Szerettük volna részletesebben és egy picit nagyobb mélységben megmutatni, hogy mivel is foglalkozik a Mosoly Alapítvány és miért is egyedülálló a munkánk. Ennek érdekében átalakítottuk és olvasmányosabbá tettük a terápiás munkánkat bemutató részt a honlapunkon.
Az első helyen az aktuális terápiáinkról olvashattok: hol és milyen formában vagyunk jelen. E mellett írtunk egy rövid összefoglalót a szülőknek is, hogy mindig tudják hogyan tudnak minket elérni és hogy maguk az érintettek lássák, értsék miben is tud a Mosoly Alapítvány segíteni.
Ezt követően az oldalon lehet olvasni a módszereinkről, melyet alapvetően igyekeztünk könnyen érthető formába önteni. Éppen ezért a bőséges szakirodalom mellett számos interjút is beillesztettünk, melyekben Mosolyos terapeuták mesélnek arról, hogyan alkalmazzák az egyes technikákat a terápiákon.
Végül bemutatjuk azokat a szakembereket, akikkel együtt dolgozunk és azokat az intézményeket és helyeket, ahol megtalálhatóak vagyunk. Megismerhetitek, hogy milyen komoly és kidolgozott szabályrendszerben működünk és bepillantást engedünk abba is, hogy milyen módon támogatjuk mind a kollégáink fejlődéseit és igyekszünk tapasztalatainkat megosztani mind a szakmával, mind a szélesebb közönséggel is.
Mit is mondhatnánk még? Jó böngészését és olvasást!