
Licit-párbaj, étel-kostoló, sold out aukció
Idén szokatlan körülmények között kellett megbirkóznunk az év legnagyobb adománygyűjtő programjával. Az Art Craft Design jótékonysági aukciónk az egyik kiemelt eseményünk, amely a jótékonykodás és a művészet élvezete mellett egy fontos társasági est is, ahol személyesen, kötetlen formában tudunk találkozni azokkal, akik évről évre segítik és támogatják a Mosoly Alapítvány egyedülálló munkáját.
Idén a járványhelyzet miatt a személyes találkozásról szó sem lehetett, így minden energiánkat és kreativitásunkat abba fektettük, hogy a számunkra is új kihívásokat rejtő online aukciót olyan formában tudjuk megvalósítani, ami mégis megőriz valamit a Mosolyra oly jellemző személyességből.
Az izgatott, apró részletekre is kitérő készülődés, a feszített munkatempó végül egy fantasztikus estét eredményezett. Felemelő élmény volt látni, ahogy folyamatosan érkeznek a licitek és kúszik egyre magasabbra a támogatás összege. Számunkra is meglepő volt, hogy milyen életteli és izgalmas licit-párbajok közepette találnak új tulajdonosra az egyes tételek.
Az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta, ugyanis az aukció teljes bevétele idén is elérte a 30 millió forintot, a Mosoly támogatása pedig 20 millió forint fölé emelkedett.
Az aukció teljes bevételének pontos összege ebben az évben: 30 440 000 Ft
Ebből a Mosoly Alapítvány támogatása: 20 454 850 Ft
Az aukció kapcsán érkezett további támogatások: 1 320 000 Ft

Az idei aukció sikere számunkra azt bizonyítja, hogy elkötelezett, szakmai munkánkra a legnagyobb válság közepette is szükség van. Az idei, nem várt kihívásokra gyorsan mégis szakszerűen tudtunk reagálni. Ennek köszönhetően új irányokba, betegcsoportok felé is nyitottunk és megtapasztaltuk, hogy az online formában is vannak olyan lehetőségek, amelyeket a Mosoly kamatoztatni tud. Az összegyűlt támogatás lehetőséget teremt arra, hogy ezek a változások elmélyülhessenek és így a Mosoly tevékenysége még szélesebb körben és sokoldalúbb formában jusson el – éves szinten – ahhoz a több száz családhoz, akiknek a legnagyobb szüksége van rá.
Spengler Katalin, az aukció szakmai vezetője immár ötödik éve vállalta a kollekció összeállítását, amely nem kis kihívás elé állítja évről évre. Válogatásának legfontosabb szempontja a kollekció minősége, melyet nagyon finoman és jó érzékkel árnyal az aukció közönségének az ízlés-világával. Az idei évben nem ragadt bent egyetlen tétel sem, ami szinte példátlan az aukciók történetében. Ám ez a szinte prózai adat mindennél jobban bizonyítja, hogy sikerült a kollekció összeállításának a szempontjait tökéletesre csiszolnia.
Szeretnénk megköszönni azoknak a cégeknek és magánszemélyeknek a támogatását is, akik felajánlásukkal vagy munkájukkal járultak hozzá a rendezvény sikeréhez:
Einspach Gábornak az aukció profi és informatív levezetését
Spengler Katalinnak, Kovácsné Racskó Szilviának és Tóth Csabának a zsűrizést
Barabás Lajosnak, Egresits Georginának, Nagy Kristófnak és Somlói Zsoltnak az aukció megszervezésében nyújtott segítséget
a Dr. Rose Magánkórháznak az esemény támogatását
a Visual Europe Groupnak a virtuális galéria elkészítését és az élő közvetítés pro bono megvalósítását
a Virág Judit Galériának az online aukciós rendszer biztosítását
Az Einspach Fine Art&Photography-nak a szakmai segítségnyújtást
a Roxer Rendezvény- és Kommunikációs Ügynökségnek az esemény szervezésében és kommunikációs munkájában nyújtott segítséget
a Pasztell Étteremnek a különleges gasztronómiai élményt nyújtó gourmet csomagok elkészítését, az Ital Magyarországnak pedig a csomagokhoz illeszkedő borokat
a Hogan Lovells csoporthoz tartozó Partos&Noblet ügyvédi irodának a jogi segítségnyújtást
Köszönjük a felajánlott tárgyakat támogatóinknak:
Bullás József, Everybody Needs Art, Ezer Ákos, Fukui Yusuke, Orbán Zoltán és Szetei Krisztián, Solinfo Lightning & Home, Vető Orsolya Lia
Valamint köszönettel tartozunk a művészeknek az árverése bocsátott különleges alkotásokért és a galériáknak a szakmai támogatásért:
ACB, Deák Erika, Everybody Needs Art, Art Horizon Inda, Kisterem Galéria, Molnár Ani Galéria, Trapéz, VILTIN
