Az alapítvány podcast műsora, a Mosoly pont, s annak egészségpszichológiai sorozata már érintőlegesen foglalkozott az étkezés körüli problémákkal. 2025 augusztusában Bodon Judit dietetikus, okleveles intuitív étkezés tanácsadó és Majoros Andrea klinikai szakpszichológus, Mosoly-terapeuta vendégeinkkel arról beszélgettünk, hogyan támogathatjuk a gyerekek étkezéshez való egészséges viszonyát. A beszélgetésben felmerült a kamaszoknál egyre gyakrabban, és egyre fiatalabb korban előforduló evészavarok témája is, a Mosolyblogon most ezt a problémakört járjuk körbe az egészségpszichológia szemszögéből, további olvasmányokat ajánlva az érdeklődőknek.

Az evészavarok – például az anorexia nervosa (AN), a bulimia nervosa (BN), vagy a falásroham zavar – előfordulási gyakorisága világszerte növekszik (Galmiche et al. 2020). Ma már ezek a súlyos testi és mentális problémákkal járó rendellenességek a harmadik leggyakoribb krónikus betegségként vannak nyilvántartva a gyermekek és serdülők körében. Az említett zavarok közül a legsúlyosabb kimenetele a testképzavarral is járó AN-nak lehet, mert az alultápláltság jelentős szövődményeket okozhat a betegeknél. Az egészségügyi ellátórendszerre és a családokra egyaránt nagy terheket rónak a betegség szomatikus szövődményei, a magas visszaesési és halálozási ráta, a gyakori és jelentős életminőség károsodás, az egyre korábbi betegségkezdet, valamint az idő- és költségigényes kezelések (Pászthy et al. 2020). Több nemzetközi és hazai szakmai irányelv, gyakorlati útmutató is készült e téren áttekintve a jelenlegi tudományos bizonyítékokat, hogy segítse az orvosokat a betegek ellátásának javításában, bővítse az étkezési rendellenességekkel kapcsolatos ismereteket, hatékonyabbá tegye a kezeléseket, valamint ezen keresztül javítsa a páciensek és családjaik életminőségét (Túry 2005; Pászthy et al. 2020; Crone et al. 2023).

Számos nemzetközi tanulmány született az evészavarral küzdők pszichoterápiás és gyógyszeres kezeléséről az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) legutóbbi szakmai irányelvének megjelenése óta is (Crone et al. 2023). Ezekből a kutatásokból azonban még mindig az a kép rajzolódik ki, hogy kihívásokkal teli a szakemberek számára ez a terület. Egyrészt, mivel a különböző ide tartozó kórképek tünettana, megjelenési formája, életkori sajátosságai egyaránt dinamikusan változtak az elmúlt évtizedekben. Másrészt, mivel az étkezési zavarok együtt járnak más pszichológiai rendellenességekkel és egészségügyi problémákkal – mint a depresszió, a szorongás, a poszttraumás stressz-zavar (PTSD), a rögeszmés-kényszeres zavar (OCD), az ADHD, a cukorbetegség, valamint a szerhasználati rendellenességek –, s ezért multidiszciplináris kezeléseket igényelnek (Pászthy et al. 2020).

Az evészavarokra széles körben alkalmazott speciális terápiák többnyire a kognitív-viselkedési szempontokra és a testsúly visszaállítására összpontosítanak (Savidaki et al. 2020). A kutatások azonban ellentmondásos eredményeket hoztak ezeknek a kezeléseknek a hatékonyságát illetően. A jelenlegi bizonyítékok arra utalnak, hogy az étkezési rendellenességekben szenvedő betegek többsége a kezelés során nem gyógyul meg teljesen, emiatt számos szerző hangsúlyozta az étkezési zavarok kezelésére irányuló újszerű megközelítések szükségességét – például új technológiai fejlesztések beépítését a kezelési módszerekbe, vagy az érzelemszabályozás erősítésére irányuló módszerek hangsúlyosabbá tételét –, illetve 18 év alattiak esetében a családterápián alapuló megközelítések hozzáférhetőségének javítását (Murray 2019, Gorder et al. 2024, Tabuenca et al. 2025). Vannak olyan írások is, melyek a testközpontú terápiák, a mozgás- és táncterápia vagy a jóga alkalmazásának lehetőségeit mutatják be a területen (Vetier, Rajnoha 2024; Savidaki et al. 2020; Tabuenca et al. 2025).

Míg a felnőtteknél a kutatások szerint a jelenlegi nemzetközi ajánlások kezelési módszerei kevésbé hatékonyak, a serdülőkori evészavaroknak jóval kedvezőbb a prognózisa. A legtöbbet vizsgált evészavar, az AN, kezelési eredményei például serdülők körében alapvetően jók, mivel az ő esetükben a betegség általában nagyon rövid ideje áll fenn, míg az AN-ben szenvedő felnőttek gyakran már öt vagy több éve szenvednek a betegségben, és már több alkalommal is részt vettek kezelési kísérletekben. A serdülőkori AN jobb reagálása a kezelésre talán azzal lehet magyarázható, hogy a felnőttkori, hosszan tartó esetekben jellemző változást akadályozó mechanizmusok közül sok nem működik a fiatalabb betegeknél (Fairburn 2005).

A nemzetközi helyzethez hasonlóan Magyarországon sincs egységes álláspont a gyermekkori evészavarok kezelését illetően (Pászthy et al. 2020), különböző házi protokollok, eltérő szemléletek léteznek egymás mellett, illetve a rendelkezésre álló szakember kapacitások hiánya nehezíti a betegek és családok helyzetét. A meglévő kezelések hozzáférhetőségének és igénybevételének javítására szintén szükség volna, mivel jelenleg az étkezési rendellenességekben szenvedők csupán egy kis része jut el megfelelő szakemberhez. Pedig ahogy a kutatási adatok is mutatják, minél korábbi életkorban sikerül megkezdeni a kezelését egy páciensnek, annál jobbak az esélyei a teljes gyógyulásra.

Ahogy a magyar szakmai irányelvek összeállítói, Pászthy és munkatársai (2020) megfogalmazták, hazánkban még nem alakult ki az evészavaros betegekre specializálódott intézményhálózat, pedig nagy szükség volna rá. Az ideális betegút az evészavarok esetében a diagnózis felállításával kezdődik, ami egy gyermekpszichiáter kompetenciája lenne, vagy ahol nem elérhető, ott a háziorvos, a gyermekgyógyász vagy a pszichológus is segítheti a folyamatot. A diagnosztizálást követően az eset súlyosságától függően ambuláns, nappali-kórházas, vagy fekvőbeteg-ellátásba kerül a beteg. Serdülőknél előnyben részesítik a szakemberek a járóbeteg vagy nappali-kórházas kezeléseket, hogy a kamasz a családjában maradhasson. A betegek kórházi kezelése optimális esetben olyan intézményben kellene történjen, ahol rendelkezésre áll mind a szomatikus vizsgálatokhoz és ellátáshoz szükséges infrastruktúra és személyzet, mind a pszichodiagnosztikához és pszichoterápiás ellátáshoz szükséges személyzet (Pászthy et al. 2020).

Budapesten már vannak olyan ellátóhelyek, ahol részben-egészben teljesülnek ezek az optimális feltételek. Serdülő evészavarosok ellátásában jó példával járnak elő az SE Gyermekgyógyászati Klinika Bókay utcai részlegén a Gyermek- és Ifjúságpszichiátria szakemberei, a Bethesda Gyermekkórházban és az Észak-budai Szent János Centrumkórház Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Rehabilitációs Osztályán is. Ez utóbbi helyen, az Ali utcában, 2021 óta az evészavaros kamaszoknak lehetősége van mozgás- és táncterápiás csoporton való részvételre is (Vetier, Rajnoha 2024). Akárcsak 16 éves kortól a fiatal felnőtt korosztálynak a Thalassa Ház Pszichoterápiás és Pszichiátriai Rehabilitációs Intézetében (Gyulavári, Hoppál, Korbai 2018) vagy az SE Tündérhegy, Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztályán (Boros, Kiss 2019), ahol szintén vannak táncterápiás foglalkozások a komplex terápiás ellátás részeként.

Az említett intézményekben nemcsak evészavaros páciensekkel foglalkoznak, hanem nagyon sokféle pszichés problémával fel lehet keresni az ottani szakembereket, pszichiátereket, pszichoterapeutákat, pszichológusokat és egyéb segítő foglalkozású kollégákat. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézete 2021-ben létrehozott egy kifejezetten erre a problémára szakosodott Serdülőkori Evészavar Részleget, mely az evészavarosok kezelésének nemzetközi és hazai irányvonalai mentén épített ki ambuláns, nappali-kórházas, és fekvőbeteg-ellátást (Vakaliosz et al. 2024). A központban orvosi, pszichológiai, dietetikai beavatkozások, multidiszciplináris programok futnak speciálisan erre képzett szakemberekkel. A pszichológiai intervenciók között kiemelt szerepe van a család pszichoedukációjának és a családterápiának, melyet a nemzetközi ajánlások is javasolnak az evészavaros serdülők kezelésében. Emellett elérhető egyéni terápia is a serdülőknek, ha szükséges: ego-orientált, serdülő fókuszú pszichoterápia, vagy evészavarokra adaptált kognitív viselkedésterápia. A csoportterápiák közül komplex, integratív, KIP alapú művészetterápiás foglalkozásokat is tartanak, relaxáció vagy imagináció előtt a fiatalabbaknál mesékkel, dramatikus, mozgásos csoportjátékokkal kiegészítve a módszert. Verbális fókuszú szocioterápiás csoportjaikon a kommunikáció, az érzelemkifejezés és a szociális készségek fejlesztése a cél, hogy a serdülők könnyebben tudjanak kapcsolódni a többiekhez a családban és a kortárs csoportokban.

Egy ilyen komplex támogatási formában az egészségpszichológiai megközelítés is fontos teret kaphat. Mivel az evészavarok súlyos fizikai szövődményekkel járnak, az egészségpszichológus egy multidiszciplináris team tagjaként dolgozhat együtt a klinikai orvoslással és a dietetikával. Az evészavarok kialakulása mögött többféle ok húzódhat meg a háttérben: genetikai tényezők, neurobiológiai eltérések, személyiségjegyek, családi és környezeti hatások, különböző traumatikus vagy egyéb életesemények (Pászthy et al. 2020). Mivel a biológiai, pszichológiai és társas hatások együttesen felelnek a betegség létrejöttéért és fennmaradásáért, így a terápiájában is elsősorban a testi-lelki folyamatok kölcsönhatására épülő biopszichoszociális megközelítések lehetnek hatékonyak. E modell alapján támogathatja egy egészségpszichológus az evészavarok kezelését az egészségmagatartás megváltoztatására, a diszfunkcionális gondolatok átírására és a hatékony megküzdési stratégiák kialakítására összpontosítva.

Az egészségmagatartás terén a gyógyulásra irányuló motiváció megtalálásában és fenntartásában, az orvosi előírások betartásának előmozdításában és a visszaesések megelőzésében lehet jelentős hozzáadott értéke az egészségpszichológiai szemléletnek. Az egészségpszichológusnak kiemelt szerepe lehet a páciens és családja pszichoedukációjában, annak tudatosításában, hogy a stressz és az elfojtott érzelmek a test és a lélek kapcsolatán keresztül hogyan tudnak megjelenni káros étkezési mintákban. Kognitív viselkedésterápiás beavatkozással is segítheti a pácienst, amellyel feltárhatók és átalakíthatók az étkezéssel, testsúllyal és a kalóriákkal kapcsolatos hibás, merev hiedelmek és kényszeres gondolatok. Az érzelemszabályozás és a stresszkezelés terén új megküzdési technikákat (például relaxációt, mindfulness-t) taníthat a betegnek, hogy a negatív érzelmek kezelésére ne az étkezés befolyásolása legyen az egyetlen alternatívája. A testkép zavarának korrekciójára is léteznek technikák, amelyeket megfelelő módszerspecifikus végzettséggel egy egészségpszichológus is alkalmazhat. A kognitív viselkedésterápiában, a családterápiában és a művészetterápiákban, különösen a mozgás- és táncterápiában egyaránt van lehetőség különböző szinteken dolgozni a testképpel, melynek zavara egy alapvető jellemzője a betegségnek.

A testképzavar nemcsak az egyik alapvető jellemzője, hanem jelentős kockázati tényezője is az evészavarnak, hatása van a betegség alakulására kognitív, érzelmi és viselkedési szinteken egyaránt (Savidaki et al. 2020), ezért kezelése kiemelt figyelmet igényel a terápiában. Az ember testképe születésétől kezdve formálódik, alakul. Az önmagunkról alkotott első testélményeink között van a test térbeli helyzetének érzékelése, a testméret érzékelése (testséma), ehhez kapcsolódnak a látás, hallás, szaglás, hő- és fájdalomérzetből származó testi észleleteink. Majd a testhez különböző érzelmek is adódnak: a saját testtel való elégedettség mértéke, a testi élményekre való érzékenység. Kialakulnak a testhatárok, a társas kapcsolódásokban az én és a másik elkülönítése, a testi integritás és a koherencia, végül identitásunk részévé válik a test és hatóerőnk eszközévé (testi szelf). Ezekre épülve a testkép a testünkre vonatkozó formális tudást tartalmazza, mindazokat a személyes fantáziákat, gondolatokat, attitűdöket, melyekkel viszonyulunk saját testünkhöz (Röhricht 2000 id. Szemerey 2019). Az érzelmekkel átitatott testkép kapcsolatokban alakul, s alakítja az énképet, az önértékelést és egész pszichológiai működésünket. Nem vagyunk tudatában testi élményeink nagy részének a hétköznapokban, de különböző testtudati technikákkal – például mozgás- és táncterápiában – az „itt és most”-ban tudatosítható ezen élmények egy része, vagy akár tudatos szintre hozás nélkül is dolgozhatunk velük.

Az étkezési zavarokkal küzdő betegek, különösen az anorexia nervosában szenvedők, hajlamosak a saját fizikai megjelenésükre, a testalkatra, a testsúlyra és az ételre összpontosítani elterelve a figyelmüket szorongást kiváltó gondolatokról és érzelmekről, és emiatt gyakran nem ismerik fel testük valódi szükségleteit sem (Savidaki et al. 2020). Ezek felismerésében szintén sokat segíthetnek a különböző testtudati technikák. Akárcsak alexitímia esetén, mely szintén egy vezető tünet evészavarban, mikor az érintettek számára nehézséget okoz az érzelmek és a testi érzékelések közötti megkülönböztetés, valamint mások és saját érzelmi állapotuk mentális megértése, ezért nehézségeket tapasztalhatnak a társas kapcsolatokban (Nowakowski et al. 2013).

A testi élményeink és a kapcsolatokban átélt tapasztalataink elraktározódnak a testi emlékezetben, s ezek későbbi kapcsolatainkat, pszichés működésünket is áthatják anélkül, hogy tudatában lennénk e működésmódnak. Ha ezeken a területeken valamilyen zavar lép fel, akár trauma vagy más életesemény miatt, a verbális pszichoterápiák mellett a testalapú megközelítéseket segítségül lehet hívni. A mozgás- és táncterápia a test-elme kapcsolatokra helyezve a hangsúlyt terápiás módon használja a mozgást, a mozgásos önkifejezést és a testi érzetek, érzelmek tudatosítását. A mozgáson keresztül előtérbe kerülhetnek és átdolgozódhatnak a testi emlékezet tartalmai, azok a tudattalan gondolatok és érzelmek, amelyeket gyakran nem lehet szavakba önteni. Ez nem csupán a pszichés vagy testi feszültségeket oldja fel, hanem egyidejűleg segíthet az egyénnek abban, hogy tudatára ébredjen érzelmi erőforrásainak és erősségeinek (Savidaki et al. 2020). Ez különösen fontos lehet azokban az esetekben, amikor az evészavar hátterében bántalmazás, trauma áll, melynek következtében az érintettek egy ürességélményt, az életteliség hiányát és elidegenedést élnek át a saját testüktől (Endresz et al. 2023).

Az anorexiás serdülők mozgás- és táncterápiája még számos lehetőséget nyújthat (Vetier, Rajnoha 2024). A táncterápia célja ilyen esetekben a testi és pszichológiai én integrációjának helyreállítása, integrált és pozitív testkép kialakítása, valamint az érzelmi kifejezés és a szociális kapcsolatok fejlesztése. Feloldhatók vele az anorexiásokra jellemző mozgásminták: a testi érzetek nehézkes érzékelése miatti merev testtartás és a rugalmatlan mozgás, a perfekcionista, szimmetrikus mozdulatok, a mozgás töredezettsége, és a szűkebb mozgástér használat. Egy hosszabb terápiás folyamatban olyan további eredmények érhetőek el az evészavarosoknál, hogy tudatosabbak lesznek a testükkel kapcsolatban, a testérzeteiket árnyaltabban lesznek képesek felismerni, pozitív irányba változik a testükhöz való viszony, fejlődik az érzelmek felismerése és kifejezése.

Az evészavarok szerteágazó területén sok kutatás és jó kezelési gyakorlat áll tehát már rendelkezésre, és számos ígéretes új irány is mutatkozik. Bár valamennyi pszichés betegségnek vannak testi összetevői is, melyekkel foglalkozni kell a gyógyítás hatékonyabbá tétele érdekében, a testképzavarokkal járó rendellenességeknél ez különösen fontos. Ezért a pszichoedukáció, valamint a különböző verbális és nonverbális pszichoterápiás módszerek mellett a testorientált, ezen belül a mozgás- és táncterápiák szerepe jelentős lehet a jövőben az evészavarok kezelésében.