A kórházban fekvő gyerekek kríziseket élnek át, hiszen komoly kezeléseken esnek át, hosszú ideig küzdenek betegségükkel. Az, hogy mennyire élik meg ijesztőnek a saját helyzetüket szorosan összefügg azzal, hogy a fizikai állapotuk mennyire súlyos. Amikor sok fájdalmas tünet jelentkezik, és a kezeléssel járó mellékhatások akut, vagy esetleg krónikus rosszulléteket, hosszan tartó testi elváltozásokat okoznak, azok mind visszahatnak arra, ahogy a gyerekek saját helyzetüket látják.
A fájdalom azt is meghatározza, hogy hogyan szerveződik a gyerekek figyelme. Ennek oka, hogy ők is, ahogy mi mindnyájan, testükön keresztül lépünk kapcsolatba a külvilággal, azt az érzékszerveiken keresztül érzékelik. Egy olyan helyzetben, amikor a fájdalom, és a testi tehetetlenség szervezi a figyelmüket, megváltozik az is, ahogyan a külvilággal való kapcsolatukat érzékelik, értékelik. Ráadásul a testük felől érkezik a fájdalom, ami új helyzet elé állítja őket és az eddig megszokott működésüket gátolja. Az a tény, hogy ennek a megpróbáltatásnak a saját testük teszi ki őket, alááshatja a biztonság-érzetüket, a saját testükben levés biztonságos érzését. Onnét érkezik “támadás”, ahol a legnagyobb fokú védelmet feltételezték, saját magukból. A betegség traumatikus élményével kapcsolatos rossz érzések, averziók belülről feszítik a gyerekeket, nem megfogalmazhatóak. Ezek az érzések nehezen megragadhatóak, így nem is legyőzhetőek számukra. Bár ezek az érzések álcázottan vannak jelen, nagy feszültséget hordoznak a gyerekekben, és így befolyással vannak a viselkedésükre, működésükre.
Nagyon fontos téma tehát az érzések megfogalmazásán túl, a biztonság, a védelem, és a megküzdés, amikor súlyos, krónikus beteg gyerekekkel dolgozunk. A biztonsággal, védelemmel és erőforrásokkal kapcsolatos szimbólumok gyakran megjelennek a gyerekek alkotásaiban, ilyen a ház, az erőd szimbóluma. A Mosoly Alapítvány kórházi terápiáin készült rajzokon sokszor látjuk felbukkanni a minden nehézséget leküzdeni képes szuperhősöket, a küzdelmet, a csatákat. A harcokat ábrázoló rajzok nemcsak a tíz év alattiak rajongását jelenthetik a szuperhősök és a csatajelenetek iránt, de utalás lehet az aktuális élethelyzetükre. Egy kisgyerek a rajzokon keresztül így reflektál a testi és lelki állapotára intenzív hatást gyakorló, néha rohamszerű betegségre, kezelésre.
Onkológiai osztályon készült alkotás
Sokat számít az is, a gyerekek milyen megküzdési stratégiákat ismernek, mennyire tudnak nézőpontot váltani. Ennek egy ilyen határhelyzetben, mint egy onkológiai betegség, döntő szerepe lehet. Hiszen egy felnőttel is nehéz ilyen összetett problémákról beszélni, egy kisgyerekkel talán lehetetlen. Ráadásul krízishelyzetben nem is elegendő megérteni magát a problémát, mivel a helyzet súlyossága azt kívánja, hogy azonnali változást tudjon a beteg előidézni a saját pszichéjében, tudjon és akarjon is megküzdeni ezzel a nehéz helyzettel. Például, képes legyen más nézőpontból látni azt a valóságot, amiben benne van; a nehézségek mellett, fel tudja fedezni milyen eszközei vannak ahhoz, hogy jobban érezze magát.
A változás elérése azért is nehéz, mert a nagyfokú fájdalom miatt a gyerekekhez más dolgokkal kapcsolatos ingerek kevésbé jutnak el. Maga a fájdalom elviselése is nagyon fárasztó mentálisan, így esetenként a gyerekeknek nincs is túl sok energiájuk, kedvük kifelé figyelni, játszani, felfedezni. Emiatt ilyenkor könnyen belecsúsznak egy deprimált állapotba. Bár fontos tiszteletben tartani ezt a nehéz állapotot, de azt érdemes látni, hogy az elhúzódó indítékszegény állapot, amikor a cselekvést tápláló energia csökkent, a gyógyulásuknak biztosan nem használ. Így a Mosoly terápiákon is meg kell próbálnunk kibillenteni a gyerekeket ebből a helyzetből, a szorongásukat oldanunk kell, olyan módon, hogy biztosítunk nekik egy csatornát, amelynek segítségével kifejezhetik az érzéseiket, feszültségeiket.
Az onkológián készült rajz címe: „Batman legyőzi a rossz sejtű mutáns embert”
Ezért használunk művészet-terápiát, gyermek pszichodrámát, zeneterápiát és sokszor meseterápiát a kórházban fekvő gyerekekkel; mivel a mese, a játék, a zene, a rajzolás a gyerekek nyelve. Olyan nyelven szólítjuk meg őket, amin ki tudják fejezni magukat, ilyen módon a kisgyermekek számára a szorongás tárgya hozzáférhetővé válik, anélkül hogy újra abba a mély lelki állapotba kellene kerülniük, ahol ezek az érzések keletkeztek.
Amit még fontos tudni, hogy ezek az érzések, élmények, nem egy egységes emlékként tárolódnak el a gyerekekben, hanem töredezetten, különböző modalitásokra széthasadt állapotban. Ezek lehetnek képekben, hangokban, szagokban, úgy amilyen érzékszervi csatornákon keresztül megszülettek a gyerekekben. Ha ezeken a modalitásokon keresztül dolgozunk a gyerekekkel, úgy hogy rajzolunk, zenélünk, játszunk, akkor esély nyílik arra, hogy a testük szétesésével és a félelmetes beavatkozásokkal kapcsolatban született töredezett emlékdarabok újra összerendeződjenek egy koherens emlékké. Ennek következtében a gyerekek számára a fenyegető érzések hozzáférhetővé és megfogalmazhatóvá, majd végül integrálhatóvá válnak… Így csökkentjük a rejtetten jelenlévő, de intenzív hatást gyakorló feszültségeket a gyerekekben. Ez a kórházi művészetterápiás foglalkozások egyik legfontosabb célja.