Öko-művészetterápia a gyakorlatban

A széleskörű kutatásokon alapuló könyvet azért választottuk, mert dr. Pike az elméleti háttér felvázolásán túl arra is rámutat, hogy a természetes anyagok nemcsak a terápiás foglalkozások hatékonyságának növelésére, de a kliensek örömteli tevékenykedésének előmozdítására is alkalmasak.

A szerző mind a klinikumban dolgozók, mind a művészetterápiát oktató kollégák számára írta meg művét, melyben az ökológiai alapú gyakorlatok kialakítása – például a művészeti anyagok termesztése, évszakoknak megfelelő gyűjtése és felhasználása – mellett helyet kapnak könnyen követhető, egyoldalas protokollok a klinikai irányelveknek való megfeleléshez, és a különböző kliensek igényeihez, különböző alkalmazási módok támogatásához készült összefoglaló táblázatok is.

Az alábbiakban azokat a gyakorlati példákat szeretnénk bemutatni, melyeket dr. Pike ajánlásait követve könnyen adaptálhatunk beltéri vagy kültéri művészetterápiás foglalkozásainkba.

Az öko-művészetterápia a tünetek mögött meghúzódó szükségletekre fókuszál, a páciens erősségeire és képességeire. Örömteli cselekvéseken keresztül hat a testi, lelki egészségére. A természetet a mindfulness állapot eléréséhez hívja segítségül, valamint a reziliencia fokozására.

Amikor megtervezzük az öko-művészetterápiás folyamatot, érdemes felmérnünk kliensünk szükségleteit, melyhez alapul vehetjük a Maslow szükségleti piramist. A szükségletek különböző szintjeihez rendelhetünk öko-művészetterápiás eljárásokat, melyre dr. Pike az alábbi javaslatokat teszi:

Biológiai és fiziológiai szinten: ha kliensünknek alvászavara van, olyan terápiás elrendezést válasszunk, ami lehetővé teszi, hogy elég időt töltsön friss levegőn, természetes fényben, mely a megfelelő cirkadián ritmus kialakulásához elengedhetetlen. Ilyen tevékenység lehet a kerti munka, vagy cserepes növények gondozása. A tudatos táplálkozásra is serkentően hat az ehető növények nevelgetése, pl. fűszerkert kialakítása. Ha beltérben dolgozunk, a kliens munkálkodhat nyitott ablak előtt, így kellő napfény és oxigéndús levegő éri.

Biztonság szükséglet: A szobanövények jelenléte stresszcsökkentő hatású, fokozza az általános jóllétet. Ha a kliensnek lehetősége van érzékszervein keresztül kapcsolódni hozzájuk, képessé válik jobban kezelni a stresszhez köthető tüneteit, és könnyebbé válik számára a traumatikus élményanyag feldolgozása is. Ha a terápiás térbe valamilyen oknál fogva nem tudunk bevinni természetes anyagokat és az ablakon keresztül sem tudjuk megfigyelni a tájat, bevihetünk képeket is. A szép tájakat ábrázoló képek is csökkentik a stresszt és fokozzák a szerotonin termelést.

Szeretet és valahová tartozás szükséglete: Aki a természettel szoros, támogató kapcsolatban áll, annak nagyobb kapacitása van a társaival is hasonló támogató kapcsolatot kialakítani, ugyanis megtapasztalja, hogy egy nagyobb rendszer része és nem érzi magát elszigetelve. A kliensek palánták nevelgetése során megélhetik, hogy egy élőlénynek szüksége van rájuk. Terápiás csoportban a természetes anyagokkal való munkálkodás közösségteremtő, kapcsolatépítő tevékenységgé is válhat, gondoljunk pl. a közösen végzett szövésre, fonásra. A rostokkal, fonállal való javítgatás, szövés átvitt értelemben a kapcsolatok kiépítését, javítását, megerősítését is jelenti. Ezeket a metaforákat pedagógiai és terápiás céllal is alkalmazhatjuk.

Önbecsülés szükséglete: Az öko-művészetterápia azon célkitűzései, melyek az öngondoskodásra, az erősségekre és képességekre fókuszálnak, az önbecsülésre is jó hatással vannak. Ha a csoporttagok növényeket termesztenek, melyeket később felhasználnak az alkotásokhoz, akkor a munka során lehetőséget kapnak kapcsolódni egymáshoz: megosztják ismereteiket és élettörténetüket is, emellett a növénytermesztéssel olyan eredményt tudnak elérni, melyet a közösség elismer.

Önmegvalósítás szükséglete: A természetben példát találunk a születés, növekedés, halál, újjászületés körforgására, melynek megfigyelése és átélése belső lelki átalakuláshoz vezethet. A létezés alapvető kérdéseire itt találhatunk választ, mely saját életünk értelmét is segít definiálni. Ezeket a megfigyeléseket egy megfelelően berendezett rendelőben is megtehetjük a klienssel. Ha természetes anyagokkal dekoráljuk a szobát, a vizuálisan, taktilisen ingergazdag környezet a gyönyörködtetés mellett olyan emlékeket hozhat felszínre, melyek a szimbolikus gondolkodást is serkentik. Akár a falra is rögzíthetünk rámákat, cserepeket, melyekben különböző növényeket nevelünk, vagy élő kompozíciókat lógathatunk be a térbe. Egy akvárium vagy terrárium is alkalmat adhat az élet körforgásának megfigyelésére.

Ha sikerült kliensünk szükségleteit felmérnünk, tájékozódnunk kell arról, milyen kapcsolatban áll a természettel. Nem mindenki áll készen a kültéri terápiára, vannak ugyanis, akik korábbi rossz tapasztalataik, traumáik miatt fenyegetőnek élik meg a természeti környezetet vagy annak egy elemét. Az is előfordulhat, hogy valamilyen allergia, érzékenység miatt kerülnek bizonyos élőlényeket vagy helyzeteket, illetve testi vagy értelmi képességeik miatt biztonságosabb számukra a beltéri terápia. Emellett tájékozódnunk kell arról is, mit kedvelnek a természetben, mi okoz nekik örömet.

Miután mindezt felmértük és meghatároztuk a terápiás célt, könnyebben el tudjuk dönteni, hogy a természetet mint témát, eszközt vagy helyszínt alkalmazzuk a művészetterápiás ülésen. Egy ehhez hasonló felosztást korábbi blogcikkünkben már mi is alkalmaztunk és művészettörténeti példákkal szemléltettünk. Az alábbiakban további inspiráló gyakorlati példákat mutatunk be az egyes szintekhez kapcsolódóan.

A természet mint téma

Ezen a szinten tudunk dolgozni olyan kliensekkel, akik korábbi traumáik vagy aktuális testi, lelki állapotuk miatt nem vihetők ki a természetbe és beltérben is csak hagyományos művészeti eszközökkel tudnak tevékenykedni. Adhatunk nekik tájakat ábrázoló fotókat vagy műalkotásokat, melyeket alkalmazhatunk projektív tesztként vagy készíthetünk természeti szimbólumokból kiinduló alkotásokat.

A rendelőben vagy akár a kliens otthonában is dolgozhatunk például a négy égtájhoz kapcsolódó szimbólumokkal, mely segít a kliensnek megtalálni a helyét a térben (és saját élethelyzetében). Egy telefonos alkalmazással vagy egyszerűen a nap járásának megfigyelésével betájolhatjuk a szobát és használhatjuk az égtájak szimbolikáját, amennyiben a kliens szempontjából ez releváns. Kérjük meg, hogy otthon vagy a rendelőben fedezze fel a négy égtájnak megfelelő sarkokat, és természeti tárgyak felhasználásával dolgozzon fel egy terápiás témát, hozzon létre egy-egy tematikus alkotást. Egy szezonális témát a kliens életének egy pontjához vagy terápiás szakaszához is kapcsolhatunk, például a gyászfeldolgozást segíthetjük a terem északi sarkában létrehozott alkotással.

Az alábbiakban felsorolunk olyan szimbólumokat, melyek az égtájakhoz kapcsolódnak, ezek kifejtését azonban a szerző csak kiindulópontnak ajánlja, jelentésük ugyanis erősen kultúrafüggő, illetve a kliens számára ezektől eltérő személyes jelentéssel is bírhat, melyeket célszerű feltárni a foglalkozás tervezési fázisában.

Kelet, ahol a nap felkel, általában a kezdetekkel, az eredettel, a születéssel, a megvilágosodással, a megújulással, a tavasszal, valamint a fa és a levegő elemmel hozható összefüggésbe. A kapcsolódó terápiás témák közé tartozik a bizalom, remény, hála, a fiziológiai szükségletek, az öngondoskodás és a biztonságérzet.

Dél a legnagyobb nyári meleg helye, így a fénnyel, tűzzel, a déli zenittel és a fém elemmel társul. A növények virágzása, az állatok növekedése és az emberek érése kapcsolódik ide. A dél az érzelmi kötődéssel és a sebezhetőséggel párosul, beleértve a fizikai és pszichológiai gyógyulást is. A kapcsolódó terápiás témák közé tartozik az identitás, az akarat és az összetartozás érzése.

Nyugaton a nap vége sötétséget hoz, emiatt az őszhöz, a föld elemhez, a titokzatossághoz, a kétértelműséghez, a tudatalattihoz és a tudattalanhoz kapcsolódik. Nyugat a történetmesélés, a folklór, a képzelet, az álmok, a látomások, az önvizsgálat és az introvertáltság területe. A kapcsolódó terápiás témák közé tartozik az intimitás, a kapcsolatok és a megbecsülés.

Északra megy a nap, miután lenyugodott. A téli csenddel, a vízzel és az éjféllel társul. Az északkeleti irányról azt mondják, hogy a halált jelképezi, itt nézünk szembe az árnyékkal. A terápiás témák közé ide tartozik az integritás, a bölcsesség, az önmegvalósítás és a transzcendencia.

A terápia fontos része, hogy a kliens képes legyen megélni létezését az „itt és most” állapotában. Ha az égtájak segítségével megtalálta helyét a térben, hasonló módon segíthetünk neki a jelen pillanathoz kapcsolódni. Az évszakokhoz, hónapokhoz is kapcsolódnak szimbólumok, melyeket segítségül hívhatunk az alkotások elkészítéséhez az éppen aktuális hónapnak megfelelően.

Dolgozhatunk a növények gazdag szimbolikájával is. A kliensek megerősítése érdekében dr. Pike kéznél tart különféle virágszótárakat, amelyek felsorolják a virágok történelmi jelentéseit és szimbolikáját a különböző kultúrákban. Például a rozmaring az emlékezést, a körömvirág a gyászt és az élet ünneplését is jelképezheti, a moha pedig az anyai szeretetet. Gondoljunk egy perinatális veszteséget átélt anyára: egy kollázs készítése e szárított virágok és növények együttes felhasználásával tudatosan lehetővé teheti számára, hogy kifejezze gyászát, miközben olyan művet hoz létre, amelyet egy közösségi térben felakaszthat anélkül, hogy magyarázkodnia kellene önmagáról vagy gyászáról.

A természet mint eszköz

Amennyiben lehetőségünk nyílik rá, adjunk a kliensnek olyan alapanyagokat az alkotáshoz, melyeket a természetben gyűjtöttünk (akár közösen), vagy magunk termesztettünk. A természetes anyagok használata az emberi élet metaforája, a növekedés, múlandóság, veszteség szimbólumait ajánlja. Nemcsak érzékszervi és szimbolikus gazdagságuk miatt jók, de ingyenesen hozzáférhetők és újrahasznosíthatók, illetve lebomlanak, így nem szennyezik a környezetet. Bátoríthatjuk a klienseket, hogy nézzenek szét a természetben, és gyűjtsenek különféle anyagokat a foglalkozásokra. Ezzel azt az üzenetet közvetítjük feléjük, hogy személyesen releváns és szenzorosan gazdag műalkotások készítéséhez nem szükséges sok pénz vagy drága anyag.

A mesterséges anyagok helyettesíthetőek természetessel, így pl. rajzoláshoz használhatunk faszenet, ágat vagy hamut. Pasztellkrétát készíthetünk méhviaszból növényi olajjal és természetes festékkel keverve. Vízfesték készülhet virágok vagy zöldségek levéből, kurkumából, főzhetjük gyógynövény teából vagy bogyósgyümölcsök kipréselt levéből. Gyerekcsoportokban népszerű gyakorlat az ehető növények színanyagának kinyerése és felhasználása – nem ritkán megkóstolása is. Ecsetet készíthetünk fenyőágból, madártollból, míg palettának alkalmas lehet egy kagyló, fakéreg vagy levél. Festőszivacsnak szárított tengeriszivacsot vagy lufát, tárolóedénynek pedig egy kivájt tököt vagy kókuszdió héját használhatjuk.

Ha montázst készítünk, gyűjtsünk szárított magokat (pl. paprikamag), fűszereket, szárított növényeket, melyeket felragaszthatunk gyantával. A növényi latex, gyökérnedv vagy a méhviasz is jó ragasztó. Csillámport kinyerhetünk kvarckristályból, pirit darabokból, csak össze kell zúzni a kőzetet egy mozsárban. Papírt előállíthatunk szárított növényi rostokból.

Festés, ragasztás mellett a szobrászkodáshoz is használhatunk természetes anyagokat. A talaj átdolgozása agyaggá önmagában is nagyszerű terápiás folyamat lehet. Gyümölcsökből, zöldségekből is készülhetnek faragások, amiket ki lehet szárítani. Szövéshez a gyapjúfonálon túl alkalmas a pálma vagy a citromfű levél, illetve a szárított szőlőinda.

Amikor a kliens maga készíti elő az önkifejezéshez használt anyagokat, az lelassítja a folyamatot, s ezzel el is mélyíti, így nagyobb belső értéke lesz az elkészült műveknek. Ha maga gyűjti a virágokat, amelyből elkészíti a festéket, erősebben kötődik az alkotásához. Az önellátás képességének megtapasztalásával a hatékonyság érzése is nő.

A természethez kapcsolódást erősíti, ha megfigyeljük az erdő vagy akár egy kert permakultúrás rétegeit és minden réteghez kapcsolunk egy művészeti tevékenységet. Az egyes rétegek megfigyelése érzékenyíti a klienst, ismereteket szerez az ott élő növényekről, növényi társulásokról, megfigyeli ezek tulajdonságait, gyönyörködik bennük. Az alkotás során érzékszervein keresztül is elkezd hozzájuk kapcsolódni. A könyvben számos példát találhatunk a permakultúrás rétegekkel végezhető művészeti tevékenységekre, melyek közül most itt is bemutatunk párat.

A „magas fa rétegből” gyűjthetünk tobozokat, melyeknek levágjuk az alját, kifestjük és koszorút ragasztunk belőlük. Ide kapcsolható az a gyakorlat is, mely során egy lombos fa árnyékát rajzoljuk át a kiterített papírra.

A „nagy cserjeszinten” fonhatunk fűzfaágakból szobrot. A begyűjtött ágakról hántsuk le a leveleket, áztassuk 6-12 órán át, majd kössünk rá csomót, és többször fonjuk az indát a csomóba, fokozatosan nagyobb gömböt formálva.

A „bokor szinten” készíthetünk festéket bodzabogyóból: Öntsünk forró vizet a magokra, pürésítsük üvegben, szűrjük le, majd felhasználásig tegyük hűtőbe.

A „lágyszárú rétegben” körömvirágot használhatunk pecsétnek. Mártsunk egy virágot fehér festékbe és pecsételjünk vele fekete vászonra.

A „talajtakaró szintjén” készíthetünk különböző mohákból kompozíciót vagy faraghatunk töklámpást.

A „földalatti réteg” olyan gyökérnövényeket tartalmaz, mint például a különféle ehető növények (burgonya, répa), amelyek faraghatók és bélyegzőként használhatók, vagy száríthatók, hogy megőrizzék göcsörtös formájukat. Az ebből a rétegből származó anyagok felhasználásával a kliensek koszorúkat, levéllenyomatokat, dioráma műtárgyakat is készíthetnek.

A „függőleges/kúszónövény réteg” több szintre terjed ki, attól függően, hogy a növényeket hogyan nevelik, vagy mire futnak fel. Ezekből a növényekből nagyszerűen lehet zsineget, fonalpótlékot és cérnát készíteni. Az ebből a rétegből származó anyagok felhasználásával a kliensek mozgó tárgyakat (pl. szélcsengő) vagy ékszereket is készíthetnek. Egyes kúszó mentafajok is ide tartoznak, melyek dörzsölésével illóolajok szabadulnak fel, így több érzékszervet is működésbe hozhatunk alkotás közben. Fektessünk mentalevelet egy papír alá, dörzsöljük felette a papírt fehér zsírkrétával/méhviasszal, majd helyezzük a levelet a lap egy másik pontjára, és ismételjük meg a dörzsölést. Fessük át a lapot vízfestékkel, hogy előbukkanjon a kép.

A „vízi élőhelyek szintjén” dolgozhatunk gyékénnyel, pl. festhetünk vele pointilista képet. Készíthetünk homokképet szórással vagy domborműveket homoklenyomatba öntött gipsszel. Színes kavicsok porításával és egy kis lenolaj hozzáadásával festéket állíthatunk elő.

A „micéliumos/gombás rétegbe” tartoznak a fákon élő növények, például a zuzmók, amelyek lenyűgöző textúrát és festékforrásokat biztosítanak, valamint az egyes gombafajok. Készíthetünk élő kompozíciókat vagy felnyithatunk egy gombát és a lemezeit festékbe mártva érdekes lenyomatokat készíthetünk. A gombákkal való foglalkozásnál azonban legyünk nagyon óvatosak, mivel vannak mérgező fajták!

A természet mint helyszín

Dr. Pike külön fejezetben foglalkozik a kültéri terápiás alkalmak biztonsági és környezetvédelmi szempontjaival. Ezeket rövidítve ismertetjük az alábbiakban.

Külső helyszínen, természeti környezetben végzett terápián figyelembe kell venni, hogy a helyszín spontán reakciókat vált ki a terapeutából és klienséből is, mely megnehezíti a határok tartását, esetleg a terápiás tér, terápiás helyzet keretezését. A természeti környezetben zajló terápiás foglalkozások más keretek kialakítását igénylik.

Járjuk be a kiszemelt erdőterületet, hogy feltárjuk, hol van olyan hely, ami alkalmas a terápia védett közegének megteremtésére. Ha bentlakásos intézményben van a kliens és az épülethez kert is tartozik, ahol esetleg segítségünkre lehetnek más szakemberek, akkor olyan kliensekkel is tudunk a szabadban dolgozni, akiket kockázatos lenne kivinni az erdőbe.

Ha a természetben gyűjtünk anyagot az alkotáshoz, vigyázzunk a környezetünkre! Válasszunk invazív fajokat, ezzel is támogatjuk az őshonos egyedek elterjedését. Ne zavarjuk meg az élővilágot, pl. fészkelő madarakat a gyűjtés során. Olyan ágakat törjünk le, melyek nem virágoznak vagy gyümölcsöznek, mert ha termő ágat törünk le, akkor azok nem tudják elszórni a magjaikat és az állatoktól is elvesszük a táplálékot. Ha domboldalban szedünk növényeket, a magasabban lévő egyedeket hagyjuk meg, hogy a magjukat a szél, víz levihesse az alacsonyabb területekre és ott újra elterjedhessenek. Legyünk mértékletesek, a talált növényfaj egyedeinek legfeljebb 10%-át szedjük le és biztosítsuk a regenerálódásukat (inkább a virágát tépjük le, ne a gyökerét). A növények lehetnek mérgezőek vagy éppen védettek, így csak azt szedjük le, amit ismerünk. Ha nem tudunk egy növényt nagy biztonsággal beazonosítani, ne szedjük le! Inkább fényképet vagy rajzot készítsünk róla. Vigyázzunk magunkra: hordjunk kesztyűt a begyűjtéskor, mert a növények nedve maró hatású vagy allergizáló lehet. Amit begyűjtöttünk, annak használjuk fel minden részét, ne termeljünk hulladékot. Hagyjuk jobb állapotban a gyűjtési helyet, mint amilyenben találtuk, ha ez lehetséges.

Outdoor alkalmak előtt tájékozódjunk az adott területen élő állatokról, rovarfajokról, hogy fel tudjuk készíteni kliensünket a velük való találkozásra, hiszen lehet valamilyen félelme, fóbiája, ami miatt fontos előre megbeszélni, milyen állatokkal találkozhatunk és mi jellemző ezek viselkedésére. Akár egy kis brossúrát is készíthetünk nekik az alkalom előtt, amiből tájékozódhatnak a leggyakoribb fajokról és eldönthetik, hogy vállalják-e a találkozást.

Az öko-művészetterápia célja sokféle lehet. Fenntartható rendszert hozhatunk létre azzal, hogy őshonos növényeket ültetünk, melyeket később felhasználunk az alkotásokhoz. Megtaníthatjuk kliensünknek, hogy figyeljen a szükségleteire és segítse azok kielégülését az egészséges környezet megteremtésével. Ennek kialakítását szolgálja a megfelelő levegőminőség biztosítása zöld növényekkel, elegendő idő eltöltése természetes fényben, relaxáló természeti hangok hallgatása, valamint színes és változatos textúrákkal gazdagított tér megteremtése. Azzal, hogy kliensünk saját művészeti alapanyagokat termeszt, pozitív hatást gyakorol a környezetre, miközben fenntarthatósági gyakorlatokat modellez, és csökkenti az anyagköltségeket. Az így szerzett tapasztalatait aztán alkalmazhatja a hétköznapi életében is. A legfontosabb cél azonban, hogy a természettel kapcsolatos élményei élvezetesek legyenek, ez ugyanis kulcsfontosságú az öko-művészetterápiás foglalkozás terápiás potenciáljának biztosításához.