Stratégiai partnerek

Stratégiai partnerek

A Mosoly Alapítvánnyal való együttműködésben stratégiai partnerünk társadalmi szerepvállalása – a súlyosan beteg gyerekek számára nyújtott lelki támogatás – példamutató, minta-értékű. E felelős és pozitív attitűdjével tagjává válik a Mosoly exkluzív támogatói körének, akiknek évente egy-két kötetlen, személyes találkozó keretében beszámolunk munkánkról, eredményeinkről, fejlődésünkről.

Stratégiai támogatóink azzal a céllal csatlakoznak hozzánk, hogy elkötelezetten, hosszú távon, jelentős összeggel (legalább 4 éven keresztül, legalább évi 5 millió forinttal) támogassák az Alapítvány hiánypótló munkáját. Ezzel hozzájárulnak az Alapítvány stabil és kiegyensúlyozott mindennapi működéséhez, hogy a Mosoly több figyelmet és kapacitást tudjon fordítani a gyerekek terápiás támogatására és egyre több ponton tudja segíteni az egészségügyben zajló gyógyító munkát.

„A legtöbb mosolyt egy másik
mosoly indította el.”
Frank A. Clark

Kiemelt társadalmi szerepvállalás a Mosollyal

  • 1
    A hosszú távú elköteleződés jelentős adókedvezményt biztosít a támogatónak, továbbá erősítheti a cég presztízsét a munkavállalók, a partnerek és a vásárlók felé
  • 2
    A Mosoly honlapján és kommunikációjában, valamint az Alapítvány támogatói rendezvényein kitüntetett helyet biztosítunk támogatóinknak
  • 3
    A támogató saját kommunikációjában is feltüntetheti kiemelt társadalmi szerepvállalását
  • 4
    A támogató sajtóközleményt adhat ki róla, média megjelenésekben, nyilatkozatokban kommunikálhatja
  • 5
    Az online térben (a cég FB és weboldalán, hírleveleiben, e-mail aláírásban) akár badge használata
  • 6
    Céges rendezvényein bemutathatja az együttműködést (akár a Mosoly részvételével)
  • 7
    a Mosoly által készített oklevelet elhelyezheti sikerfalán
  • 8
    Karácsonyi képeslapon, üdvözletben kommunikálhatja a támogatást (akár ajándék helyett)
„A gyermekmosoly olyasmi, mint a tetoválás:
örökre szóló műremek.”
Jodi Lynn Picoult

További információ:

Adorján Katalin – stratégiai és adományszervezési igazgató
adorjan.katalin@mosolyalapitvany.hu +36 30 81 57 57842

A Mosoly Alapítvány stratégiai partnerei

Appy

Market

Hogan Lovells

Centrál Médiacsoport

Kiadó

Kiadó

Kiadó

Kiadó

Kiadó

Kiadó

Kiadó

Kiadó

Köszönjük a stratégiai partnereink támogatását.
Adományozok

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk.
This site uses cookies. By continuing to browse the site you are agreeing to our use of cookies. Adatkezelési tájékoztatóPrivacy Policy

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás