Reflektorfényben a Mosoly szakmai munkája

2019-06-19

Idén tavasszal számos rendezvényen volt jelen a Mosoly Alapítvány, szakmai konferenciákra, kerekasztal-beszélgetésekre, és a Könyvfesztiválra is meghívást kaptak szakembereink. Így a beteg gyerekekkel végzett terápiás munkánkat a szakma képviselőivel és a szélesebb közönséggel is jobban meg tudtuk ismertetni.

Áprilisban a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a mesék is fókuszba kerültek. Az idei díszvendég Norvégia volt, melynek kultúrája és gasztronómiája mellett a segítő, támogató oldalát is bemutatta a rendezvény, így az EGT és Norvég Alap is bemutatkozási lehetőséget kapott. A Norvég Civil Támogatási Alap olyan projekteket is finanszírozott hazánkban, amelyek mesefoglalkozást használnak, ezért adta magát, hogy a Könyvfesztivál keretein belül a mesék alkalmazásának sokszínűségéről tartsanak kerekasztal-beszélgetést, melyre a Mosoly Alapítványt is meghívták. Majoros Andrea klinikai szakpszichológus és Varga Andrea Helena szakmai igazgató azt elevenítették fel, hogy alapítványunk szakemberei hogyan találkoztak a mesék terápiás alkalmazásával, hogyan tanulták meg és emelték be a módszert a Mosoly terápiás repertoárjába és milyen területeken használják sikerrel napjainkban is.

Május közepén a Mindeset Pszicho-Kávéház vendége volt a Mosoly Alapítvány két szakembere, Révész Renáta, pszichológus, a Mosoly szupervizora és Szilágyi Ágnes, alapítványunk szakmai koordinátora, akik a művészetterápia és a mesék gyógyító mechanizmusaiba engedtek bepillantást a budai Neuschloss palotában összegyűlt közönségnek. A beszélgetést a Mindset Pszichológia online szaklapban megjelenő cikk előzte meg a Mosoly munkájáról.

Májusban még három rangos szakmai konferencián is képviselte magát a Mosoly Alapítvány.

„Fejlődés és identitás” címmel tartotta 43. kongresszusát a Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társasága (MAGYIPETT). A rendezvényen dr. Kanizsai Melinda művészetterapeutánk mutatta be azt a munkát, amelyet több Mosolyos szakemberrel – Boda Gyöngyivel és Standovár Ágnessel – közösen végeznek a Pécsi Tudományegyetem KK Gyermekgyógyászati Klinikáján a Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályon. A „Komplex művészetterápia a gyermekpszichiátrián – anorexia nervosa a művészetterápiás csoportok tükrében” címmel tartott előadás egy esettanulmány bemutatásán keresztül a terápia során alkalmazott módszerekbe nyújtott bepillantást.

„Mítosz és pszichoterápia” címmel tartotta a Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület II. konferenciáját, ahol Standovár Ágnes, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta tartott előadást Mesék a Gyermekpszichiátrián címmel. Ebben az előadásban is a pécsi gyermekpszichiátrián végzett Mosolyos munka állt a középpontban, a módszert tekintve azonban itt a történetekkel és elsősorban a népmesékkel való munkára esett a fókusz: a terapeuta azt szemléltette, hogy hogyan használják az osztályon a meséket a gyógyításban a bajba jutott fiatalokkal, serdülőkkel való munkában.

Az „Egy Dívány a Dunán” c. nemzetközi pszichiátriai pszichoanalízis és klinikai pszichológia szimpóziumon vett részt Szilágyi Ágnes, a Mosoly Alapítvány szakmai koordinátora, aki a Mosoly kórházi terápiái során alkalmazott módszerek hatótényezőiről, és a kórházi körülmények közt végzett terápiás munka sajátosságairól beszélt. A rendezvény számos résztvevőjével már a tavalyi évben is találkoztunk, ugyanis a külföldi szakemberek a program részeként meglátogatták alapítványunkat. Az akkori találkozó alkalmával a szakmai oldalról Majoros Andrea és Noszkó Nikoletta Mosoly-terapeuták adtak betekintést a pszichodráma és a meseterápia alkalmazásába egy kötetlenebb szakmai diskurzus keretében. Emellett arról is szó esett, hogy a terápiás programokat hogyan lehet egy hatékony civil szervezeti modell alapján független forrásokból fenntarthatóvá tenni.

Adományozok