Dalok a zokogó Földnek – Természettel kapcsolatos érzelmek és zeneterápia

Vannak, akik szívesen töltenek időt a szabadban, megnyugszanak, örömöt és boldogságot élnek át, míg mások inkább félelemmel vagy undorral reagálnak valamilyen természeti szereplőre (Bixler és Floyd 1997) és vannak olyanok is, akik közömbösek, a természetet pusztán szükségleteik kielégítése szempontjából tartják fontosnak. A biofília elmélet szerint (Kellert, Wilson 1993) mindannyiunkban él a természet iránti vonzódás, egyes kutatók azonban úgy találják, inkább egy, a személyiségbe épült vonásról beszélhetünk, hiszen a kapcsolódás mértéke egyénenként változó (Kals és munkatársai 1999).

Kals és munkatársai a végére akartak járni, mikor és hogyan alakul ki ez a kapcsolat. Feltételezték, hogy a gyermekkorban szerezett tapasztalatok vagy azok hiánya állhat a jelenség hátterében, így 2009-es vizsgálatukkal a fiatalokat célozták meg. Német és litván serdülőket vizsgáltak négy szempont szerint: a természetben járva milyen mértékben jelenik meg náluk a szeretet, szabadság, biztonság és a természettel megélt egység érzése. Az érzelmi viszonyulás mértékét összevetették a serdülők szabadban töltött idejének mennyiségével és természetvédő magatartásuk fokával. Azt találták, hogy akiknek gyermekkorukban gyakran van lehetősége akár egy parkban vagy erdőben bóklászni, szabadon, ugyanakkor biztonságosan felfedezni a növény- és állatvilágot, megfigyelni és megszeretni, eggyé válni a természettel, azok erősebb pozitív érzelmeket élnek át, melynek következtében erősebben kapcsolódnak a természethez. Ezt a hatást fokozza, ha egy számukra jelentős, kedvelt személlyel együtt élik át az élményt (Kals és munkatársai 1999). Az erősebb érzelmi kapcsolódás hat a viselkedésükre is: amennyiben a természet az identitásuk részévé vált, vagyis önmaguk részeként tekintenek rá, akkor kezdenek el tenni is a környezet védelméért (Kals és Maes 2002). A gyermekkorban kialakított érzelmi viszonyulás felnőttkorban is megmarad (Molnos 2020, 126.o.), így sokat tehetünk Földünk jövőjéért azzal, ha a gyerekeknek rendszeresen lehetőséget adunk kapcsolatot teremteni természeti környezetükkel és segítünk nekik azonosítani, tudatosítani és megélni az ott felbukkanó érzelmeiket.

Az alábbiakban az érzelmek megélésén keresztüli természethez kapcsolódás zeneterápiás lehetőségeire kínálok módszereket.

A legalapvetőbb kapcsolódási mód a természeti környezet hangjainak befogadása. Az akusztikai környezet folyamatosan hat ránk, még ha nem is mindig vagyunk tudatában. Egy kutatás szerint a természeti környezet hangjai közül az emberi fül számára a három legkellemesebb a szél és a víz hangja, valamint a madarak éneke (Nilsson 2006). Ez utóbbi bizonyítottan jó hatással van a hangulatra és felfrissít (Radcliffe és munkatársai 2013), melynek hátterében az az evolúciós magyarázat állhat, hogy a kora reggeli madárdalt az éberséggel és biztonsággal társítjuk, míg a csobogó víz hangját a tiszta forrásvízzel. Egy friss kutatásban (Song és munkatársai 2023) fiatal felnőttek egy csoportjának madárdalt és vízcsobogást játszottak le, miközben testi és pszichés változókat mértek rajtuk, míg egy másik csoport tagjai egy forgalmas út zaját hallgatták. Az eredmények szerint a természet hangjaitól lassult a szívritmusa és nőtt a paraszimpatikus aktivitása a vizsgálati személyeknek, valamint relaxáltabb, kellemesebb állapotba kerültek, mint a városi zajokat hallgatók. Születtek kutatások a városi zajszennyezés gyerekekre gyakorolt hatásairól is: egy átfogó, többezer gyermeket vizsgáló felmérés szerint a nagy nemzetközi repülőterek közelében élő, nagy zajártalomnak kitett gyerekek szövegértése és emlékezeti teljesítménye rosszabb, mint a csöndesebb környezetben élő társaiké, míg nagyobb fokú hiperaktivitás és stressz jellemzi őket (Clark és munkatársai 2005). Az erős stresszt megélő személyekre azonban jó hatással van, ha megnyugtató természeti hangokat hallgatnak, mérhetően csökken a kortizol szintjük (Alvarsson és munkatársai 2010).

Nemcsak a város zaja lehet stresszkeltő, de pl. a kórházi környezeté vagy egy pszichiátriai osztályé is, ahol az ajtócsapódások, sietős léptek, jajgatások, műszerek pittyegése fokozhatja a bent fekvők szorongását. A páciensek és az egészségügyi dolgozók gyakran nincsenek is tudatában ennek, pedig a „háttérből” jövő zaj nagyon is erősen hat biztonságérzetükre és jóllétükre (Mazer 2010). Canga és munkatársai (2012) erre a jelenségre reagálva alkották meg „környezeti zeneterápiás” eljárásukat (Environmental Music Therapy), melynek lényege, hogy az egészségügyi intézményben fekvő pácienseket és az ott dolgozókat felkészítik rá, hogy tudatosabban észleljék akusztikus környezetüket és aktívan formálhassák azt a felkínált zenék vagy természeti hangok segítségével. Először mindig tudatosítják az aktuális érzelmeket, annak megfelelő hangokat hallgatnak, majd onnan próbálják meg finoman átvezetni a pácienst egy kellemesebb érzelmi állapotba más hangsorok segítségével. Az egymásra épülő gyakorlatok célja, hogy a terápiás folyamat végére tudatosuljon a páciensekben, hogy a környezetükből érkező zajok, valamint a terápia során alkalmazott természeti hangok milyen érzelmeket keltenek bennük, így a hazaengedés után képesek lesznek tudatosan szabályozni akusztikus környezetüket és áthangolni saját érzelmeiket.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy serdülők pszichiátriai ellátását nagymértékben segíti, ha a természet kellemes hangjait hallgatják, ugyanis ennek hatására relaxáltabb állapotba kerülnek, hatékonyabb lesz az érzelemszabályozásuk és ritkábban szegik meg a szabályokat, kevesebbet kell őket fegyelmezni.

Fontos itt megjegyeznünk, hogy a természeti környezet hangjai sem feltétlenül hatnak kellemesen mindenkire. Aki valamilyen rossz emléket őriz vagy esetleg traumatizálódott a természetben, annak lehet pl. a szélzúgás vagy a tengerhullámzás kifejezetten ijesztő. Érdemes előzetesen tájékozódni, van-e valamilyen hang vagy helyszín, ami félelemmel tölti el a pácienseket. Ma már több weboldal kínál ingyenesen elérhető felvételeket a Föld különböző pontjain rögzített természeti hangokról, így igazán könnyű ezeket integrálni a zeneterápiás munkába.

Receptív és aktív módon egyaránt segítségül lehet hívni a természet hangjait pszichiátriai betegek terápiája során, ahogy Melissa M. Powers zeneterápiás tanulmányában is bemutatja. Megkérhetjük a pácienseket, hogy figyeljék meg a felvételről lejátszott hangokat, majd válasszanak egyet és próbálják meg reprodukálni (használhatják a testüket, kereshetnek hozzá tárgyakat vagy adhatunk nekik hangszereket). Ezt követően különböző tájakat, természeti jelenségeket ábrázoló képeket választhatnak és megkérhetjük őket, hogy egyénileg vagy csoportosan hozzák létre a képhez illő hangokat, alkossanak meg egy „hangtájat”. Az érzékenyítés másik módja, ha megfordítjuk ezt a gyakorlatot és részleteket játszunk le természeti témában írt komolyzenei művekből, figyelve, kiben milyen érzelmeket, asszociációkat kelt.

A klasszikus zene hallgatása képes felerősíteni vagy akár áthangolni érzelmeinket. Egy kutatás szerint napi 20 perc elég, hogy növelje dopamin szintünket, mely gátolja a stresszhormonok kiválasztását és kellemes érzéssel tölt el, nyugtatólag hat. Emellett agyi aktivitásunkat és figyelmi képességünket is fejlesztik a dallamok, mely hatás a gének szintjén, egyes szekvenciák aktivitásából is kimutatható. Meglepő módon az egyik vizsgált gén madarakban is megtalálható, az ő esetükben a daltanulásért felelős. Ez azt sugallja, hogy bár rendszertanilag távol állunk egymástól, evolúciósan közös gyökerekkel rendelkezünk a hangészlelés és hangemlékezet terén, illetve a madárdal és a klasszikus zene (a kutatásban Mozart No.3-as G-dúr hegedűversenye) közelebb áll egymáshoz, mint gondolnánk (Kanduri és munkatársai 2015).

Zeneterapeutáknak érdemes Hildegard Westerkamp hangökológus munkásságát is tanulmányozni, aki többek között „hangsétáiról” lett híres. A hallás és a figyelem képességének fejlesztésére hozott létre speciális akusztikus tereket, melyekben egyes hangokat kiemelt vagy eltüntetett. Ennek nyomán mi is létrehozhatunk egy hangfolyosót a páciensek bevonásával. Kérjük meg őket, hogy jelenítsenek meg egy természeti környezetet hangokkal úgy, hogy két oldalt felsorakozva folyosót alkotnak a zenészek. Egymást váltva egyenként menjenek végig ezen a folyosón a páciensek, fogadják be a hangokat, adják át magukat a hangulatnak, figyeljék meg a keletkező érzelmeiket. Játszhatnak azzal is, hogy egyes hangokat felerősítenek, kiemelnek, másokat eltüntetnek. Próbálják megfogalmazni, milyen érzelmeket éltek át a gyakorlat közben. Ha verbálisan nem megy, megpróbálhatják lefesteni, akárcsak színek, vonalak megjelenítésével. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezután könnyebb megfogalmazni az érzéseket.

A Mosoly Alapítvány zeneterapeutái is megtapasztalták már, hogy kórházi környezetben, pl. onkológiai osztályon a tartós izoláció hatására megnő a gyerekekben a vágy a természethez kapcsolódásra. A terapeuták által felkínált, természeti hangokat megszólaltató hangszereknek (pl. vihardob) nagy lendülettel adják át a felgyülemlett frusztrációt, haragot. Szívesen írnak olyan dalszövegeket is, melyekkel egész énüket kiterjeszthetik a teljes Univerzumra („A Szent László kórház majd megfagy, az Univerzum majd megfagy…”) (Vadász 2022, 86.o.). Ahogy LaPiere és Dion is rámutattak zene-pszichoterápiás üléseik kapcsán, a terápiás folyamatban a hangok a természet megtartó erejét adják. Tartják a teret, miközben a gyerek vagy serdülő nehéz témákat tár fel, pl. esetükben traumatikus élményéről beszél a folyóparton, a vízcsobogást hallgatva (LaPiere és Dion 2022). Zenébe ágyazottan könnyebb kifejezni az érzelmeket és kiadni a hozzájuk kapcsolódó feszültséget.

A fentiekben főként beltéri terápiás lehetőségekről esett szó. Ideje kitérnünk a szabadtéri zeneterápia módjaira. Eric Pfeifer írt részletesen a témáról (2017), véleménye szerint a természet társterapeuta szerepe megnyilvánul már abban is, ahogyan az időjárás vagy az útviszonyok hatnak ránk, amíg odaérünk a zeneterápia helyszínére. A madarak csicsergése vagy a lomb hangja tudattalan asszociációkat kelt bennünk, régi emlékeket idéz fel és hozzájárul a terápián feltörő katarzishoz. Berger (2017) felhívja rá a figyelmet, hogy a terapeuta szerepe a páciens és a természet között mediálni, megfigyelni kapcsolatuk alakulását és fokozni a páciens természettel megélt élményét. Adams és Beauchamp (2018) iskolás gyerekeket vitt ki a tengerpartra, illetve barlangokba, ahol közösen improvizáltak zenét. A foglalkozások célja olyan közös zenei alapú rítus megteremtése volt, mely az adott hely tiszteletére, annak szellemében jött létre. A gyerekek arról számoltak be, hogy az improvizáció során önfeledtnek, szabadnak érezték magukat, felfokozott érzelmeket éltek át és kapcsolódtak a környezetükhöz és egymáshoz, flow-élményben volt részük.

A ritmikus zene, kántálás transzállapothoz vezethet, mely az énhatárok elmosódását, a csoporttagokkal és a tágabb természeti környezettel eggyé válást segíti elő. A szabadban tartott csoportos zeneterápia lehetőséget ad arra, hogy az egyének ne csak egymással, de tágabb természeti környezetükkel is összehangolódjanak. A zeneterápia eszközeivel megteremthető a „ko-pátia, a személyek közti emocionális állapotok homogenizálódása, ami csökkenti a konfliktust és elősegíti a kohéziót” (Koelsch 2012, idézi Kanizsai 2022, 194.o.). Gondoljunk bele, mekkora ereje van ennek az élménynek, ha a természet mint koterapeuta is jelen van ebben a folyamatban!

Daniel Goldberg zeneterapeuta számos példát hoz erre tanulmányában (2021). Goldberg New York közelében a hegyekben vezet túrákat, melyek célja valamilyen esztétikus természeti környezetben hangszeres zenei improvizációkat létrehozni egyénileg vagy csoportosan. Egy alkalommal a terapeuta meglepve vette észre, hogy a tisztáson egy élénk vörös folt van. Ahogy közelebb ért a folthoz, látta, hogy a zöldellő fák közt akadt egy, ami vörös leveleket hullatott. A lombon átszűrődő napsugár épp ezt a részt világította be a gyepen, mintha csak színpadi világítás lenne. Goldberg elhatározta, hogy kihasználja a pillanatot és társaival ezen a ragyogó vörös folton kezd el zenélni, amihez fogható élményben még sosem volt részük. Egy másik alkalommal épp azon tűnődött, hogyan vezesse fel a többiek vidám produkciói után azt a szomorú hangulatú darabot, amivel készült, amikor váratlanul elsötétült az ég és eleredt az eső. A terapeuta játszani kezdett és a szomorú dallammal együtt énekelt az eső. Mikor véget ért a szám, az eső is elállt. Mindenki bőrig ázott, mégis ez volt a legcsodálatosabb élményük, mert a szemük láttára jött létre kapcsolat a természet erői és a zeneterapeuta között. A belső szubjektív élményt felerősítette, megjelenítette a természet.

A természetművészet efemer jellegéhez hasonlóan a szabadtéri zeneterápiában is a tűnékeny pillanat megélése a fontos, mely megismételhetetlen és katartikus. Ezt az élményt előhívhatjuk olyan direkt gyakorlatokkal is, mint pl. egy felelgetős játék, mely során a páciensek megfigyelik a természet hangjait, majd kiválasztanak közülük valamilyen ritmikusan ismétlődőt (pl. levelek zizegése, víz hullámzása) és elkezdenek annak felelgetni választott hangszerükkel. Az is izgalmas lehet, ha a hangok közül kiválasztanak egyet és elkezdik felerősíteni saját hangadásukkal. A terapeuta számára értékes információ, hogy ki milyen hanggal azonosult szívesen, milyen természeti szereplő lenne, hogyan kezd el kapcsolódni a hangokhoz. Lehet játszani a megfigyelt hang ritmusával is: milyen érzést kelt bennünk, ha a felerősített hang ritmusát gyorsítjuk vagy lassítjuk? Mi esik jól? Kereshetünk a természetben hangszernek való anyagokat (köveket, faágat, fűszálat, száraz levelet stb.). Készíthetünk hangszobrokat is pl. a belga Hangerdőből inspirálódva, melyet a szél vagy a patak vize szólaltat meg, esetleg az arra járó állatok. Az elkészült szélcsengő vagy kerepelő vízimalom a további terápiás alkalmakon is téma lehet: megfigyelhetjük, ahogy a természet birtokba veszi, átformálja tárgyainkat. Akár egy terápiás tábor központi elemévé is válhat.

Amikor a páciensek érzékszerveiken keresztül kapcsolódnak a természettel, az élményt érzelmek is kísérik, melyek lehetnek nehezek, fájdalmasak. A szembesülés a természet pusztításával, a fajok kihalásával gyászreakciót indíthat el. A tehetetlenség érzése ellen érzékeink eltompításával védjük magunkat, pszichésen lebénulunk, hogy ne szenvedjünk (Sewall 1995). Ha feloldjuk ezt a bénultságot és érzékeinket újra kiélesítjük, szabad utat engedünk a fájdalomnak, de így kapunk csak lehetőséget arra, hogy szembe nézzünk vele, átformáljuk erővé, mely cselekvéseinket hajtja. Ez az átalakulás is lehet egy terápiás cél.

Sarah Ames zeneterapeuta „Songs for the crying Earth” (Dalok a zokogó Földnek – fordítás tőlem) című projektje ezeknek az érzéseknek a feltárására, átdolgozására jött létre. Caroline Hickman pszichoterapeuta módszerét vette alapul, aki az ökológiai szorongást érzelmileg kongruens egészséges válasznak tekinti a természet pusztulására. Hickman a szorongás többlépcsős átkeretezését és erőforrásba fordítását javasolja: gondolkozás, megnevezés, érzés, átkeretezés, kapcsolódás, meghallgatás és átnevezés útján. Ezek mentén haladva hozzáférhetővé válnak a páciensek természettel és saját mentális jóllétükkel kapcsolatos érzései, gondolatai és az ökológiai szorongás átfordul ökológiai hatóképességbe (eco-agency), ökológiai empátiába és ökológiai ébredésbe (eco-awakening) (Hickman 2020, 422.o.). Ames tanulmánya végén be is mutatja saját ökológiai szorongásának átdolgozását, melyet alapul vehetünk ökológiai fókuszú önismereti munkánkhoz.

Közösségi zeneterápiás foglalkozásán egy azonos szemléletű, de egyszerűsített modellel, a Singleton-féle (2015) Fej, Szív, Kéz modellel dolgozott, mert ez jobban megfelelt a főként óvodás, kisiskolás korú gyerekekből álló csoport igényeinek. Ennek lényege, hogy kognitív („tudom”), emocionális („érzem”) és motoros („teszem”) szinten is feldolgozzák a témát. Olyan kérdésekre keresték a választ, mint: „Mit tudsz a Földről? Mit tudsz a klímaváltozásról?”, „Mit szeretsz a Földben? Mit csinálsz szívesen a természetben?”, „Mit teszel, mit tudnál még tenni a Föld érdekében?”. A válaszokat közös dalszövegírás segítségével fűzték össze egy énekké, melyhez a dallamot a Queen együttes We will rock you című dalából kölcsönözték. A refrén az volt: We have, we have one Earth (Csak egy, csak egy Földünk van). A dalszövegírás lehetővé tette, hogy a gyerekek megfogalmazzák a természet pusztulásával kapcsolatos szorongató érzéseiket, a közös éneklés pedig az érzelmek felszínre hozását facilitálta egy megtartó közegben. Az éneklés után minden csoporttag elkészíthette saját lemezborítóját, így képzőművészet-terápiás módszerrel is erősítették a téma iránti bevonódást. Ezt követően egy másik, kántálásszerű éneket tanultak, melynek címe: We belong to the Earth (A Földhöz tartozunk). Ehhez egyenként minden résztvevő írt egy sort. Először csak a szövegbe írtak bele, pl. „We belong to the air we breathe” (A levegőhöz tartozunk, melyet lélegzünk), majd a testükkel megszólaltatták az adott őselemhez, természeti jelenséghez tartozó hangot, végül a terapeuta egy-egy odaillő hangfájlt játszott le végtelenítve, így a természet hangjainak egyvelege, egy „hangtáj” kísérte a csoport kántálását. Zárásként még egyszer elénekelték a We have one Earth kezdetű, közösen írt dalukat.

A Songs for the crying Earth foglalkozás részletes leírását itt lehet megtekinteni. Ames felhívja rá a figyelmet, hogy ha egy helyi közösségnek tartunk zeneterápiás foglalkozást, az egyének jóllétén túlmenően a tágabb közösség jóllétét is fejlesztenünk kell, mely akár a természeti környezet védelmét, gyógyítását is magába foglalhatja. Olyan terápiás célt fogalmazzunk meg, mely az egész élő rendszer érdekeit figyelembe veszi, még ha csak lokálisan fejti is ki a hatását. A zokogó Földnek énekelt dalok megerősítik az ember és környezete közti kapcsolatot és talán elindítják az embereket a környezetvédelem útján.

Irodalom

Adams, D., & Beauchamp, G. (2018): Portals between worlds: A study of the experiences of children aged 7–11 years from primary schools in Wales making music outdoors. Research Studies in Music Education, 40(1), 50–66.

Alvarsson, J., Wiens, S., & Nilsson, M. (2010): Stress recovery during exposure to nature sound and environmental noise. International Journal of Environmental Research and Public Health, 7, 1036-46.

Ames, S. (2023): Songs for a Crying Earth: A Community Music Therapy Engagement Project. Expressive Therapies Capstone Theses. 682. https://digitalcommons.lesley.edu/expressive_theses/682

Berger, R. (2017): Nature therapy – Highlighting steps for professional development. In A. Kopytin and M. Rugh (Eds.), Environmental expressive therapies: Nature-assisted theory and practice (pp. 48-60). Routledge

Bixler, R. D., & Floyd, M. F. (1997): Nature is scary, disgusting, and uncomfortable. Environment and Behavior, 29(4), 443-467.

Canga, B., Hahm, C., Lucido, D., Grossbard, M., & Loewy, J. (2012): Environmental music therapy: A pilot study on the effects of music therapy in a chemotherapy infusion suite. Music and Medicine, 4(4), 221-230.

Clark, C., Martin, R., van Kempen, E., Alfred, T., Head, J., Davies, H. W., Haines, M., M. Barrio, I., L Matheson, M., & Stansfeld, S. A. (2005): Exposure-effect relations between aircraft and road traffic noise exposure at school and reading comprehension: the ranch project. American Journal of Epidemiology, 163(1), 27-37.

Goldberg, D. (2021): Program Proposal: Outdoor Music Therapy. Thesis. State University of New York.

Letöltve 2023.08.22. https://soar.suny.edu/bitstream/handle/20.500.12648/1749/Goldberg_Thesis.pdf?sequence=1&isAllowed=y

Hickman, C. (2020): We need to (find a way to) talk about…Eco-anxiety. Journal of Social Work Practice, 34(4), 411-424.

Kals, E., & Ittner, H. (2003): Children’s environmental identity: Indicators and behavioral impacts. In S. Clayton & S.Opotow (Eds.), Identity and the natural environment (pp. 135-157). Boston: MIT Press.

Kals, E., & Maes, J. (2002): Sustainable development and emotions. In P. Schmuck & W. P. Schultz (Eds.), Psychology of sustainable development (pp. 97–122). Norwell, MA: Kluwer Academic Publishers.

Kals, E., Schumacher, D., & Montada, L. (1999:. Emotional affinity toward nature as a motivational basis to protect nature. Environment and Behavior, 31(2), 178-202.

Kanduri C, Raijas P, Ahvenainen M, Philips AK, Ukkola-Vuoti L, Lähdesmäki H, Järvelä I. (2015): The effect of listening to music on human transcriptome. PeerJ 2015. March PMID: 25789207 PMCID: PMC4362302  DOI: 10.7717/peerj. 830.

Letöltve 2023.08.18. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/25789207/

Kellert, S. R., and Wilson, E. O. (eds.). (1993): The Biophilia Hypothesis. Washington, DC: Island Press.

Koelsch, S. (2012): Brain and Music. Hoboken, Wiley&Sons.

LaPier, R., Dion, L. (2022): Using Nature to Create Safety for Medical Trauma Integration In. Courtney, J. A., Langley, J. L., Wonders, L.L.,  Heiko, R., LaPiere, R. (2022) Nature-Based Play and Expressive Therapies, Routledge.

Letöltve 2023.08.22. https://ereader.perlego.com/1/book/3267004/24?element_originalid=chapter7

Mazer, S. E. (2010): Music, noise, and the environment of care: History, theory, and practice. Music and Medicine, 2(3), 182-191.

Molnos Zs. (2020): Ökopszichológia-alapkönyv. Ökopszichológiai Intézet, Budapest.

Müller, M.M., Kals, E., Pansa R. (2009): Adolescents’ Emotional Affinity toward Nature: A Cross-Societal Study In. Journal of Developmental Processes.

Letöltve 2023. 08. 15. https://www.researchgate.net/publication/41845344_Adolescents%27_Emotional_Affinity_toward_Nature_A_Cross-Societal_Study

Nilsson, M., & Berglund, B. (2006): Soundscape quality in suburban green areas and city parks. Acta Acustica United with Acustica, 92( 6), 903-911.

Pfeifer, E. (2017): Outdoor music therapy and other nature-related approaches in music therapy. In A. Kopytin and M. Rugh (Eds.). Environmental expressive therapies: Nature-assisted theory and practice (pp. 177-203). Routledge.

Powers, M.M. (2018): Nature Sounds in Music Therapy: Applications in Adolescent Psychiatric Treatment. Thesis, Arizona State University 2018. May

Letöltve 2023.08.20. https://keep.lib.asu.edu/items/156255/view

Ratcliffe, E., Gatersleben, B., & Sowden, P. (2013): Bird sounds and their contributions to perceived attention restoration and stress recovery. Journal of Environmental Psychology, 36, 221-228.

Sewall, L. (1995): The skill of ecological perception. In: Theodore Roszak, Mary E. Gomes, and Allen D. Kanner (Eds.): Ecopsychology: restoring the Earth, Healing the Mind. San Francisco: Sierra Club Books.

Singleton, J. (2015): Head, heart and hands model for transformative learning: Place as context for changing sustainability values. Journal of Sustainability Education, 9.

Song, I., Baek, K., Kim, Ch., Song, Ch. (2023): Effects of nature sounds on the attention and physiological and psychological relaxation In. Urban Forestry & Urban Greening,Volume 86, 2023, 127987, ISSN 1618-8667, https://doi.org/10.1016/j.ufug.2023.127987

Letöltve 2023.08.18. https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1618866723001589

Standovár Á., Boda Gy., Kanizsai M. (2022): Anorexia nervosában szenvedő serdülőkkel zajló komplex művészetterápiás csoportmunka az akut pszichiátriai osztályon In. Korbai H., Rábainé Domszky Zs., Varga A. H. (szerk.) (2022): Táncoló fák. Terápiás történetek és módszerek a Mosoly kincsestárából. Budapest, L’Harmattan Könyviadó.

Vadász P. (2022): Zeneterápia a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán In. Korbai H., Rábainé Domszky Zs., Varga A. H. (szerk.) (2022): Táncoló fák. Terápiás történetek és módszerek a Mosoly kincsestárából. Budapest, L’Harmattan Könyviadó.