Mielőtt belevágnánk a mostani témánkba, a meseterápia és az aktív, mozgással járó testtudati módszerek lehetséges összekapcsolásáról, érdemes egy kis kitérőt tenni az aktív és passzív technikák területére.
Ebben az írásban passzív testtudati technikán alapuló módszernek azokat tekintjük, melyekben egy mozdulatlan, passzív állapotban történik a testi érzetekre való összpontosítás, mint pl. a meditáció, a mindfulness, a relaxáció vagy az autogén tréning esetében. Ezekben a figyelem fokozatosan mindinkább befelé, a test belseje felé irányul. Valamennyi technikában csak az egyik jelentős elem a testi érzetekre való figyelem, más fontos aspektusok mellett. Az aktív testtudati technikán alapuló módszereknél a gyakorló többféle helyzetben, testmozgás közben figyeli meg, tudatosítja a testi érzeteit. A figyelem itt egyszerre irányul befelé, a mozgás közben átélt testi érzetekre, valamint kifelé a fizikai és a társas környezettel való kapcsolódásra, és az ezekből származó testi érzetekre. Ilyen technikákra példa lehet a jóga, a tai chi chuan, vagy a testtudati alapú mozgás- és táncterápiák.
Az aktív és a passzív technikák megkülönböztetése nem mindig könnyű. Vegyük példának a jóga hagyományát, melyben a passzív módszerek sokszor bele vannak építve egy komplex rendszerbe, melyben a testgyakorlatok és a relaxációs, meditációs technikák együtt szerepelnek, s az előbbiek támogatják az utóbbiak hatékonyabb gyakorlását (Vígh 1980, 2007). Ezekben az ősi indiai jógarendszerekben a testtudati gyakorlatokat, köztük a testtartásokat vagy ászanákat, eredetileg azért alkalmazták a különféle iskolák, hogy olyan kiegyensúlyozott testi-lelki állapotba kerüljenek a gyakorlók, amellyel alkalmassá válnak a meditációra, a további szellemi, spirituális fejlődésre. A nyugati emberek többsége inkább egészségmegőrzésre és a testi-lelki harmónia megteremtésére használja a jógát. Amit a nyugati ember célként tűz ki a jóga gyakorlásában, az keleten csupán a gyakorlás mellékterméke, vagy a magasabb tudati állapotok elérésének eszköze. Nyugaton sokan inkább egyfajta sporttevékenységként gyakorolják a jógát, és nem testtudati módszerként, vagyis a testtudatra inkább a teljesítmény eszközeként tekintenek, s nem az önérzékelés és az önismeret forrásaként, mint a testtudati módszerekben (Vermes, 2015).
Amiért mégis fontos lehet elkülöníteni ezeket a technikákat, az az a feltevés, hogy bár ugyanúgy a testtudati figyelemmel dolgoznak, a terápiás alkalmazásban eltérő hatásmechanizmussal rendelkeznek. A passzív technikákban a mozdulatlan testhelyzet a befelé, a testi érzetekre irányuló figyelmet segíti elő, s a legtöbb ilyen módszerben ezeknek a testi érzeteknek az azonnali szabályozása történik. Az aktív módszerekben ezzel szemben a test mozgásával a figyelem egyszerre irányul befelé és kifelé, a fontos belső élmények megtapasztalása a környezettel való folyamatos interakcióban történik, így ezek a tapasztalatok másféle képességek fejlesztését teszik lehetővé. A testi érzetek és az érzelmi folyamatok tudatosítása és kezelése, valamint a kapcsolati kompetenciák terén mindegyik másra helyezi a hangsúlyt, különböző képességek fejlesztése kerül előtérbe az egyes módszerekben.
A jóga rendszerében nemcsak a relaxációban, hanem az aktív mozgással járó testi gyakorlatok helyes végzésénél is fontos az állandó testi fókusz, a testtudati figyelem fenntartása, hogy a befele való koncentrációt elősegítsük. Ezzel egy olyan enyhe módosult tudatállapotot lehet elérni, melyben a külső ingerekre való figyelem helyett a belső munka válik elsődlegessé.
A jóga egyik alkalmazott területén, a gyerekjógában régóta használnak meséket, hogy a gyerekek figyelmét folyamatosan le tudják kötni a gyakorlatok alatt, és motiválják őket a sokszor kihívást jelentő pózok végrehajtására (Csíki 2007). Ha a gyerekjógában jól működik a mese a mozgásos gyakorlatok támogatására, akkor ezeket a feladatokat játékos formában a meseterápiában is érdemes lehet kipróbálni. Annál is inkább, mert bizonyos testtartások meghatározott testi érzeteket, érzelmeket hívhatnak elő (Vígh 1980), melyekkel aztán a terápiában jól lehet dolgozni. A megfelelő érzelmet kifejező testtartás felvételével pl. a bátorságot kifejező hősi pózzal, előidézhető az érzelem élménye, és az érzelmi reakció, ami ahhoz a mozdulathoz kötődik. A bátorság és a hős szimbólumaival a meseterápiában a képzeleti munka során is lehet dolgozni, ezt a folyamatot tudja hatékonyan megtámogatni, ha a foglalkozás elején aktív testi tapasztalatot is szerez arról a gyerek, hogy milyen egy hősi beállás, milyen hősnek lenni belülről.
Ha visszautalunk az egyensúllyal való munka jelentőségére a meseterápiában, ahogy az előző cikkben már írtunk róla, további árnyalhatjuk a gyakorlat hatását. A testi érzetek szintjén a jóga hősi póza egy egyensúlyi gyakorlatnak is tekinthető, legalább annyira, mint a kifejezetten egyensúlyra fókuszoló egy lábon álló testtartások (pl. a mérleg vagy a faállás), melyek az idegrendszer aktuális állapotáról adnak jó visszajelzést. Ahhoz, hogy sokáig fenn lehessen ingadozás nélkül tartani a pózt, a talp kicsi izmaitól a kézujjak hegyéig valamennyi izomnak megfelelő egyensúlyi állapotot kell létrehoznia egymással, és az idegrendszernek is hasonlóképpen ki kell egyensúlyozódnia. A jóga rendszerén kívül is lehet találni számos játékos egyensúlyt fejlesztő gyakorlatot. Ezen a területen a gyerekekkel végzett fejlesztő pedagógiai és egyéb mozgásterápiás eszközök Magyarországon nagy múltra tekintenek vissza (bővebben a témáról: Gőbel 2012, 2014; Jarovinszkij, Kiss 2016).
A meseterápiás foglalkozások bemelegítő szakaszában a hősi pózon kívül jól lehet használni a jóga különböző állatokról elnevezett testtartásait is (pl. macska, oroszlán, lefelé néző kutya, kígyó, teve stb.), melyek a mesék állatsegítőinek minőségeit készíthetik elő. A különböző mesei helyszínek megjelenítésére, testi szintű megtapasztalására pedig például a híd, a hegytartás, vagy a faállás gyakorlatai nyújthatnak lehetőséget. Ebből a rövid felsorolásból is kitűnik, hogy mennyi lehetőséget rejthet magában a jógával való kísérletezés a meseterápiában olyan szakember kezében, aki mindkét módszerben járatos. A testtudati sorozat következő részében az aktív testtudati módszerek és a meseterápia összekapcsolásának izgalmas lehetőségét a mozgás- és táncterápiával folytatjuk.
Irodalom
Csíki M. (2007): Gyermekjóga. Athenaeum Kiadó, Budapest.
Gőbel O. (2012): Tanulni, örülni, szeretni… L’Harmattan Kiadó, Budapest.
Gőbel O. (2014): Varázsjátékok I. Mozgás a képzelet szárnyán. L’Harmattan kiadó, Budapest.
Jarovinszkij V., Kiss T. C. (2016): Mozgás és tánc terápiás alkalmazása gyerekeknél. In: Billenések – Tanulmányok a dinamikus szenzoros integrációs terápia köréből. Budapest, Oriold és Társai Kiadó, 63-103.
Vermes K. (2015): „A test-lélek történet: testértelmezések és sportértelmezések összefüggése”. In: Gyöngy(i)szemek. Ajándékkötet Földesiné dr. Szabó Gyöngyi 75. születésnapjára. (Szerk:Gál-Dóczi) Testnevelési Egyetem, Budapest. 114-226.
Vígh B. (1980): Jóga és idegrendszer. Budapest, Gondolat Kiadó.
Vígh B. (2007): A jóga orvosi szemmel. Budapest, Alliter Kiadói és Oktatásfejlesztő Alapítvány.