Blog

Írások a Mosoly Alapítvány mese- és művészetterápiás foglalkozásairól, szakmai munkájáról

Tóth Mónika
Jan
30
2019

„Akkor te most gonosz leszel?”– beszélgetés hosszútávú csoportunkról Majoros Andreával

Október óta dolgoznak együtt szakembereink hosszútávú pszichoszomatikus csoportunkban krónikus beteg vagy betegségben érintett gyerekekkel. Az eddigi folyamatról, a közös munka örömeiről mesélt Majoros Andrea klinikai szakpszichológus, gyermekdráma vezető. A csoport pozitív hatásai mellett szó esett túl jó gyerekekről, Erich Neumann megközelítéséről és a gyermekekben lakozó belső erők megélésről is. A hosszútávú csoport a MOL Alapítvány támogatásával valósul meg.

  • Milyen nehézséggel küzdenek a résztvevő gyerekek a csoportban?
  • A gyerekek különböző pszichoszomatikus problematikákkal küzdenek, fáj a fejük, szédülnek, vagy egyéb testi tüneteik vannak. Emellett van, akinek valamilyen krónikus betegséggel kell együtt élnie. Azt fontos tudni, hogy a csoportban résztvevő gyerekek számára nem biztos, hogy kiderül, hogy ki milyen okból és módon van a csoportban. A gyerekek előtt nem kérdezünk rá erre, természetesen van, amikor ők maguk mondják el. Előfordul, hogy valakiknek az állapotából adódóan, egy-egy hétköznapi szituáció során lesz nyilvánvaló a többiek számára, hogy ő mivel küzd. Azt gondolom, hogy ha ezeket a helyzeteket mi csoportvezetők szorongásmentesen és természetesen kezeljük, akkor a gyerekek is így fognak hozzájuk állni. Alapvetően abból indulunk ki, hogy a résztvevő gyerekek hogy vannak a világban, mi az, ami nekik fáj, mitől szenvednek. Azért jók a szimbólumokkal dolgozó módszerek, amiket alkalmazunk, mert sokszor a gyerekek tudatosan meg se tudják fogalmazni mi a bajuk, de például egy történeten keresztül megnyílnak.
  • Most, hogy látod, merre tart a közösség, milyen ez a csoport?
  • Ez a mostani csoport fantasztikus. Életemben ez az első ilyen, ahol valahogy úgy kerültek össze a gyerekek, hogy nagyon jól tudnak együtt működni. A résztvevők nagy része már nyáron is volt a Mosoly által szervezett Mesetáborban, és ehhez a csapathoz egy új kisfiú csatlakozott. Most január elején betegség és mindenféle családi program miatt volt két olyan alkalom, ahol csak hárman-hárman voltak, és a múltheti volt az első, amikor ott volt újra mindegyikük. Hatalmas ovációval fogadták azokat a társaikat, akik kétszer kimaradtak. Örültek nekik, hogy végre itt vannak mindnyájan… Nagyon nagy összetartás van közöttük. Miközben mennek a csoportdinamikák is, tehát érezhető, hogy ki-kire számít jobban, és kivel van koalícióban, de nagyon cukik. Általában azért minden csoportba kerül olyan gyerek, akinek nagyon komoly korai törése van, és olyan gyerekekkel nehéz a csoport-összetartozást „megéletni”. Egy ilyen gyereknél arra koncentrálunk, hogy beleérjen abba, megértse azt, hogy itt őt senki nem akarja bántani, nem akarja legyőzni, hogy lehet kötődni a csoporthoz. Most ilyen nagyon mély sérülésű gyerek nincsen a csoportban, inkább azt mondanám, hogy fele arányban szorongó, másik felében pedig impulzus kontroll problémájú gyerekek vannak. Valahogy jó egyensúly van köztük, és nagyon dolgoznak magukon is, és egymással is. Ezt nagyon örömteli látni. A múltheti alkalom például hihetetlenül felszabadult volt, kilobbizták maguknak, hogy most párnacsatával kezdjünk… Egyszerűen nem lehetett nekik nemet mondani, ahogy nagyon aranyosan teljes egyetértésben lobbiztak, és akkor persze „megadtuk magunkat”, és ment a játék. Nagyon jól működik, és érezhető mindegyik gyereknél az elmozdulás.
  • Ez kinél hogyan látszik, miben jelenik meg?
  • Az egyikük nyáron csak gonosz szerepeket akart játszani. Érdekes jelenet volt, amikor most valaki kérdezte tőle, hogy „Akkor te most gonosz leszel?”. Erre teljes természetességgel mondta, hogy „Nem, miért?”. Van egy másik résztvevő, aki nagyon nehezen élte meg az indulatait, az agresszióját. Ő túl jó gyerek. Egyedül szerintem nem vállalná, de a másik két fiú támogatásával például már belemegy a harcolós dolgokba, és még élvezi is. A „túl jó” alapállásban nem csak az van, hogy igen, biztos az ilyen gyerek nem hágja át a szabályokat, és szót fog fogadni a szüleinek. Hanem azt is jelenti, hogy a későbbiekben tudja-e majd a saját érdekeit képviselni.

Amikor kimegy a külvilágba, a társadalomba, akkor megtudja-e élni azt, amire ő született.

  • Ahogy arról Erich Neumann ír, ennek a két erőnek egyensúlyban kell lennie: a környezetnek való megfelelésnek, és annak, ami a saját magam belső értékeinek a megélésre vonatkozik. Kokas Klára tanítómesterem azt mondta, minden gyerek aranypénzzel a zsebében születik. A kérdés pedig az, hogy tudja-e majd használni, meg tudja-e ezt mutatni a későbbiekben. Ám sajnos gyakran előfordul, hogy ha túl erős a szülői, iskolai vagy bármilyen más kontroll, és nagyon szigorú szabálykövetésre sarkall, akkor ez a fajta belső erő veszendőbe megy. Hiszen ekkor a túlságosan szorongó gyerek a százszázalékos megfelelésre törekszik elsősorban.
  • Mi történik akkor hosszútávon, amikor egy gyerek nem tudja megélni a belső értékeit?
  • Ilyen eseteben azt veszed észre később egy felnőtt emberen, hogy nagyjából rendben van, de nem tudod, hogy ő kicsoda. Nem tudja képviselni magát, és ő maga se tudja, hogy ki is ő valójában. Állandóan alkalmazkodik. Nem tudja, hogy mi az, amit szeretne, nincs belső támpontja. Csak az van, hogy ahová éppen bemegy, ott mit várnak tőle, és az ahhoz való alkalmazkodás. Hogy összefüggésbe hozzam a Mosolyos csoportmunkával: ugye a betegség is egy olyan helyzet, amikor túlsúlyba kerül a külvilághoz való alkalmazkodás. Főleg egy krónikus betegség esetén, amikor egy gyerek hosszú ideig szorul kezelésre, sokat kell alkalmazkodnia, és muszáj megtennie azt, amit az orvosok mondanak. Ilyenkor van egy sokkal szigorúbb szabályrendszer, minek és hogyan kell megfelelni. Ám amikor lezajlik a betegség, a visszatérésben kell segíteni a gyereket. Hogy rendben, ott akkor az volt, tényleg mindent úgy kellett csinálni, ahogy a doktorbácsi és az anyu mondta, de ennek már vége van. Figyelembe lehet venni, hogy akkor te mit szeretnél, te hogy vagy ezzel… Ez az „adjuk meg a császárnak, ami a császáré” esete. Nyilván például egy epilepszia kapcsán nem szabad elfelejtkezni arról, hogy be kell venni a gyógyszert, de hogy ennyi, és egyébként én élhetem az életemet szabadon. Ebben szépen fokozatosan oldódnak a résztvevő gyerekek, és ezt a folyamatot nagyon jó látni.

Képeink illusztrációk

  • Nyilván az a cél, hogy mindenkinek a saját problémáját enyhítsétek, segítsétek őket a továbblépésben… A csoport összetételéből és a folyamat alakulásából hogyan látod, mik ezek az egyéni célok, mit szeretnétek elérni a gyerekeknél?
  • Ez minden gyereknél más és más természetesen. Például az egyik kisfiú hosszantartó betegséggel él, és nála azt az előrelépés, hogy sokkal felszabadultabb attól, hogy egy ilyen védett közegben kipróbálhatja az ezzel járó napi helyzeteket. Nagyon érdekes, mert az ő történeteiben az jön ki, hogy lényegében megél valami különlegességet, és a másságát az ő saját különlegességévé tudja átformálni. Ez hatalmas dolog. Van egy kislány, aki szorongós-fejfájós, a túlóvó szülői magatartás miatt egyfajta nárcizmus volt rá jellemző. Ezt a környezete nem fogadta el, és az iskolai közösségben negatív szerepbe szorult. Ugye a nárcizmusból adódóan azt érezte, hogy mindig neki kell az elsőnek lennie, de ha ez nem valósulhatott meg, inkább rosszalkodni kezdett, mindenkit le akart győzni. Ilyenkor az a feladat, hogy ez a gyermekben át tudjon fordulni, hogy ő igenis tud másokért tenni, és hogy bár rendelkezhet egy jó készséggel arra, hogy vezessen egy csoportot, de ez ne legyen létszükséglet számára. Lehet ő egyszerűen csak szimplán része egy csoportnak, és nem kell mindig az elsőnek lennie. Ez a kislány ebben a folyamatban nagyon szépen lépked előre. Egy másik kisfiúnál pedig cél a család korábbi, súlyos traumáinak feldolgozása, és az azokon való továbblépés. Az ő történetei folyamatosan az elengedésről szólnak, és csak ámulunk, hogy ez a téma hogyan tud a legkülönbözőbb módokon szimbolikus formát ölteni. Olyan, mintha ahhoz, hogy ő gyógyulni kezdjen, és ezeket a korábbi traumákat feloldhassa, vissza kellene mennie abba az életkorba, amikor ezek megtörténtek. Ilyenkor van, hogy olyan hangokat ad ki, úgy viselkedik, mint egy négyéves kisgyerek. Mindeközben egy komoly, megfontolt gyerekről van szó. Lehet, hogy más egyáltalán nem örülne annak, hogy a csoportfoglalkozás közepén egy gyerek elkezd „szétesni”, úgymond rosszalkodik, de hogy ha folyamatában nézed azt, ami történik, akkor mi csoportvezetők tapsikolunk örömünkben, hogy végre! Mi tudjuk ugyanis, hogy korábban ennek a kisfiúnak a Mesetáborban alig lehetett hallani a hangját, sose szólalt meg, és nem mutatta ki az érzéseit.
  • Említetted Erich Neumannt, akiről tudom, hogy nagyon fontos gondolkodó számodra. Nemrég kezdtél A gyermek című könyvéből előadássorozatot. Hogy látod, miért lehet ez izgalmas olyanoknak, akik nem ismerik az ő nézeteit?
  • Szerintem Neumann egy méltánytalanul elfeledett szerző, akinek ez volt az utolsó könyve, emellett sok korábbi művének a szintézise. Olyan mintha ebben a könyvben a korábbi nagyon elméleti síkon, tudományosan megírt nézeteit lehozta volna a valóság talajára. Számomra az egész szemlélet nagyon beleilleszkedik a manapság divatos mindfulness alapú gyereknevelési irányzatba. Emellett jól hozzá tudom illeszteni a szintén általam nagyon kedvelt Alice Miller munkásságához, vagy Daniel Stern gondolataihoz, amiket a csecsemő tapasztalásáról írt. Az előadássorozaton keresztül szeretném visszaadni azt, hogy Neumann teljesen más alapon gondolkozik az anya-gyerek kapcsolatról, és a gyerekről. Van egy egyfajta egészséges megközelítése, egyáltalán föltételezi azt, hogy létezik egy egészséges gyermeki fejlődés, hogy ha jó a szülői hozzáállás. Én ezt nagyon fontosnak tartom, mert ugye a XX. században mindenki a freudi elméletből indult ki, ami azt mondja, hogy a gyerek egy ösztönlény. Leegyszerűsítve Freud gondolatait azt mondanám, hogy a külső környezetnek pedig az a feladata, hogy a gyermeket a szabályrendszerével betörje. Ebből pedig rengeteg lelki sérülés következik. Ezt az alapgondolatot söpörte el Neumann azt állítva, hogy létezik egy jó fajta fejlődési út, ami ugyan nem nélkülözi a konfliktusokat, de egy egyensúlyt megtartva sokkal empatikusabb és érzőbb generációk nőnek fel, ha így közelítünk a gyerekekhez. Amit pedig a hosszútávú csoportban zajló munkánkhoz nagyon jól tudok használni, az a fejlődési fázisok szimbólumvilága. Fő művének ezt tartják, hogy kulturális és mitológiai kutatásai alapján leírta azt, szerinte hogyan zajlott az emberiség tudatfejlődése. Ezt Neumann a A tudatfejlődés eredettörténete című művében fejti ki,  írja le azt, hogy amilyen fejlődési fázisokon az emberiség keresztülment, a gyermek fejlődése is ezeken a fázisokon megy át. Ezeknek pedig megvan a jól elkülöníthető szimbólumvilága, mitológiai megfelelője. Ezek mind egyfajta erőtérként működnek, amiken a fejlődés során végighaladunk, és hat ránk. Én úgy látom – főleg így, hogy a csoportban résztvevő gyerekek ilyen sokféle történetet hoznak –, hogy szakemberként nagyon fontos tudni és érezni, hogy most épp az adott gyerek a neumanni elmélet szerint melyik fázisnál tart, milyen erőtérben mozog. Nekem sokkal jobban kitágította a gondolkodásomat ez az elmélet, és amióta ismerem, a gyermeki agressziótól is sokkal kevésbé ijedek meg. Szerintem az előadássorozat – vagy akár egyetlen előadás is –, hasznos lehet mindenkinek, akit érdekel a nevelés, a gyermeki fejlődés ebből a megközelítésből.

Adója 1 százalékával támogassa a Mosoly Alapítvány munkáját. Az adóbevalláshoz szükséges nyomtatványt itt találja.

Adományozok

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk.
This site uses cookies. By continuing to browse the site you are agreeing to our use of cookies. Adatkezelési tájékoztatóPrivacy Policy

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás