Az elmúlt években folyamatosan tapasztaltuk, hogy a kórházakon kívül is egyre több gyermeknek van szüksége pszichés segítségre. Egyre többször fordultak hozzánk Mosoly-terapeuták vagy a Mosoly Alapítvánnyal kapcsolatban álló intézmények, hogy rászoruló gyermeknek keresnek egyéni terápiás lehetőséget. Egy-egy esetet eddig is felvállaltunk, melyek kapcsán az a visszajelzés érkezett, hogy rendkívül nagy segítséget jelentett ez a nehéz helyzetben magukra maradt családok számára.
E tapasztalatok alapján kidolgoztunk egy új programot, mely szélesebb körben tudja megcélozni a pszichés támogatást igénylő gyerekeket/családokat, mint a kórházi vagy ambuláns kezelés alatt álló krónikus betegeknek szóló terápiáink. Ez a Széles Mosoly Családtámogató Program, melynek célja, hogy rendszeres egyéni segítséget is tudjunk nyújtani azoknak a gyermekeknek, akiknek sürgős pszichés segítségre van szükségük, de attól elesnek az állami rendszerben tapasztalható hosszú várólisták miatt, vagy mert a privát szolgáltatást nem tudnák a szüleik megfizetni. A program egy belső pályázati rendszer alapján működik, melyben a Mosoly terapeutái nyújthatnak be pályázatot a látókörükben lévő rászoruló családokban nevelkedő gyermekek pszichés ellátásának finanszírozására vagy annak kiegészítésére. A tervek szerint 2024 első félévében 120 terápiás órát finanszíroz az alapítvány a program keretei között, amely a jövőben reményeink szerint bővülni fog.