Médiamegjelenések

„Onkológiai beteg gyerek esetében a fizikai rosszullétek, a gyengeség, a sorstársak látványa, azok elvesztése sietteti a haláltudat és a halálfélelem kialakulását. A szülők próbálják titkolni, hogy ez nagyon súlyos betegség, amibe bele is lehet halni. A gyermek halállal kapcsolatos közléseit bagatellizálhatják, elutasíthatják, esetleg úgy tesznek, mintha nem értenék, nem hallanák meg azokat. Pszichológusként ilyenkor biztosítom a teret a gyereknek, hogy akár verbálisan, akár bábjátékban, rajzban vagy festésben kifejezhesse a félelmeit, a dühét, a fájdalmát, a vágyait. A gyerekek sokkal többet tudnak az aktuális állapotukról, mint ahogy azt a szülők sejtik, csak a szülők a saját halálfélelmük miatt is hárítják a gyerekek jelzéseit, ami egy ilyen borzasztóan nehéz helyzetben teljesen érthető.”

„Játékos térként a labirintus szabadon lehet akár a pokrócos-dobozos bunki alternatívája, hiszen szintén berendezhető. „Ekkor a felnőttek akár meg is figyelhetik, hogy mennyire tud benne a gyermek feltöltődni, mit visz be a labirintusba és mit szeretne mindenképp kint hagyni. A tér berendezése egyfajta erőforrás rendszerezés, hiszen összegyűjti azt, ami segít és erőt ad, és kívülre helyezi azt, ami számára nem kívánatos” – fogalmaz a szakértő. Természetesen nem szabad messzemenő következtetéseket levonni pusztán abból, hogy a gyermek mivel rendezi be a labirintust, de érdekes megfigyelés és jó beszélgetésindító lehet.”

„A Mosoly Alapítvány szakemberei egy különleges mese- és művészetterápiával segítik ezeknek a gyerekeknek a gyógyulását. A terápiák célja, hogy a gyerekek képesek legyenek feldolgozni a betegségük okozta traumát, be tudják fogadni a kórházi kezeléseket, és lelkileg felkészülve vágjanak neki a gyógyulás folyamatának. Az alapítvány terapeutái Budapesten, Debrecenben és Pécsett gyermekonkológiai, őssejt-transzplantációs, endokrinológiai és diabétesz-, neurológiai, gyermekpszichiátriai osztályokon és vesecentrumban tartanak foglalkozásokat.”

„Majoros Andrea sokat dolgozik azon, hogy megtanítsa a szülőknek, hogyan értsék meg a gyerekeik nagy érzelmeit, amiket feszült helyzetben produkálnak. Ennek a nulladik lépése szerinte az, hogy ők saját maguk is tudatában legyenek annak, hogy mit éreznek adott helyzetben. Ez önismeret és érzelmi munka nélkül nagyon nehéz, így a Covid-krízisben is fontos, hogy képesek legyünk megfogalmazni az érzéseinket, különös tekintettel a negatív érzéseinkre.”

“Az egész szervezet szintjén nagyon fontos számunkra a személyesség, a személyes odafigyelés. Nyilvánvalóan a terápiás foglalkozás nem egy olyan műfaj, amit futószalagon lehetne csinálni. A munkatársaink között és a támogatóink felé is igyekszünk minél jobb és személyesebb kapcsolatot kialakítani és fenntartani, ez is a „mosolyos attitűd” része. Azt látjuk, hogy aki ezt megtapasztalja, legyen szakember, támogató vagy önkéntes, szeret a Mosolyhoz tartozni, és hosszú távon velünk marad. “

„A képekben megjelenő belső konfliktusok – addig megfoghatatlan, de nagyon fájdalmas érzések – alkotójuk számára is tudatossá, felismerhetővé, érinthetővé, alakíthatóvá válnak. Ezek pedig olyan információk, amellyel akár a klinikai szakpszichológus is tud tovább dolgozni. Itt olyan rejtett érzelmi tartalmakról van szó, melyek tisztán verbális módszerrel rendkívül nehezen lennének megismerhetőek.”

„Máshogy kell megoldaniuk az adománygyűjtést, az alapítvány hírének terjesztését, ugyanis a 21 éve tartó hitelességüket az a bizalom adja, amellyel a kórházak beengedik őket az osztályra, a családok pedig az életükbe. Ehhez pedig kell az a különleges lelkület, amelyet a benne dolgozó szakemberek tesznek bele, kell az a vitathatatlan szakmai háttér, amellyel a művészetterapeuták, pszichológusok segítséget nyújtanak, kell az emberség, amely nélkül lehetetlen egy ilyen megbízást ellátni, és kell a pénz, amellyel biztosítani tudják a képzéseket, a terápiát végzők folyamaton szupervízióját, a táborokat, foglalkozásokat.”

„Szimbolikus formában, a gyerekek olyan érzéseket is kijátszhatnak, melyek akadályozzák saját életvitelükben. Bátorságot kapnak ahhoz, hogy új szerepekben is elképzelhessék magukat és ezáltal új viselkedési mintákat próbáljanak ki. A szereprepertoár bővítése hozzásegíti őket ahhoz, hogy egy kóros viselkedésminta, mely gyakran szociális elszigetelődéshez vezet, megváltozhasson. Így segíti a krónikus betegek, a „szervi kisebbrendűségi érzésben szenvedők”, a szorongó, visszahúzódó, alulteljesítő gyermekeket problémáik feldolgozásában.”