Blog

Írások a Mosoly Alapítvány mese- és művészetterápiás foglalkozásairól, szakmai munkájáról

Dec
18
2018

„Szerettük volna megmutatni, mi történik egy-egy Mosoly terápián”

Igazán mozgalmas és eseménydús év áll a Mosoly Alapítvány csapata mögött, ennek kapcsán Varga Andrea Helena operatív vezetőt kérdeztük. Helena segítségével szeretnénk bepillantást nyújtani a minket követőknek abba, hogy mik voltak a legfontosabb feladatok, és legizgalmasabb szakmai kihívások a szervezet életében a 2018-as évben.

  • Úgy sejtem, a Mosoly kórházi és hosszútávú terápiás csoportjaiban folyó szakmai munka, a beteg gyermekek számára ingyenesen nyújtott lelki támogatás ez évben sem változott…
  • Így van, az év során ugyanúgy folytak a terápiás programok, a tavalyi évhez hasonló volumenben. Folytattuk a már eddig tőlünk ismert és elvárt magas minőségű szakmai munkát, és biztosítottuk az ehhez szükséges feltételeket. Nagy eredmény, hogy az egyes kórházi osztályokon egyre jobban sikerült beágyaznunk terápiás programjainkat, egyre szorosabb az együttműködés a kórházi dolgozók és a Mosoly szakemberei között. Az év elején elindítottuk szakmai blogunkat, ami egy keresztmetszetet mutat meg arról, hogyan dolgozunk a mindennapokban. Itt különböző cikkekben mutattuk be, hogy az egyes programokban milyen szakemberekkel és milyen módszerekkel dolgozunk.
  • Milyen volt a fogadtatása a blognak?
  • Folyamatosan figyeltük az olvasottságot, az első cikkeket ötszázan-hatszázan olvasták, majd ez a szám folyamatosan emelkedett. A legnépszerűbb bejegyzéseket végül 2500-2800 fő olvasta el, amit nagyon nagy eredménynek tartunk. Ezt az első évet a blognál egy bemutatkozó időszaknak szántuk, hogy kicsit jobban megmutassuk a Mosoly mögött álló szakembereket, és azt a sokféle helyszínt, osztályt, ahol dolgozunk. Szerettük volna közelebb hozni a munkánkat az emberekhez, és egy képet adni arról a minket támogatóknak és követőknek, hogy mi zajlik a Mosoly terápiákon. Korábban többször felmerült a támogatóink részéről, hogy nem igazán értik, hogyan is hat a mese- és a művészetterápia. Most örömmel vettük, hogy sok pozitív visszajelzést kaptunk egy-egy blog bejegyzés kapcsán, és többen elmondták, elkezdték jobban érteni a folyamatot. A blog születése nekünk is egy tanulófolyamat volt, de az olvasottság azt jelezte vissza számunkra, hogy van mélyebb érdeklődés a téma iránt. Épp ezért a jövőben is szeretnénk majd minél változatosabban beszámolni a Mosoly munkájáról a blogon keresztül is.
  • Milyen más nagy feladatot emelnél még ki az év kihívásai közül?
  • Az egyik legnagyobb feladat és egyben kihívás az volt, hogy adatvédelmi gyakorlatunkat összehangoljuk az új GDPR jogszabályokkal, az Európai Unió összes országára vonatkozó általános adatvédelmi rendeletével. Mivel a Mosoly terápiák kapcsán rengeteg kiskorú gyermekkel és családtagjaikkal kerülünk kapcsolatba, elengedhetetlen, hogy hozzánk kerülő adataikat a jogszabályoknak megfelelően védjük.

Arra törekedtünk, hogy az új adatvédelmi rendszer kialakításával a lehető legnagyobb biztonságot garantáljuk a beteg gyerekeknek és családtagjaiknak, az egészségügyi intézményeknek és szakembereinknek egyaránt.

  • Ennek részeként bevezettünk egy új adattovábbítási és tárolási rendszert, hogy ezen a területen is a lehető legmagasabb fokú követelményeknek feleljünk meg. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy a GDPR-t úgy adaptáljuk, hogy hozzáigazítsuk a Mosoly már eddigi nagyon komoly adatvédelmi rendszerét, és emellett az új jogszabályokat és a már eddig számunkra bevált gyakorlatot összehangoljuk. Az új szabályozás mindenkire extra terheket ró, ám lehetőséget is ad arra, hogy egy új szempontból átvizsgáljuk a szervezet működését. Mi a folyamat során kiemelten figyeltünk arra, hogy elfoglalt szakembereink a lehető legtöbb információt, adminisztratív és technikai segítséget megkapják az átálláshoz, ezért remélhetőleg ez számunkra sem volt annyira megterhelő. Egy másik, hálásabb feladat volt, mely az egész szervezetet, így a szakmai munkatársakat is érintette, hogy irodánkat a Nyugati térre költöztettük. Új otthonunk, az Appy-Centrum több, beteg és hátrányos helyzetű gyermekekkel dolgozó alapítványnak biztosítja az irodahelyet, és a munkához szükséges infrastruktúrát. Így egy szebb, jobban felszerelt munkakörnyezetben, hasonló értékek mentén dolgozó szomszédok mellett kezdtük el a nyári szünet után az új programidőszakot.
  • A Mosoly Alapítvány az év során több nagyobb kampányban is megjelent, érezhetően többet kommunikált a nagy nyilvánosság felé.
  • Igen, a Mosoly több nagy támogatónak – BKK, Cappy és Spar – köszönhetően jelent meg különböző felületeken a nagyközönség előtt.  Úgy gondoljuk, hogy ezekben a nagyobb kampányokban – mint például a nagykörúti mosolygós villamosokhoz kapcsolódó kampány esetében – sikerült pozitív formában megfogalmazni azt, amiért dolgozunk. A nagyon nehéz szakmai tartalmakat kicsit közelebb tudtuk hozni az emberekhez, és ennek sikerét egyrészt az érdeklődés, másrészt a támogatottság megnövekedésében tapasztaltuk.  Ez azért is fontos, mert ahhoz, hogy továbbra is magas szinten fenn tudjuk tartani ezt a résztvevő gyermekek számára ingyenes minőségi szolgáltatást, elengedhetetlen az ismertség és a stabil anyagi háttér. A céges támogatásoknak és magánadományoknak köszönhetően tudjuk biztosítani azt, hogy folyamatos terápiás segítséget nyújthassunk a beteg gyerekeknek, és továbbra is stabil jelenlétünkkel tudjuk támogatni a kórházi osztályokon folyó munkát.
Adományozok