Dráma a természetben vagy természet a drámában

Akár olyan kultúrában, társadalomban él valaki, amely a természetet az ember jóllétének támogatására alkalmas, hasznos eszközként kezeli, és maga is így tekint rá, akár olyan nézeteket vall, melyek szerint a természet önmagában is érték, nemcsak az embereknek nyújtott „szolgáltatásai” révén, mindenképpen fontos ezeknek a kérdéseknek a felelős átgondolása, és aktív cselekvésbe fordítása.

A művészetterápiás módszerek közül a táncterápia, a képzőművészet-terápia és a zeneterápia, valamint a meseterápia sajátos kapcsolódási lehetőségeit a természethez már érintettük korábbi cikkeinkben. Ami eddig kimaradt, bár a Mosoly Alapítvány szakembereinek eszköztárában hangsúlyosan jelen van, az a gyermekpszichodráma. Miképpen kapcsolható ez a módszer a természet és az együttérzés témájához, és hogyan segítheti a dramatikus feldolgozás a gyerekeket a belső konfliktusaik és erőforrásaik feltárása mellett a természethez kapcsolódás és a környezettudatos viselkedés előmozdításában? Hogyan ötvözhető a dráma az állatasszisztált terápiákkal, hogy ez a hatás még erőteljesebb legyen? Többek között ezekre a kérdésekre keresünk válaszokat ebben az írásban.

Ahogy Kende B. Hanna – a Magyar Pszichodráma Egyesület alapítója és tiszteletbeli elnöke, aki a Mosoly terapeutákat is éveken keresztül tanította, támogatta szupervízóval – a Mosolynak adott interjújában megfogalmazta, a pszichodramatisták a gyerekek feltétlen tiszteletére alapozva dolgoznak. Nem a gyerekek betegségének tüneteivel foglalkoznak elsősorban, hanem azzal, hogy kiteljesedjenek, és önálló, önmagukért és másokért is felelősséget vállaló emberekké váljanak. A Kende Hanna által kidolgozott gyermekpszichodrámát (Kende 2003) tanítványai már sokféle módszerrel ötvözték, pl. zene-, mozgás-, lovas-, művészet- és meseterápiával, azonban magát a módszerre jellemző megközelítésmódot mindannyian megőrizték. Ez a szemléletmód könnyen kiterjeszthető a természet tiszteletére és az iránta való felelősségvállalásra is a kiteljesedett emberi létért folyó törekvés mentén. A pszichodrámában a másik világába való belépés, a vele való azonosulás különböző szerepek felvételével és eljátszásával valósul meg. Miközben a gyerekek cserélgetik a szerepeket, egy-egy jelenetben belebújnak a másik fél „bőrébe”, könnyebben tudnak hangolódni, kapcsolódni a körülöttük lévő társas világ szereplőivel, valamint az aktív, cselekvő jelenléttel új megküzdési módokat sajátíthatnak el. Ez a szerepcsere technika nagyon jól alkalmazható az együttérzés, az empátia fejlesztésére a természet irányában is.

A terápiás gyerekfoglalkozások célja persze legfőképpen a gyerekek problémáinak kezelése, s nem a természethez való kapcsolódás vagy a környezettudatos viselkedésre nevelés. Emiatt úgy tűnhet, ez utóbbiak csak hasznos melléktermékei lehetnek a különböző megközelítésű terápiáknak, köztük a pszichodrámának is. A cikkben arra szeretnék példákat hozni, amikor ezek központi elemek lesznek a gyógyítás folyamatában, mivel a gyerekek problémája éppen a természethez való kapcsolódás útján kezelhető a leghatékonyabban.

Az ökológiai szorongás területén ez talán magától értetődő. Hiszen a környezeti problémák kiváltotta szorongáson sokat segíthet az, ha a természettel kapcsolatba lépő ember aktív cselekvésbe tudja fordítani érzelmeit, és átélheti azt, hogy van valamiféle kontrolja a helyzet vagy az érzelmei kezelésében. A pszichodráma – módszeréből fakadóan – megteremti a lehetőséget arra, hogy a gyermek a dramatikus játékban megjelenítse szorongását, majd olyan konstruktív megoldási módokat is lejátsszon, melyekkel hatékonyan tudja csökkenteni negatív érzéseit. Ez akár egy benti dráma foglalkozáson is megvalósítható, melyre Raile (2023) hoz eseteket az ökológiai szorongás sokféle terápiás megközelítéséről szóló cikkében. Az egyik általa leírt foglalkozáson egyszerűen úgy emelték be a témát, hogy egy jelenetben híreket olvastak fel az éghajlatváltozásról. A pszichodráma résztvevői játszották el a hírolvasó mellett a híreket és a klímaszorongást is. A „hírek” szereplő hangosan kiabálta a katasztrófaüzeneteket, miközben a „szorongás” rátámadt az olvasóra. Majd szerepcserével is eljátszották a jelenetet. A játék során felszínre kerültek korábbi, hasonló nehéz érzésekkel kapcsolatos emlékek, amelyek szintén azonnal lejátszódtak, és új felismerésekhez vezettek. A befejezés után valamennyi szereplő beszámolt a gondolatairól és érzéseiről. Az egyik résztvevő azt fogalmazta meg, hogy szomorú volt, mikor „szorongásként” az „olvasóra” rátámadva érzékelte, ahogy az a félelemtől megbénul, ahelyett, hogy aktivizálódna. Az ehhez hasonló visszajelzések új perspektívákat nyithatnak meg az ökológiai szorongással kapcsolatban, s olyan erőforrásokat is mozgósíthatnak, mint a kreativitás vagy a problémamegoldó készség (Stadler, Kern 2010 id. Raile 2023).

Raile ugyanebben a cikkében (2023) még számos pszichoterápiás módszert mutat be az ökológiai szorongás kezelésére, például Kast, a jungiánus pszichoterapeuta alternatív megközelítését az archetípusok alkalmazásával. A pszichodráma résztvevőinek szerepválasztásait és játékát az aktuális életeseményeken kívül ezek a lélek mélyén rejlő nagy erejű képek is befolyásolhatják. A kultúrákon és korokon átívelő, kollektív tudattalanban lévő struktúrák közül Kast olyanokat használ az ökoszorongás kontextusában, mint például a kör, a hősnők, az isteni gyermek, az ősi bölcsek, a titokzatos idegen, a gondoskodó anyatermészet és a világtűz (Kast, 1999, 2018 id. Raile). Raile szerint a mai nyugati társadalmakban például széles körben elterjedtek és félelmet szülnek azok az archetípusos képek, hogy az anyatermészetet, az élet alapelvét komolyan fenyegeti az éghajlati válság és közeleg a világvége. A szerző a reményt és a bizakodást egy másik archetípus – a hősnő – működése nyomán látja, akit sokak számára az aktív természetvédő, Greta Thunberg testesít meg. Véleménye szerint dramatikus játékban a félelem, a szorongás enyhíthető például azzal a fantáziával, hogy az ember megmentheti a világot, mint Thunberg, a hős. Továbbá ez arra is motiválhat gyerekeket, felnőtteket egyaránt, hogy az éghajlatvédelem érdekében aktívan fellépjenek a pszichodráma keretein kívül is (Raile, 2023).

Az anyatermészet archetípusával való munka és a pszichodráma módszer összekapcsolásának egy másik érdekes példáját Zuretti (2007) írásából ismerhetjük meg, s ezzel ki is lépünk az ökológiai szorongás területéről egy sokkal szélesebb körbe, ahol a természet – egy természeti szereplő vagy természeti elem formájában –, mint társterapeuta alkalmazható. Zuretti és munkatársai olyan foglalkozásokat tartanak sok éve már, melyekben a bálnákkal kialakított közvetlen kapcsolatfelvétel, a „fajok közötti” kommunikáció, a pszichodráma folyamatának támogatására szolgál. A módszer a természet iránti tiszteleten alapul, valamint fontos jellemzői az együttműködés, a szeretet, a bizalom és a játékosság. A program úgy épül fel, hogy a résztvevők először a partról figyelik meg a bálnákat, majd a következő alkalmakon már hajóval mennek az állatok közelébe, s ezek alatt a hajóutak alatt különböző interakciók, találkozások születhetnek az ember és a bálna között. A bálnák nagy méretük ellenére nemcsak egymással, de az emberekkel is abszolút pontos és gyengéd kapcsolódásokra képesek. A mindkét fél által önként vállalt, finom és érzékeny találkozások megnyitják az utat a gyengédség testi emlékezetéhez, amely minden egyes emberben vagy hiányként, vagy erőforrásként jelen van. Ezeket a kapcsolódásokat, kommunikációs gesztusokat viszik be aztán a pszichodráma rész bemelegítő szakaszába, feldolgozzák, asszociációkat, történeteket, jeleneteket gyártanak belőle.

Zuretti (2007) szerint a gyermek környezetével és a természettel való kapcsolata minden későbbi élettapasztalatának az alapja. A szakember úgy véli továbbá, hogy a bálnák vízi életmódjukból adódóan is felidézhetik a hozzájuk kapcsolódó emberben azt a korai élményt, ahogyan a gyermek az anyja méhében fejlődik. De emellett számos olyan esetet is leír cikkében a szerző, melyben a bálnák légzése, mozgása, fizikai ereje (ugyanakkor sérülékenysége, harca a kihalás ellen), mérete, társas kapcsolatai, együttműködő természete, s ezek élményszerű megtapasztalásai indítottak el olyan folyamatokat a résztvevőkben, melyek nyomán sokféle érzelmi problémát meg tudtak jeleníteni és átdolgozni a pszichodráma keretei között. Egyeseknél az állatokra való hangolódás, és az együttérzés ezekkel az egyszerre erős, egyszerre érzékeny állatokkal a természettel való kapcsolódás erősítésére is alkalmas volt, másoknál pedig ez a tapasztalat valamilyen spirituális élmény formájában került be a dramatikus játékba (Zuretti 2007).

A krónikus beteg gyerekek pszichés támogatásában szintén hatékony módszernek bizonyulnak az állatasszisztált terápiák (kutyaterápia, lovas terápiák), különösen az állatokkal való kapcsolat depressziót, szorongást és fájdalmat csökkentő hatása inspirált sok kutatást (pl. Megan et al. 2007; Nimen, Lundahl 2007; Hinic et al. 2019; May et al. 2020). A Mosoly Alapítványban is volt pár éve egy olyan meseterápiával és pszichodrámával ötvözött lovasterápiás program Szentes Annamária vezetésével, melyben onkológiai beteg gyerekek vehettek részt az aktív kezelésük lezárultával. A foglalkozások a szabad levegőn zajlottak Mirzával, a terápiás lóval. A lovaglás, a meseterápia és a pszichodráma nyújtotta pozitív testi, lelki és szociális hatások közül a gyerekek önértékelésében és társas kapcsolataiban mutatkozó változások voltak a csoport fő célkitűzései, és az aktív megküzdési technikák elsajátítása (Szentes 2022). Egy tisztáson indultak a foglalkozások beszélgetéssel, bemelegítő körrel, és rövid relaxációval, melyben minden gyerek megkereshette a képzeletbeli „táltos paripáját”, belső erőforrását, mozgató erejét. Ezzel a belső képpel sokféleképpen dolgoztak tovább a választott meséhez kapcsolódóan. Majd a foglalkozás következő részében a lovaglásé és a drámajátéké volt a főszerep. A belső táltos ló képe helyett egy valódi, hús-vér ló érintése nagy hatással volt a gyerekekre. A természethez kapcsolódás a füvön ücsörgéstől kezdve az állattal való fizikai kontaktuson át a jó levegőn végzett mozgásos feladatokig különösen fontos volt azoknak a gyerekeknek, akik több hónapig egy kórteremben éltek, majd utána otthon is számos természetes ingertől elzárva, mozgásszegény környezetben töltötték napjaikat a fertőzésveszély miatt. Mindez kiegészítve azzal, hogy jelmezekbe öltözve, egy mesei hős karakterébe bújva kalandos utakon járhattak, hol lóháton, hol gyalogszerrel, egészen egyedülálló élményt adott a gyerekeknek.

A természetkapcsolat szorongást csökkentő szerepének tárgyalásakor sokszor előkerül a körforgás témája, az állatok, növények életciklusa, a keletkezés és pusztulás ismétlődése az ökológiai rendszerekben. Ennek az állandóan változó, ciklikus idejű működésmódnak a megtapasztalása a mulandóság könnyebb elfogadásával jár, és jótékony hatású az emberi pszichére, ahogy arról már többször is írtunk a cikksorozatban a képzőművészet-terápia, vagy a meseterápia és a szimbólumok tárgyalásakor.

A téma dramatikus feldolgozása is izgalmas lehetőségeket tartogat. Az egyik Mosoly-terapeuta, Majoros Andrea, mesélt egy jelenetről, melyet a gyermekpszichodráma egyesület szakmai találkozóján játszottak el a szakemberekből álló jelenlévők. „Extrém témák kapcsán” az volt a tárgya a workshopnak, hogy napjainkban mitől szorongunk a leginkább. A résztvevők közül sokan említették az éghajlatváltozást és a természet pusztulását. Végül ezeket a témákat emelték be a játékba, amihez mindenki választott egy szerepet magának. Az egyik műhelyvezető a „rothadást” játszotta el, aki ellen a szereplők aktív harcot vívtak, és sikerült is legyőzniük. Fordulat akkor állt be a játékban, mikor a rothadást játszó, földön fekvő szereplővel együttérezve, a jelenet legidősebb, 98 éves résztvevője elkezdte a rothadást feléleszteni, és a csoporttal közösen újraértelmezni a feladatát: hol van rá szükség, hol lehet pozitív a szerepe (pl. a növények lebontásában). Majoros Andrea megfogalmazásában a játékban átéltek rávilágítottak arra, ami a természettől elidegenedett társadalmunk közös problémája: elfogadjuk a gyönyörű, új elektromos eszközökkel működő, tiszta világot, de azt, hogy ezzel egyidőben mi lesz a halmozódó szeméthegyekkel és az életünk melléktermékeivel, arról nem akarunk tudomást venni. A természetben nem képződik szemét, mert minden hasznosul a lebontó folyamatok révén. A természethez újra kapcsolódó ember számára annak megtapasztalása, hogy szükség van a rothadás meg a szétesés folyamatára is, mert ezek is a körforgás fontos részei, erős hatású lehet, többek között szorongáscsökkenést is eredményezhet. A terapeuta beszámolója szerint ezt nagyon mélyreható üzenetként élték át a találkozó résztvevői is (Majoros 2023).

A Covid időszak alatt a Mosoly több gyermekpszichodráma csoportot is a szabadban volt kénytelen megtartani. A gyerekek számára ez a megváltozott körülmény sokkal izgalmasabbá, élőbbé tette a játékot, mert valóban el lehetett bújni a bokrok mögött, be lehetett utakat járni a kis ösvényeken, s nemcsak képzeletben kellett mindezeket létrehozni. Ilyen esetekben egyfajta élő díszletként szerepelt a természet a játékban, azonban a természeti szereplők – állatok és növények egyaránt – fontos azonosulási felületként is megjelenhetnek a pszichodrámában. Az állatidentifikációval vagy állatcsalád eljátszásával a gyerekek saját problémáikat el tudják távolítani, a félelemkeltő állatoktól való szorongásaikat pedig csökkenteni képesek azok szimbolikus legyőzésével (Kende 2003). Míg állatok bőrébe nagyon gyakran és örömmel bújnak a gyerekek, addig a növények – fák, bokrok, virágok – szerepét inkább akkor veszik fel, ha nem akarnak annyira aktívak lenni a drámajátékban (Majoros 2023). A növényi, vegetatív létállapot átélése vissza is vihet a gyermeki tudatosság egy olyan fejlődési fázisába, amelyben még a paradicsomi összetartozás érzésének állapotában létezett a gyermek az anyával (Neumann 2018 id. Majoros, Noszkó 2020).

A dramatikus játékok történeti gyökerei, előzményei messzire nyúlnak vissza, és vizsgálatuk érdekes összefüggésekre világíthat rá abból a szempontból is, hogy miért ilyen hatásos a különböző természeti szereplőkkel való azonosulás a pszichodrámában. Már az ősember vallási rítusaiban, a barlangrajzokhoz kapcsolódó vadászmágiákban lehettek olyan dramatikus elemek, melyek a vadak elejtését voltak hivatottak elősegíteni (Kende 2003). Eliade (1998) a sámánizmussal véli rokonnak a kőkorszaki ember hiedelemvilágát, melyben különleges kapcsolat állt fenn ember és állat között, és a beavatási szertartás volt hivatott ennek a viszonynak a mibenlétét feltárni. Kende szerint (2003), amikor a félénk, kiszolgáltatott gyermek hatalmas és erős állatokat játszik el, hasonló dolgot tesz, mint a régi korok emberei: az állatokkal való azonosulást önerősítésre használja, hogy rendkívüli erő birtokába jutva meg tudjon küzdeni az előtte álló kihívásokkal. Neumann (2018 id. Majoros, Noszkó 2020) gyerekfejlődés elmélete ezt azzal a feltételezéssel magyarázza, hogy a gyermeki tudatosság fejlődési fázisai megfeleltethetőek az emberi tudatfejlődés fázisainak. Az emberiség kultúrtörténetének ismerete tehát segítheti a gyermekek történeteiben felbukkanó szimbólumok, választott szerepek és ezek archetipikus erőterének megértését, ami azért is fontos, mert így vissza lehet következtetni arra, hol történt fejlődési elakadás (Majoros, Noszkó 2020).

A különböző természeti szereplőkkel való azonosulás a pszichodráma játékokban támogathatja az ökológiai én épülését is. Naess (1995) definíciója szerint egy személy ökológiai énjét mindaz alkotja, amivel a személy azonosul. Ez magában foglalja a saját fizikai testtel való azonosulást, valamint a másik emberrel való azonosulást is a testi szintű hangolódáson és az empátián keresztül. Az ökopszichológusok úgy vélik továbbá, hogy ez a folyamat kiterjedhet az emberen túli világgal való együttérzésre is, és a kölcsönös kapcsolatokban való részvétel a természeti szereplőkkel felébreszti az emberekben az összetartozás érzetét, annak tudatát, hogy egy nagyobb ökológiai rendszer részei (Naess 1995).

A pszichodráma és az együttérzés témájában pár dolgot emelnék ki zárásképpen. A dramatikus játékba bevont természeti szereplőkkel való együttérzés és azonosulás jelentősége a kultúrtörténeti párhuzamok fényében sokkal érthetőbbé válik, valamint elősegítheti a szakemberek számára a természet tudatosabb bevonását a terápiás folyamatba. Az egyik legnagyobb előnye ennek az lehet, hogy a magányos, szorongó és különböző problémákkal küzdő gyerekeket nemcsak az emberi társadalom szociális rendszereibe – család, csoportok, közösségek – kapcsoljuk be, hanem azt is tudatosítjuk bennük, hogy egy ökológiai rendszer részei. Mely rendszerért ők is felelősséggel tartoznak, és mely rendszer mély megértéséből rengeteget tanulhatnak arról, hogyan éljenek teljes emberi életet a többi emberrel és a természettel szolidaritásban.

Irodalom

Eliade, M. (1998): Vallási hiedelmek és eszmék története I-III. Budapest, Osiris Kiadó.

Hinic K, Kowalski MO, Holtzman K, et al. (2019): The effect of a pet therapy and comparison intervention on anxiety in hospitalized children. J Pediatr Nurs. 2019; 46:55–61. 10.1016/j.pedn.2019.03.003

Kende B. H. (2003): Gyermekpszichodráma. Budapest, Osiris Kiadó.

Kende B. Hanna, Mosolyblog interjú (2022. május 13.): Gyermekjóvátétel – Beszélgetés Kende B. Hannával. https://mosolyalapitvany.hu/hu/blog/gyermekjovatetel-beszelgetes-kende-b-hannaval/

Majoros A., Noszkó N. (2020): A gyermektörténetek szimbolikus világa. Pszichodráma, 2020. tavasz, a Magyar Pszichodráma Egyesület szakmai folyóirata.

Majoros Andrea (2023) beszámolója a Kende Hanna Gyermekpszichodráma Egyesület szakmai találkozójáról: Ezerarcú Gyermekpszichodráma – Az együttjátszás gyógyító ereje. 2023. szeptember 16-17. (személyes közlés)

May K, Curran D, Hanna D, et al. (2020): The effectiveness of animal-assisted therapy on anxiety and pain in hospitalised children: a systematic review and meta-analysis. PROSPERO 2020 CRD42020166321.2020

Megan A. Souter & Michelle D. Miller (2007): Do Animal-Assisted Activities Effectively Treat Depression? A Meta-Analysis, Anthrozoös, 20:2, 167-180, DOI: 10.2752/175303707X207954

Naess, A. (1995). Self-realization: An ecological approach to being in the world. In G. Sessions (Ed.), Deep ecology for the twenty-first century (pp. 225–239). Boston, MA: Shambala Publications.

Nimer, J. & Lundahl, B. (2007): Animal-Assisted Therapy: A Meta-Analysis, Anthrozoös, 20:3, 225-238, DOI: 10.2752/089279307X224773

Raile, P. (2023): Multiple psychotherapeutic approaches and perspectives on eco-anxiety. Front. Psychol. 14:1162616. doi: 10.3389/fpsyg.2023.1162616

Ross-Bryant, L. (2005). Sacred Sites: Nature and Nation in the U.S. National Parks. Religion and American Culture, 15(1), 31-62. doi:10.1525/rac.2005.15.1.31

Szentes A. (2022): Ló asszisztált meseterápia alkalmazása daganatos beteg gyermekek körében. In Korbai H., Rábainé Domszky Zs., Varga A. H. (szerk.): Táncoló fák. Terápiás történetek és módszerek a Mosoly kincsestárából. Budapest, L’Harmattan Könyviadó.

Zuretti, M. (2007): Psychodrama in the Presence of Whales. British Journal of Psychodrama and Sociodrama, Vol. 22, Number 1, pp. 19 – 32.