Az eMAG vásárlói idén karácsonykor is támogathatják a Mosoly Alapítvány munkáját – Sajtóközlemény

2023-12-18

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is elindult az eMAG és a Mosoly Alapítvány közös karácsonyi kampánya, amelynek keretében a webáruház vásárlói december 31-ig támogathatják a hosszan tartó betegségben szenvedő gyerekek gyógyulását ingyenes mese- és művészetterápiáival segítő alapítvány munkáját.

Tavaly 26.279-en döntöttek úgy, hogy az eMAG oldalán lebonyolított online vásárlás végén egy tetszőleges összeggel – 2022-ben átlagosan közel 700 forinttal – segítik az alapítványt, így a múlt évben összesen 17.690.436 forinttal járultak hozzá a Mosoly céljainak megvalósításához. “A legfontosabb célunk 2024-ben, hogy az elmúlt három évben több mint kétszeresére bővített terápiás volument – a jelenlegi szakmaiság és odafigyelés mellett – jövőre is fenn tudjuk tartani. Ehhez kérem most az eMAG vásárlóinak segítségét, amelyért előre is köszönetet mondok nekik, valamint az eMAG-nak is, amely 2020 óta egy stabil platformot és jelentős láthatóságot biztosít számunkra az adománygyűjtéshez. Reményeim szerint idén is összegyűlik majd a tavalyi összeghez hasonló felajánlás” – mondta Adorján Katalin, a Mosoly Alapítvány vezetője.

A stabil pénzügyi háttérnek köszönhetően a Mosoly 2021-ben – 2020-hoz képest – 80 százalékkal tudta növelni terápiái számát, így tavalyelőtt az alapítvány munkatársai már 784 terápiás foglalkozást tartottak hazai gyermekonkológiai, diabétesz, belgyógyászati, továbbá neurológiai és gyermekpszichiátriai osztályokon. Az idei évben az alapítvány 24 főre bővülő terápiás csapata már közel ezer mese- és művészetterápiás foglalkozást bonyolított le Budapesten, Debrecenben és Pécsett.

A Mosoly Alapítvány 2022-ben ünnepelte fennállásának 25 éves évfordulóját. A Mosoly célja, hogy az elmúlt években kidolgozott módszertanával, mese- és művészetterápiáival hozzájáruljon a hosszan tartó betegségben szenvedő gyerekek gyógyulásához. Az ingyenesen nyújtott Mosoly-terápiáknak köszönhetően a gyerekek kreatív, inspiráló és biztonságos térben tudják feldolgozni a betegségük során megélt tapasztalatokat és érzéseket, és a terápiák keretében elsajátított adaptív viselkedésminták és megküzdési technikák révén lélekben megerősödve képesek nekivágni a testi gyógyulás folyamatának.

A Mosoly idén karácsonykor is szeretne betekintést nyújtani terápiás munkájába. Az alapítvány szakembereinek célja, hogy a mese- és művészetterápia segítségével a nehéz, esetleg kilátástalan helyzetben lévő gyerekek mozgósítani tudják az életerőt biztosító belső erőforrásaikat. A meseterapeuták által is alkalmazott, A négy gyertya története című mese nagyon szemléletesen mutatja meg, hogyan adhat új lendületet a remény, hogyan kelthet ismét életre eltűntnek hitt dolgokat. A mesét a karácsonyi adománygyűjtő akció weboldalán, Simon Kornél színész tolmácsolásában hallgathatják meg az érdeklődők.

Az eMAG vásárlói december 31-ig az online vásárlás során a kosárérték – akár pár száz forintos – felfelé kerekítésével, vagy egy előre meghatározott összegű adományjegy kosárba helyezésével támogathatják a Mosoly Alapítvány terápiás szakembereinek munkáját és a beteg gyerekek gyógyulását.

Adományozok