A Mosoly Alapítvány minden évben indít terápiás csoportokat olyan gyermekek számára, akik onkológiai betegségből gyógyulnak, de már folyamatos kórházi tartózkodást nem igényelnek, illetve azoknak, akik krónikus betegséggel élnek vagy pszichoszomatikus zavarral küzdenek.
Egy-egy csoportba 6-8 azonos betegséggel, hasonló problémával küzdő, közel egykorú gyermek jár. A programokat a különböző célcsoportok igényeihez szabottan szervezzük, a rövidebbek 10, az egész tanévet felölelő csoportok 22-25 terápiás alkalmat foglalnak magukba. A gyerekek a csoportba heti rendszerességgel járnak, két szakképzett terapeuta foglalkozik velük a 90 perces foglalkozásokon. A jelentkező gyermekek szüleivel konzultációt tartanak szakembereink, hogy eldönthessék, megfelelő-e a gyermeknek az adott csoport, illetve milyen területeken van szükség terápiás támogatásra. A csoport megkezdése előtt a szülőkkel minden esetben együttműködési megállapodást kötünk.
A foglalkozásokon a gyerekek nyelvén, gyermekpszichodrámával, mesével, művészetterápiás módszerekkel szimbolikusan feldolgozzuk a jelenhez, vagy múltbéli eseményekhez kapcsolódó érzéseket, félelmeket. Ez a megközelítés lehetőséget biztosít arra, hogy a gyerekek én-ereje növekedjen, a bennük dolgozó feszültség csökkenjen, és a csoport biztonságos mikrokörnyezetében újra elkezdjenek kapcsolódni a kortársaikhoz. Az így megszerzett, továbbfejlesztett készségeik az életük több területén segítséget nyújthatnak.
A csoportok az első 3 alkalommal nyitottak (ilyenkor még csatlakozhatnak új tagok), utána egy zárt közösségben ugyanazokkal a gyermekekkel dolgozunk tovább. A terápiás folyamat során további szülői konzultációkat szervezünk, hogy visszajelzést adjunk a gyermekek fejlődéséről.
A csoportok a járványhelyzetnek megfelelő covid protokoll alapján működnek. Ha szigorítások miatt, vagy más okokból szakembereink úgy ítélik, hogy a csoport megtartása nem biztonságos, szünetet iktatunk be, vagy online térben folytatjuk a munkát. Mivel nem minden módszer vihető át online térbe, így az egyes csoportok folytatásának módjáról az azt vezető terapeuták a szülők szempontjait is figyelembe véve döntenek.
Csoportjainkra egész évben lehet jelentkezni. Az épp soron következő csoport indulásáról és a részletekről minden esetben tájékoztatjuk az érdeklődőket.
A Mosoly Alapítvány terápiás foglalkozásai térítésmentesek, a programok költségeit támogatásokból finanszírozzuk.
BUDAPEST
Pszichodráma csoport krónikus beteg és pszichoszomatikus problémákkal küzdő gyerekek részére
Programidőszak | 2023. október – 2024. május |
Helyszín | Budai Gyerekkórház, 1023 Budapest, Bolyai u. 5-9. |
Foglalkozások | heti 1 alkalom (90 perc) |
Résztvevők | 8-10 éves gyermekek |
Terapeuták | Majoros Andrea, klinikai szakpszichológus, gyermekdráma vezető; Kecskeméti Éva, klinikai szakpszichológus |
Szupervizor | Janda Zsuzsa, pszichopedagógus, kiképző gyermekdráma vezető |
Pszichodráma csoport krónikus beteg és pszichoszomatikus problémákkal küzdő kiskamaszok részére
Programidőszak | 2023. október – 2024. május |
Helyszín | Budai Gyerekkórház, 1023 Budapest, Bolyai u. 5-9. |
Foglalkozások | heti 1 alkalom (90 perc) |
Résztvevők | 11-14 éves gyermekek |
Terapeuták | Hajdu Anna, pszichológus, gyermekdráma asszisztens; Fazakas Mátyás, pszichológus, gyermekdráma asszisztens |
Szupervizor | Dr. Németh Csilla, orvos, gyermekdráma vezető |
Pszichodráma csoport pszichés problémákkal küzdő kiskamaszok részére
Programidőszak | 2023. október – 2024. május |
Helyszín | Fehér Lótusz Műhely, 1135 Budapest, Tahi u. 69. |
Foglalkozások | heti 1 alkalom (90 perc) |
Résztvevők | 10-12 éves gyermekek |
Terapeuták | Kiss Debóra, klinikai szakpszichológus, gyermekdráma asszisztens; Jakab Fruzsina, gyógypedagógus, zeneterapeuta |
Szupervizor | Janda Zsuzsa, pszichopedagógus, kiképző gyermekdráma vezető |
Pszichodráma csoport pszichés problémákkal küzdő kamaszok részére
Programidőszak | 2023. október – 2024. május |
Helyszín | Budai Gyerekkórház, 1023 Budapest, Bolyai u. 5-9. |
Foglalkozások | heti 1 alkalom (90 perc) |
Résztvevők | 14-17 éves gyermekek |
Terapeuták | Csák Éva, képzőművészet-terapeuta; Kiss Enikő Hajna, klinikai szakpszichológus |
Szupervizor |
DEBRECEN
Művészetterápiás csoport krónikus és pszichés betegséggel, szorongással érintett kamaszoknak
Programidőszak | 2023. október – 2023. december |
Helyszín | 4031 Debrecen, Tőzsér utca 5/b, földszint 2. |
Foglalkozások | 2 hetente (2 x 90 perc) |
Résztvevők | 15-15 éves kamaszok |
Terapeuták | Miholecz Judit, klinikai szakpszichológus, integratív gyermekterapeuta; Katona Kitti, klinikai szakpszichológus |
Szupervizor | Dr. Pető Csilla klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, MRSzE kiképző pszichoterapeuta |
PÉCS
Művészetterápiás csoport addikciós problémával küzdő kamaszok részére
Programidőszak | 2023. október – 2024. június |
Helyszín | Kamasz Addiktológiai Regionális Centrum (K-aRC), 7633 Pécs, Berze Nagy János u. 7/B |
Foglalkozások | heti 1 alkalom (90 perc) |
Résztvevők | 15-20 éves gyermekek, fiatalok |
Terapeuták | Boda Gyöngyi, klinikai szakpszichológus és Standovár Ágnes, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta |
Szupervizor | dr. Ormay István, pszichiáter, aktív-analitikus kiképző pszichoterapeuta szakorvos; dr. Duba Andrea, aktív-analitikus terapeuta, meseterapeuta, szupervizor |