Blog

Írások a Mosoly Alapítvány mese- és művészetterápiás foglalkozásairól, szakmai munkájáról

Tóth Mónika
Mar
20
2018

„Bízom a kapcsolódás gyógyító erejében” – beszélgetés Boda Gyöngyi klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológussal

Boda Gyöngyi gyakorló klinikai gyermek- és ifjúság szakpszichológusként már 10 éve dolgozik a Mosoly Alapítvánnyal. Gyöngyi társterapeutáival közösen a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának Gyermek- és Ifjúságpszichiátriáján tart csoportos művészet- és meseterápiás foglalkozásokat hetente kétszer. A beszélgetés bepillantást enged a pszichiátriai osztály mindennapjaiba, és abba a segítő folyamatba, amin keresztül a foglalkozások örömöt, megkönnyebbülést és feszültségoldást hoznak az osztályon fekvő gyerekek és fiatalok számára.

  • A gyermek- és ifjúságpszichiátriai osztály közege a legtöbb ember számára ismeretlen. Hogyan képzeljünk el egy ilyen osztályt, milyen problémákkal kerülnek ide a gyerekek, fiatalok?
  • Általában a foglalkozásainkon résztvevő fiatalok többsége 14 és 18 év közötti, de dolgozunk kisebb gyerekekkel is. Többségük valamilyen krízissel kerül be. Az osztályon gyakran találkozunk suicid krízisben lévő serdülőkkel, de pszichózissal, evészavarral, hangulatzavarral, depresszióval, szorongásos zavarokkal, gyakran pánikkal is. Jelen vannak gyerekek indulatkezelési problémákkal, magatartás zavarral, kényszerbetegséggel is, és vannak olyanok, akik drog-használattal küzdenek. Előfordulnak szomatikus panaszokkal érkezők, például akiknek krónikus fej- vagy hasfájása van. Kisebb gyerekeknél gyakori az ADHD, szorongásos zavar, ritkábban autizmus spektrumzavar.
  • Gondolom ez minden gyereknél, fiatalnál más és más, de körülbelül mennyi idő töltenek az osztályon? Ti, terápiás munkatársak milyen hosszan tudtok velük dolgozni?
  • A gyerekek általában egy-két hetet töltenek az osztályon, a betegség súlyosságától illetve a gyógyszer beállítástól függően. Az anorexiások esetében a benntartózkodás hosszabb, mivel általában nagyon alacsony súllyal érkeznek az osztályra, és a súlygyarapodási ütemet be kell tartaniuk. Ez szigorú kontroll alatt történik, így ők akár 2-3 hónapot is eltöltenek az osztályon. A Mosoly Alapítvány hetente összesen három terápiás alkalmat biztosít, így átlagosan egy gyerekkel 3-6 alkalommal találkozunk, az anorexiás gyerekekkel ennél jóval többször.
  • Ahogy említetted, több korcsoport van jelen az osztályon. Nem lehet könnyű a közös munka, egy kisebb gyereket más módszerrel lehet megnyitni, mint egy kamaszt. Hogyan tudjátok ezt áthidalni?
  • Mindig figyelembe vesszük a korosztályt a csoport összetételénél. Ritkán tartunk korban vegyes csoportokat, hiszen ez nem lenne túl szerencsés a csoporton előbukkanó témák miatt. Más témák merülnek fel a 16-18 évesekből álló csoportban, mint a kisebb gyerekek csoportjában. Csoportjainkon 3-10 gyerek van, őket előzetes tájékozódás után válogatjuk be. A korosztályra, a pszichés probléma jellegére és a csoportba illeszthetőségre is figyelünk a beválogatás során.  A heti három csoportalkalom többé-kevésbé egymásra épül; én egy héten két alkalommal dolgozom velük. Igyekszünk ugyanazokkal a gyerekekkel végig vinni a három alkalmat, de ez sajnos nem minden esetben lehetséges. Ez amiatt van, mert a gyerekeket az osztályon más vizsgálatokba is bevonhatják ugyanabban az időben, ehhez nekünk alkalmazkodnunk kell.
  • A foglalkozásokon milyen módszereket használtok, hogyan dolgoztok?
  • Amikor 10 éve csatlakoztam a Mosoly szakembereihez, a pszichodráma felől érkeztem. Azóta átalakult a közös munkafolyamat, mert a csoportjainkon a helyszűke miatt a drámatechnikákat kevésbé lehet használni. A jelenlegi foglalkozásokon művészetterápiát, zeneterápiát és meseterápiát alkalmazunk. Kifejezetten művészetterápiás végzettségem nincs, de gyermekpszichológusként nem voltak számomra ismeretlenek a módszerek, és több művészetterápiás műhelymunkán vettem részt, Mosoly-meseterapeuta, OH instruktori végzettségem is van. Már jó pár éve dolgozom művészetterapeuta társvezetővel, és ez idő alatt egyre jobban beleszerettem a módszerbe.

  • Hogyan képzeljük el, mi történik egy-egy terápiás foglalkozáson?
  • Az itteni foglalkozásokra OH-kártyával, aktív vagy receptív zeneterápiával és a mese- illetve művészetterápia különféle módszereivel készülünk. A foglalkozások egymásra épülnek ugyan, de ez nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy egy gyerek a folyamat közben csatlakozzon a csoporthoz. Az osztályon dolgozó szakemberektől kapott előzetes információink alapján döntjük el, hogy az adott napon melyik módszert alkalmazzuk. A terveinket rugalmasan kell kezelnünk, a csoporttagok igénye, az általuk behozott téma alapján eltérhetünk azoktól. Az első alkalom során ismerkedünk a résztvevő gyerekekkel, informálódunk róluk, a foglalkozás módszereit is ehhez igazítjuk, például OH és DIXIT kártyákat használunk. A második és harmadik alkalom tervezésénél már könnyebb dolgunk van, mivel már támaszkodhatunk az előző alkalom során felmerült témákra. A második alkalommal már gyakran választunk a gyerekek élethelyzetéhez, megoldandó életfeladataihoz kapcsolódó meséket, melyeket általában művészetterápiával dolgozunk fel. A résztvevő gyerekek különböző eszközökkel – pasztellel, olajpasztellel, festékekkel, ceruzákkal – rajzolnak önállóan, vagy közösen készítenek alkotást, néha zenehallgatás közben. Amit nagyon jó figyelni, ahogyan rajzaikon, festményeiken a meséből számukra fontos elemeket megjelenítik. Ezután az alkotásokat együtt is átnézzük, a gyerekek címeket adnak rajzaiknak, beszélnek róluk és a velük kapcsolatos érzéseikről, a rajzolás közben átélt élményeikről. A foglalkozások végén pedig összegzést, visszajelzést adnak a csoporton megélt élményeikről. A zeneterápiát általában a harmadik csoportfoglalkozáson szoktuk alkalmazni, természetesen ekkor is támaszkodunk az előző alkalmak során felmerült témákra, kérdésekre. Emellett figyelünk a heti csoportív befejezésére is, hiszen gyakran ekkor találkozunk utoljára a gyerekekkel. Ilyenkor módot kerítünk arra is, hogy elbúcsúzzunk, elengedjük őket, illetve valamilyen „útravalót” kapjanak. Különösen a hosszabban benn tartózkodó gyerekek esetében fontos a folyamat lezárása, az elengedés. Ők már kötődnek hozzánk, és néha felmerül részükről valamilyen szintű kapcsolatfenntartás is. Van, hogy kórház után bejelölnek a Facebookon, időnként írnak egy rövid üzenetet arról, hogy mi történik velük.
  • A terápiás foglalkozások során hogy látod, mik azok a pozitívumok, amiket a művészetterápia ad a gyerekeknek?
  • Sok pozitív hozadéka van. Egyrészt az alkotás folyamata elősegíti a belső feszültségeik csökkenését, másrészt a problémáikról való beszélgetés is felszabadító erővel bír.

A csoportban nagyon fontos még az egymáshoz való kapcsolódás öröme, megtapasztalják azt, hogy mások is értik, hogy milyen érzelmi állapotban vannak, másoknak is vannak hasonló érzései, gondolatai, problémái.

  • Ha valami oknál fogva nincsenek az életükben olyan személyek, akihez jól tudnának kötődni vagy kapcsolódni, – mert például gyerekotthonban élnek – a csoporton megélt kapcsolódások olyan tapasztalatot nyújtanak, amelyet később ki tudnak vinni a kórházon kívüli életükbe is. A csoporton megélt kapcsolódás emléke ugyanis felidézhető és előhívható egy másik kapcsolatban is. Csoportjainkon a gyerekek a legtöbb esetben megélik az elfogadást, a szerethetőségüket. És ez néha katartikus tud lenni! Remélhetőleg, ha kikerülnek az osztályról, már egy elindult belső változással lépnek vissza a hétköznapi életükbe. A mi munkánk az osztályon csak egy adalékot nyújt a gyerekek egyéni pszichiátriai és pszichológiai kezeléséhez, de meggyőződésem, hogy ez egy nagyon fontos adalék.
  • Őrzöl olyan történeteket, amelyek különösen kedvesek számodra?
  • Legutóbb több fiatal volt a csoportunkon suicid krízissel. Nagyon jó volt megélni velük azt, ahogyan kapcsolódtak egymáshoz a családi és élethelyzeti hasonlóságuk mentén. Sok szeretet megnyilvánulás történt köztük, nagyon jól bíztatták, támogatták egymást. A krízisnek több aspektusát jelenítették meg verbálisan és alkotásaikban, ezen keresztül a problémáik árnyalatait járták körül. Lehetett egy ívét látni annak, ahogyan ki lehet jönni a krízisből. Egyikük esetleg előrébb tart benne, már nem beszűkült, többet lát, ez bíztatóan hathat a másikra, aki még éppen nem tart ott, mert például csak ma érkezett az osztályra. Mások tapasztalatain keresztül is fejlődnek a saját problémáik megoldásában. A másik problémája kicsit hasonlít az övére és egy kicsit más is, és pontosan ez a különbség hordozza a továbblépés lehetőségét. Ugyanazt a problémát elkezdi a másik szemszögén keresztül is meglátni, és ez mindig előrelépést, fejlődést jelent.
  • Vagyis azt a problémát, amit amúgy nem tudna szóban elmondani, máshogy meséli el?
  • Igen, hiszen van hogy rajzban könnyebb kifejezni… Sokszor, ha megkérdezünk egy fiatalt, hogy hogy van, akkor nagyjából egy olyan választ kapunk, hogy „jól”,  vagy hogy  „most nem annyira jól”, vagy „rosszul”.  A rajzban viszont a tartalma is megjelenik, hogy mit jelent valójában az, hogy „rosszul”, mitől szenved, mi az a belső konfliktus, amit átél. Például az egyik gyerek rajzolt egy olyan fát, aminek se gyökere, se teteje nincs. Egy kidolgozott, szép fenyőfa, de csak egy része van ábrázolva. A fa tükör is az érzelmi állapotról, élethelyzetről, ugyanakkor egy belső tartalom, probléma megjelenítése is, ami „elkezd tőle távolodni”, amint kikerül a papírra, azaz elindul a belső konfliktus egyfajta feldolgozása. Ha a rajza kapcsán még beszélni is tud a problémájáról és be tudja fogadni mások reakcióit is, még tovább lép a feldolgozás útján.

A fenyőfát ábrázoló rajz

  • Van olyan gyerek, aki inkább az alkotáson keresztül tudja kifejezni magát, egy másik inkább a zenélésen vagy zenehallgatáson keresztül tudja elmondani, hogy mit érez, mit gondol. Mindegy az eszköz, lényeg, hogy elinduljon valamilyen módon a kifejezés, majd a feldolgozás. Előfordul, hogy a zenén keresztül jelenítik meg hogy ők milyenek, milyen küzdelmeik vannak. Amikor közösen hallgatunk zenét, mindenki külön-külön hoz valamilyen dalt, amit szívesen megmutatna a többieknek. Egy kicsit, – ha nyitottak rá – beszélünk arról is, hogy miért választotta ezt, mi tetszik benne. Sokszor olyan dalt mutatnak, aminek a szövegéhez jól tudnak kapcsolódni. Szóban nem tudja megfogalmazni, de a zene szövegében benne van, a zene segíti kimondani a fájdalmat, az érzést vagy az őt foglalkoztató témát, problémát.
  •  Jól értem, könnyebb a zenén keresztül áttételesen beszélni arról mi van bennem, mint kerek-perec kimondani?
  • Igen, ez az előnye a művészetterápiának. Kicsit segít a zene, kicsit kimondja helyettem, ami bennem is ott van, és mégsem én mondom ki. A zene kulcs lehet a kamaszokhoz, beindíthatja a párbeszédet. Zenehallgatás közben rajzolunk, befelé és kifelé is figyelünk, figyeljük, hogy mi jelenik meg a zene hatására. Kézbe veszik a ceruzát vagy a pasztellt, és csak hagyják, hogy vezesse a kezüket a zene. Az alkotás folyamata és az elkészült alkotás szemlélése is lényeges. Az alkotás folyamata öröm vagy feszültségcsökkenés, oldódás. Az alkotás szemlélete már egy magasabb absztrakciós szinten való integrálása a megjelenített témának vagy az őt foglalkoztató problémának, érzésnek. Az integrálás több szinten zajlik: a gyerekek először alkotnak, aztán integrálják, szintetizálják a megjelenített tartalmakat, verbálisan is megjelölik a témát, címet adnak az alkotásnak, majd a többiek is reflektálnak a munkájára, azaz őrá.

Az alkotás folyamatában elmozdulnak a belső zártságból.

  • Amikor már egy gyerek bekerül a klinikára, általában egy olyan végső ponthoz jut, ami azt jelenti, hogy valamit nem tud megfelelően megoldani, egy belső konfliktust, feszültséget kezelni. Ezt pedig sem ő nem tudja kezelni, sem a környezete nem tudja őt megfelelően segíteni ebben.  Az eszköz, amit a művészetterápiás csoportokon kap, elindítja kifelé ebből a zártságból, elkezd kifelé mozdulni. Ez egy folyamat, a folyamatnak egy részlete jelenik meg ott a csoporton. Lehet, hogy csak felismeri, hogy miben van benne. Az is lehet, hogy számára a másokhoz való kapcsolódás útja kidolgozatlan, és a csoporton ennek van nagy jelentősége számára, ezzel tud dolgozni.
  •  Gondolom mindenki más-más szinten tart ebben a folyamatban.
  •  Igen, van aki éppen csak meg tud fogalmazni egy-két dolgot magáról, de még inkább elzárkózó, a csoporthelyzet azonban „nyitogatja”, egy idő után már megnyilvánul valamilyen módon. Egy másik inkább a művészetterápiás eszközökhöz tud jól kapcsolódni, például megjeleníti a rajzában a belső tartalmait. Egy harmadik gyerek esetleg már el tudja mondani, hogy mi történt vele eddig, és a felépülés folyamatáról is tud beszélni. Van, akinek éppen az a jó, hogy együtt vagyunk, és együtt csinálunk valamit. Akik már régebben itt vannak, nyitottabbak, árnyaltabban, több eszközzel is ki tudják már fejezni önmagukat. Ebben is jól tudják egymást támogatni a résztvevő gyerekek: sokszor, aki már régebb óta bent van, elmondja a csoport elején, hogy mire jó szerinte ez a csoport, milyen szokott ez lenni, és invitálja a többieket, hogy vegyenek részt.

Képünk illusztráció

  • Neked mi adja a legnagyobb sikerélményt ebben a munkában?
  •  Elsősorban a kapcsolódás és az alkotás élménye, öröme adja számomra a legtöbb sikerélményt. Jó látni, ahogy a gyerekek megjelenítik önmagukat, ahogy érzékenyen reagálnak egymásra, ahogy fejlődik az empátiájuk, toleranciájuk egymás iránt. A résztvevőknek, –  különböző állapotukból adódóan –  eltérő a nyitottságuk a terápiás foglalkozás felé. Számomra szakmai kihívást jelent, hogy megtaláljam a megfelelő utat hozzájuk. Néha egyszerűen csak a párbeszéd az út, máskor a zenék, hangok, vagy akár a színek, rajzok nyitják meg őket. A nem verbális módon való kapcsolódás, egymásra hangolódás kiemelt jelentőségű a csoportjainkon.
  •  Milyen nehézségek merülnek fel a foglalkozások során? Mi jelenti a legnagyobb kihívást számodra?
  •  Néha a suicid krízisben lévő fiatalokhoz nehéz kapcsolódni, vagy amikor nagyon nehéz terheket cipelnek, mi is átéljük velük a nehézséget, a szomorúságot vagy akár a reménytelenséget. Ilyenkor van, hogy semmi mást nem tudunk tenni, csak meghallgatni őket, a sokszor sokkoló történeteket, és jelezzük feléjük, hogy ott vagyunk velük, tartalmazzuk az érzelmeiket. Előfordul, hogy csak utalnak rá, hogy milyen szörnyűségek voltak az életükben, de nem akarnak róluk beszélni, azt is elfogadjuk. Volt mostanában olyan gyerek a csoportban, aki az egyik szülőjével történt tragikus esemény miatt nagyon kétségbeesett volt. Hétről-hétre a kétségbeesés különböző árnyalatai jelentek meg nála, és csak azt tudtuk tenni, hogy meghallgattuk, elfogadtuk az érzéseit, jeleztük neki, hogy nem kell egyedül lennie ebben a helyzetben, mindig van segítség. A legtöbb gyereknek a kórházi tartózkodás után szüksége van egyéni terápiára is. A kórházban többnyire krízisintervenció történik, az állapotjavulást, ami a kórházban megtörténik, továbbra is fenn kell tartani, és ez általában csak pszichés támogatással lehetséges.
  •  Hogyan tudsz ezeken a nehézségeken túllendülni?
  • A nehézségeken való túllendülésben a páros vezetés a legfontosabb tényező, segítség egymásra támaszkodhatunk a csoport irányítása közben is és utána is. De ugyanilyen fontos tényező az is, hogy tudok bízni a kapcsolódás gyógyító erejében, és abban, hogy a gyerekekkel való kapcsolatunk elbírja a benne megélt érzelmeket. Ami fontos és jó, hogy a csoporton a gyerekek kaphatnak kapcsolódási mintákat. Ha tudott hozzám kapcsolódni, akkor jó eséllyel ez a minta tovább vihető számára arra a helyre is, ahová megy. Bízhat abban, hogy ott is talál majd olyan embereket, akik ugyanúgy elbírják az ő fájdalmát. Nekem is voltak szélsőséges élethelyzeteim, veszteségeim, ez talán segít abban, hogy kapcsolódjak olyan gyerekekhez, akik kritikus helyzetben vannak.
  • Milyen típusú szakembernek ajánlanád ezt a fajta munkát, szerinted kiből válhat jó Mosoly terapeuta?
  • Talán fontos a nyitottság, a rugalmasság, és a többféle módszerben való tájékozottság, csoportvezetési tapasztalat. Egy ilyen csoportban sokféle traumával lehet találkozni, ezt a terhelést ilyen koncentrációban, el kell tudni viselni. A páros csoportvezetés egy nagyon jó szakmai együttműködést jelent, a terheket közösen hordozzuk, a csoport után megbeszéljük a folyamatot. Nagy előnye a csoportnak, hogy azt látják a résztvevők, hogy más is van hasonló helyzetben, nincsenek egyedül a problémájukkal, sőt a többiek osztoznak benne, ötleteket kap arra vonatkozóan, hogy mások hogyan küzdenek meg hasonló élethelyzetekkel, nehéz érzelmekkel. Ahogy egymásra reagálnak a gyerekek, az sokszor nagyon szép, tartalmas és segítő, támogató hatású. Ilyenkor egy finom érzékenység születésének vagyunk a tanúi ott a csoporton, és ezért hálás vagyok.

Adója 1 százalékával támogassa a Mosoly Alapítvány munkáját. Az adóbevalláshoz szükséges nyomtatványt itt találja.

Kiemelt támogatóink

Adományozok

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk.
This site uses cookies. By continuing to browse the site you are agreeing to our use of cookies. Adatkezelési tájékoztatóPrivacy Policy

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás