valami személyes és belső dolgot tükrözhetnek, melyekre tudatos figyelmet lehet fordítani (Nash 2020). Például, ha egy árnyékos, nedves úton sétálunk, a sarat dagasztjuk, vagy egy süppedős mocsárban ragadunk, meg lehet figyelni, hogy ezek milyen metaforikus asszociációkat keltenek bennünk. Ha csalánt szedünk, szederbokrokon sétálunk keresztül, vagy ha egy sűrű és tüskés fallal nézünk szembe, elgondolkozhatunk azon, hogy ezek milyen kihívásokat jelenthetnek az életünkben. Ha egy kidőlt fatörzset próbálunk elmozdítani, vagy egy halom törékeny botot cipelünk, azok mit jelképezhetnek az életünkben hordozott súlyok tekintetében? Hogyan tudatosulhat bennünk egy érett tölgyfának támaszkodva vagy a mogyoró nyújtotta hajlékony támaszt érezve a támogatás iránti igényünk? Vagy hogyan tükröződhet a júniusi új magyal puhaságában és a körülötte lévő kemény, szúrós szélekben a kemény vagy szúrós énünk mélyén lévő sebezhetőségünk? Vagy mi jut eszünkbe akkor, ha a mogyorófa alatt az árnyékban dolgozunk, és a közelgő vihartól terhes, sötétedő eget érezzük magunk felett?

Heginworth és Nash (2020) ezekkel a jelentésteli képekkel és írásaikkal arra világítanak rá, hogy mikor kilépünk a terápiás szobánk biztonságos falai közül, megközelítéseinket, módszereinket és érzékelésünket a természet dinamikus erői alakítják. Ezek az erők lehetnek finomak és gyengédek vagy hirtelenek és drámaiak, ahogy a szerzők fogalmaznak. A változékonyság mindig jelen van a természetben, ami mind a terapeutának, mind a kliensnek mély érzelmi és érzékszervi tapasztalatokat nyújt a kiszámíthatatlanságról, a változásról, a bizonytalanságról és az átmenetekről. Ez önmagában is nagyszerű tanítás a szerkesztők szerint. De ennek a munkának az igazi ereje és misztériuma szerintük abban a rezonanciában rejlik, ami az ember és a természet között kibontakozik a kapcsolódásuk folyamatában. Úgy vélik, hogy az emberek természetes módon vonzódnak azokhoz a helyekhez, amelyek a legjobban tükrözik aktuális belső küzdelmeiket, és ott akadnak rá azokra az anyagokra és találkozásokra, amelyek lehetővé teszik a terápiás munkát. Ha ez így van, akkor a fák éves körforgásában, az életfák ciklikusan változó tanításaiban és az őket kísérő természeti metaforákban mindenki megtalálhatja saját érzelmi folyamatainak mélyebb jelentését. A környezeti művészetterápia hatékony átalakító munkája ezen a párbeszéden keresztül nyilvánul meg a belső világ és a külső természeti világ találkozásában.

Irodalom

Heginworth, I. S. (2008): Environmental Arts Therapy and the Tree of Life – A monthly guide for your Soul’s Journey on this beautiful Earth. Exeter: Spirit’s Rest Books.

Heginworth, I. S., Nash, G. (ed.) (2020): Environmental Arts Therapy – The Wild Frontiers of the Heart. London: Routledge. https://www.perlego.com/book/1648989/environmental-arts-therapy-the-wild-frontiers-of-the-heart-pdf (Letöltve: 2024.04.09.)

Monteiro, H. (2020): Trees of life and death – A journey into the heart of Transylvania to use environmental arts therapy with groups of adults and staff in palliative care.
In: Heginworth, I. S., Nash, G. (ed.): Environmental Arts Therapy. https://www.perlego.com/book/1648989/environmental-arts-therapy-the-wild-frontiers-of-the-heart-pdf (Letöltve: 2024.04.09.)

Nash, G. (2020): Taking Art Therapy Outdoors – The Tree of Life. In: Heginworth, I. S., Nash, G. (ed.): Environmental Arts Therapy. https://www.perlego.com/book/1648989/environmental-arts-therapy-the-wild-frontiers-of-the-heart-pdf (Letöltve: 2024.04.09.)

Woodward, S. (2020): Creating connections – Introducing environmental arts therapy into London’s green spaces. In: Heginworth, I. S., Nash, G. (ed.): Environmental Arts Therapy. https://www.perlego.com/book/1648989/environmental-arts-therapy-the-wild-frontiers-of-the-heart-pdf (Letöltve: 2024.04.09.).