Blog

Írások a Mosoly Alapítvány mese- és művészetterápiás foglalkozásairól, szakmai munkájáról

Apr
19
2018

Gyermekpszichodráma

A Mosoly Alapítvány mese- és művészetterápiás foglalkozásain dolgozó szakemberek több módszert használnak hétről-hétre az adott gyerek, vagy gyerekcsoport állapota, hangulata, igényei szerint. Ebben a sorozatban szakembereink segítségével bemutatjuk az egyes módszereket. Ez alkalommal Noszkó Niki pszichológus mesél nekünk a gyermekpszichodrámáról.

A gyermekpszichodráma módszere egy csoportos módszer, amit Kende Handa fejlesztett ki. Kis csoporttal dolgozunk, 6-8 fővel, fiúkkal-lányokkal vegyesen. Közel azonos korosztály vesz részt a csoportokon, de legalábbis az a jó, ha érzelmileg-lelkileg nagyjából hasonló korban vannak a gyerekek. A módszer úgy is alkalmazható, ha a rajzolás vagy egyéb művészetterápiás technika alkalmazása előzi meg magát a drámajátékot és az így született alkotásokból szövődik egy történet.

A módszer egyik lényege, hogy történetet találunk ki. Ezt lehet úgyis, hogy egy gyerkőc hoz egy általa kitalált történetet, vagy közösen szövünk egyet. Ezt a történetet lejátsszuk, ehhez közösen beöltözünk jelmezekbe, vagy jelképesen magunkra aggatunk valamit. Ez által átváltozunk, és kerülünk bele a történetbe, a szerepbe. A folyamat központi magja, hogy élménnyé és megéléssé válik az egész, és a gyerekek akarva-akaratlanul, de főként tudattalanul beleszövik az általuk kitalált történetbe a saját problematikájukat. Így válik sokszor kevésbé szorongatóvá az, és átélik azt, amire éppen szükségük van. Ez így egy feloldó erejű és erősítő élmény lesz. Mondjuk ha egy gyerek épp nagyon fél, akkor a történetbe belekerül a megküzdés a félelemmel, vagy a vágyaik is megjelenhetnek. A drámajáték által egyfajta visszacsatolást kapnak a bennük lévő érzelmi, lelki állapotról s ebben a szimbolikus térben a játék által már lehet mit kezdeni a szorongató érzésekkel.

Képünk illusztráció

Ennek a játéknak megvannak a keretei. Az elején amikor kitalálunk egy történetet, megbeszéljük hogy ki milyen szereplő lesz és mi is, csoportvezetők is játszunk és beöltözünk. Olyan szerepet fogad el mindenki, amit ő választ, tehát nem erőltetünk semmit. A mi szerepeinket a gyerekek osztják ránk, kitalálják hogy mi mik legyünk, és kitalálják hogy ők mit játszanak el. Nagyon imádják, hogy mi is játszunk és részt veszünk. Azt a gyerekek ritkán vállalják be, ha van egy verekedős jelenet és valakinek meg kell halnia, így ez általában a mi szerepünk szokott lenni. Minket meg lehet enni, fel lehet darabolni, kivégezni, eltemetni, mi ezt lejátsszuk. Ez katartikus tud lenni a számukra.

Három tapssal indítjuk a játékot és azzal is fejezzük be, ezzel is egy keretet adva neki. Mindig amikor lejátszottuk a játékot, kijelentkezünk a szerepből, tehát el kell mondani hogy mondjuk „Boszorkány voltam és most már Niki vagyok”. Ezáltal kilépünk ebből a szimbolikus játéktérből, amibe belekerültünk a játék által. Van amikor nem is beszéljük meg teljesen a történetet az elejétől a végéig, hanem elindítjuk valahogy és improvizálunk. Ekkor a történet a folyamat közben is formálódhat, vagy máshogy fejeződik be, mint ahogy mi eleinte kitaláltuk.

A drámajáték lényege, hogy itt valójában megjelenik, és lejátszódik a gyerek saját története, amiről nem biztos hogy tud, vagy mer beszélni.

A játék után nem értelmezzük azt hogy mi történt, nem kezdjük el magyarázni, de visszajelzünk hogy kinek mi volt jó vagy rossz ebben a játékban. Ezáltal a résztvevő gyerekek megtanulják megfogalmazni és egymásnak visszajelezni hogy mi az ami tetszett, nem tetszett. Ekkor mi, csoportvezetők is látjuk, hogy lehet hogy az egyik gyerek máshogy fejezte volna be, vagy maradt még benne valami, amit nem tudott kijátszani. Vagy hogy ez így számára komplett és komplex volt, kivirult, jó hatással volt rá. Igazából egy ilyen minimális szóbeli visszajelzést adunk a végén, és ha van idő le is rajzolhatják azt a részt, ami ebből nekik kedvencük volt, valamiért megmozgatta őket. Nekünk az segítség hogy látjuk, ezen a történeten belül mi volt az a pont, ami valamiért fontos volt és éppen szüksége volt rá. Éppen a csatajelenet, a megküzdés, vagy az út vége, hogy elér valahova, ő lett a király, elért a kastélyhoz, és beér a trónra. Ebből sok minden kiderül arról, hogy éppen ő hol tart lelkileg.

Adományozok