Blog

Írások a Mosoly Alapítvány mese- és művészetterápiás foglalkozásairól, szakmai munkájáról

Mosoly Alapítvány
Sep
11
2018

Segíteni a szülőket a továbblépésben

A Mosoly Alapítvány non-profit szervezetként súlyosan beteg gyerekeknek nyújt ingyenesen mese- és művészetterápiás foglalkozásokat. Erős Nikoletta klinikai szakpszichológust, egyik legrégebbi munkatársunkat kérdeztük arról, miben látja a szervezet által nyújtott szolgáltatás hasznosságát. Nikoletta többek közt arról is beszélt, miért hiánypótló a szülőkonzultáció, amit a hosszútávú csoportok kapcsán biztosítunk.

  • Krónikus betegségből meggyógyult gyerekeknek tartasz hosszútávú terápiás foglalkozást. Hogy látod, mekkora az igény az ilyen csoportokra?
  • Mindenképpen nagy rá az igény a szülők részéről. Noha vannak olyan családok, akik tudatosan kérnek a kezeléseket követő időszakra segítséget a helyi nevelési tanácsadóban, családsegítőben, van, aki nagyon magára marad ezzel az egésszel. Nem ritka az olyan szülő, aki a kórházi kezelések után három-négy évvel is küzd ezzel, kényszeresen fertőtlenít, burokban tartja a már gyógyult gyerekét. „Nem mehet…, úristen, megfázik…, mi lesz vele…”. Akad aki sokáig, akár több évig benne ragad ebben az állapotban, és minél több ideig ragad benne, annál nehezebben kezd ettől távolodni, nehezebben tudja ezt elengedi, megoldani. Mindenképp egy óriási hiány, hogy nincs egy olyan rehabilitációs intézmény, ahol mindenki kaphatna a kezeléseket követő időszakban pszichés segítséget, terápiát. Erre a hiányra ad választ a Mosoly Alapítvány, hiszen a hosszútávú csoportokban résztvevő gyerekek szüleinek rendszeres konzultációt biztosít, segíti őket ebben a folyamatban. Azt gondolom, a Mosoly hiánypótló szolgáltatást nyújt abban, hogy itt a gyerekek, a szülők ingyenesen kapnak segítséget ahhoz, hogyan lépjenek tovább a gyógyulás pszichés részével.
  • Előfordul az, hogy a szülők maguk is járnak terápiára vagy kérnek segítséget? Gondolom a gyermeked daganatos betegségét, és az abból való gyógyulását is nagyon nehéz lehet feldolgozni, nem könnyű ezen továbblépni.
  • Igen, a szülőkonzultációkon ez nagyon gyakori, például most két esetben is javasoltuk, hogy a szülő kérjen terápiás segítséget. Erre mi, terapeuták is próbálunk figyelmet szentelni, és ha olyan elakadást tapasztalunk az édesanyánál, vagy édesapánál, amikor a problémákat már nem tudja egyedül megoldani, feldolgozni, akkor javaslunk számára felnőtt terapeutát. Nyilván idő kell ahhoz, hogy ezek a dolgok lazuljanak, ezt türelemmel ki kell várni, de ha ebben elakadás van, akkor érdemes segítséget kérni.

Sokszor előfordul, hogy akár a betegség, a kezelések befejezése után egy-két évvel indul el egy „örvény”. A szülő addig tartotta magát, teljesített és mindent jól csinált, de egyszer csak rázúdul az egész…

  • És akkor jönnek felszínre a traumák, feszültségek. Ilyenkor segítséget kell kérni, ezért mi is gyakran jelezzük, hogy kérjen ő is támogatást, és adunk telefonszámot, elérhetőséget, ahol ezt meg tudja tenni.
  • Ha jól érzékelem, ebben a folyamatban nagyon fontos, hogy maga a szülő is jól legyen.
  • Mindenképpen, hiszen sokszor előfordul, hogy maga a szülő a gátja a gyerek fejlődésének. Szakemberként rossz megtapasztalni, hogy látod, milyen szép terápiás utat tudna bejárni a gyerek, mennyit tudna fejlődni, de a szülők nem hozzák a csoportba, kimaradnak. Amikor a szülő nem áll készen arra, hogy a köztük lévő köteléket lazítsa, vagy segítse a gyermekét a visszatérésbe, az nehéz. Sokszor a szülő nem tudja elfogadni, hogy változtatni kell, és támogatnia kell a gyerekét, aki elindult a gyógyulás útján. Egy ilyen folyamatban nagyon sokat tehet egy ilyen zárt hosszútávú csoport, ahol a szülőkre is figyelmet tudnak szentelni a szakemberek.

Adója 1 százalékával támogassa a Mosoly Alapítvány munkáját. Az adóbevalláshoz szükséges nyomtatványt itt találja.

Kiemelt támogatóink

Adományozok

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk.
This site uses cookies. By continuing to browse the site you are agreeing to our use of cookies. Adatkezelési tájékoztatóPrivacy Policy

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás