Blog
Írások a Mosoly Alapítvány mese- és művészetterápiás foglalkozásairól, szakmai munkájáról
May
20
2020
Testtudat a terápiában
Ma még jelentős a verbális pszichoterápiás módszerek túlsúlya a szakemberek képzésében és így a módszerek elterjedésében is. Azonban a legfrissebb tudományos kutatások iránya azt mutatja, hogy a testtudati gyakorlatok vagy akár csak a szemlélet alkalmazása sok hasznos következménnyel járhatna egymástól nagyon különböző verbális és nonverbális megközelítésekben is. Hiszen a terapeuta sosem csak a fejével, hanem egész testi valójával vesz részt a terápiás kapcsolatban. A terápiás változások hátterében álló hatások vizsgálatában a terápiás kapcsolat minősége és a terapeuta kapcsolati kompetenciái mind inkább előtérbe kerülnek, és ezen a területen is fontos mondanivalója lehet a testtudati szemléletnek (Korbai, 2020).
Mehling és munkatársai (2011) kvalitatív kutatásukban azt vizsgálták, hogy a testtudatosságot fokozó eljárásokat alkalmazó különböző terápiás megközelítések – mint például a jóga, tai chi chuan, testorientált pszichoterápiák, mindfulness alapú terápiák, meditáció, vagy az Alexander módszer – milyen közös alapokon nyugszanak. A szerzők megfogalmazása szerint a testtudatosság szűkebb értelemben a test belsejéből származó érzetekre való odafigyelést és ezek tudatosságát, valamint a testi folyamatokban bekövetkező változások észrevételét jelenti. Ebben a megközelítésben a propriocepció és az interocepció folyamatainak tudatosítható részét foglalja magában a testtudatosság koncepciója. Az előbbi az izmok feszülésének, az ízületek helyzetének megfigyelésére, illetve a testtartás, a mozgás és az egyensúly tudatos észlelésére vonatkozik, míg az interoceptív tudatosság az olyan belső szervekből érkező testi érzetek tudatos észlelését jelenti, amelyek a fiziológiás állapot érzékeléséhez járulnak hozzá. A testi tudatosság fogalmának léteznek tágabb definíciói is. A tágabb definícióban az érzelmekhez kapcsolódó testi történések észlelése, az érzelmi tudatosság, és más magasabb megismerő folyamatok is benne vannak (Mehling et al., 2012).
A testi tudatosság pozitív, adaptív természetének kutatása viszonylag új keletű a pszichológiában, mivel sokáig a testi érzetek tudatosítását a patológiás érzetekre való túlzott figyelemmel azonosították, és károsnak ítélték. Vajon hogyan lehet megragadni a különbséget a hipochonder és a jógi között, ha mindkettőre az jellemző, hogy az átlagemberhez képest többet foglalkozik a testéből jövő érzetek megfigyelésével? A testtudatossághoz kapcsolódó vizsgálatok eredményei alapján arra a megállapításra jutottak a kutatók, hogy míg a diffúz, ruminatív, érzelmekhez kapcsolódó figyelem káros, a pillanatnyi érzetre irányuló vagy a szenzoros diszkriminációt célzó, érzelemmentes megfigyelés hasznos lehet (Mehling et al., 2009).
A fejfájás példáján keresztül könnyebben megérthető ez a kétféle figyelmi működés. Míg a hipochonder folyamatosan, ismétlődően kutat súlyos betegségek tünetei után, és közben szorongása és negatív gondolatai csak egyre fokozódnak, amelyek egy jelentéktelen fejfájásos állapotot is képesek felerősíteni, addig a testi tudatosság magas fokán álló jógi teljesen másképpen áll a jelenséghez (már ha egyáltalán létezik fejfájós jógi). Először valószínűleg egy ellazult, meditatív állapotban csak részletekbe menően megfigyeli a pillanatnyi testi érzeteit: pontosan a fej melyik részén, mekkora területen, milyen erősséggel, lüktetően avagy tompán fáj-e ez a testrész. Ez az ítélettől, érzelmektől mentes, elfogadó figyelem lényegében megegyezik azzal, amit a tudatos jelenlét (mindfulness) gyakorlói is végeznek. A jógi azonban ennél is továbbmegy, amikor megpróbálja feltárni és megszüntetni a fejfájás fizikai vagy lelki okait. Mivel a saját testi érzeteit hosszú ideje figyeli, tisztában van azzal, hogy milyen testi vagy érzelmi megterhelés válthatta ki ezt a fájdalmat.
Ezt a fajta pozitív testtudati figyelmet különösen fontos lenne alkalmazni a betegekkel való pszichoterápiás munkában, ahol a hosszan tartó vagy súlyos betegségek következtében a testtel való kapcsolat is sérül. A testi fájdalmak, traumák, életveszély megnehezíthetik a testre való figyelem technikáinak alkalmazását, az elsődleges reakció inkább az lenne, hogy a testét sérülékenynek megélő ember az „elméjébe menekül”. Ezzel szemben a mindfulness alapú megközelítések közül az MBSR tréninget például kifejezetten súlyos betegségben szenvedők számára fejlesztették ki, hogy az a stresszel való megküzdést segítse. Nagy körültekintéssel végezve még a fájdalmakkal küzdő betegek esetében is hatékonyan alkalmazható, mert meglepő módon a fájdalmas testi érzetek értékelésmentes megfigyelése nem növeli, hanem csökkenti a fájdalom szubjektív érzetét (vagyis azt, hogy mennyire szenvedünk tőle).
A testtudati szemlélet a különböző verbális és nonverbális terápiás módszerekben nemcsak arra ad lehetőséget, hogy az egyes megközelítésekben felleljük a testi aspektust, vagy esetleg konkrét testtudati gyakorlatokkal gazdagítsuk azokat a terápiás hatékonyság fokozására, hanem a szakemberek támogatására is hasznos eszköz lehet. Bár sokszor találkozunk azzal a közkeletű elképzeléssel, hogy a pszichológus „csak” beszélget, a művészetterapeuta meg „csak” rajzol vagy zenél a pácienssel, mi ebben az olyan nehéz, valójában ezek a segítő foglalkozások rendkívüli igénybevételnek teszik ki a művelőit. Az a fajta intenzív jelenlét, hangolódás és figyelem a páciensre, amely a jó szakembereket jellemzi, jelentős testi-lelki bevonódást kíván a terapeuta részéről, amely töltődés hiányában könnyen az empátiás kapacitás kimerüléséhez, kiégéshez vezethet.
A súlyos beteg gyerekek kórházi körülmények között végzett terápiája több szempontból is nehéz kihívások elé állítja a szakembereket. Az onkológiai betegekkel végzett pszichoterápiás munkáról Horti és Riskó (2017) állítottak össze egy hiánypótló gyakorlati szemléletű kötetet, melyben sokféle problémáról, megfontolásról lehet olvasni. Ezekben a tanulmányokban többször előkerül, hogy a betegek pszichológiai támogatása során a terapeutának fokozottan kell figyelnie saját érzéseire (testiekre, lelkiekre egyaránt), melyek valós tájékoztatást adnak a beteg pszichés állapotáról és segítenek a lelki konfliktusok feldolgozásában. A daganatos betegekkel végzett terápiás helyzetben a beteg halálfélelme, szorongásai és depresszív érzései olyan mértékűek lehetnek, melyek a terapeutát jelentősen megterhelhetik (Riskó, Tari, 2017). Intő jelként említik a szerzők, ha a beteg fáradtsága, reménytelensége, halálfélelme, és egyéb negatív testi-lelki érzetei, érzelmei a hangolódás következtében a terapeuta saját érzései között is megjelennek. Hasonló folyamatok merülnek fel más súlyos vagy krónikus betegségcsoport esetén is a terápiában.
A testtudati technikákon alapuló módszerek ezekben az esetekben különösen hasznosak lehetnek mind a terapeuta saját, mind a páciens testi érzeteinek és érzelmeinek tudatosításában és kezelésében. Sok hazai kórházi intézményben hiányoznak a keretek egyes módszerekhez, vagy a páciensek állapota nem engedi meg például a mozgás- és táncterápiás módszerek alkalmazását, más testtudaton alapuló eljárások azonban, mint a mindfulness, autogén tréning vagy különféle relaxációs technikák, szórványosan jelen vannak a kórházi terápiás munkában. A nonverbális, művészetterápiás eljárások is mind nagyobb hangsúlyt kapnak a testi betegségekkel küzdők pszichés ellátásában, de a verbális terápiák túlsúlya a jellemző ezen a területen is, mint a pszichoterápiás ellátás egyéb eseteiben.
Különösen fontos lehet a terapeuta testi érzeteinek tudatosítása, ha gyerekekkel dolgozik. Mivel a gyerekek a kamaszkor előtt a világ megismerésében kevésbé a racionális és elemző, verbális bal agyféltekét használják, sokkal hangsúlyosabb náluk a testi tapasztalatokat is magába foglaló jobb féltekés működés. Ennek következménye, hogy a szavak helyett a mozgásos-testi tapasztalatokon keresztül sokkal többet tudhatunk meg róluk, és könnyebben segíthetünk problémáikon, megfigyelve mozgásukat, és ellátva őket megfelelő mennyiségű testtudati élménnyel. A gyerekterápiában a gyermek jelenlétére, állapotára és aktivitására való hangolódás mellett fontos a terapeuta érzelmi részvétele, jelenléte, s ezek mentén egy folyamatos párbeszéd kettejük között, mely jelentős részben nem a szavak szintjén zajlik, hanem a testek közötti hangolódásban, s az értelmezés jóval kisebb szerepet játszik benne, mint a közös kapcsolati élmények (Campos, 2016).
Akit mélyebben is érdekelnek a testtudati módszerek, a későbbiekben vissza fogunk térni a mögöttük álló legújabb tudományos elméletekre, de előbb rövid kitérőt teszünk a mindfulness területére.
Irodalom
Campos Jiménez A. (2016): Szenzomotoros és kapcsolati élmények összefonódása. In: Billenések – Tanulmányok a dinamikus szenzoros integrációs terápia köréből. Budapest, Oriold és Társai Kiadó, 63-103.
Horti J., Riskó Á. (szerk.) (2017): Onkopszichológia a gyakorlatban I-II. kötet. 2. online kiadás, Budapest. http://mek.oszk.hu/16600/16625/pdf/16625_1.pdf, http://mek.oszk.hu/16600/16625/pdf/16625_2.pdf
Korbai, H., Hoppál, D., Vermes, K., Ehmann, B. (2019): Body-Mind Approaches in Therapeutic and other Helping Relationships – Experiences of a Training Program. Alkalmazott pszichológia, 19(3): 119–134.
Korbai H. (2020): Testtudati technikák különböző alkalmazott területeken – A terapeuták testi tudatosságának, kapcsolati kompetenciáinak és a terápiás hatékonyságnak az összefüggései. Doktori disszertáció.
Mehling, W. E.,V. Gopisetty, J. Daubenmier, C. J. Price, F. M. Hecht, and A. Stewart. (2009). Body awareness: construct and self-report measures. PLoS ONE 4: e5614.
Mehling et al. (2011). Body Awareness: a phenomenological inquiry into the common ground of mind-body therapies. Philosophy, Ethics, and Humanities in Medicine 2011, 6:6. http://www.peh-med.com/content/6/1/6
Mehling, W. E., Price, C., Daubenmier, J. J., Acree, M., Bartmess, E., Stewart, A. (2012). The multidimensional assessment of interoceptive awareness (MAIA). PLoS ONE, 7(11), e48230.
