Művészetterápiás szülőcsoportot indítunk krónikus betegséggel élő gyermekek szüleinek Debrecenben

2024-02-7

A Mosoly Alapítvány művészetterápiás csoportot indít Debrecenben. Beszélgetések és a művészetterápia néhány módszerével való megismerkedés keretein belül segítjük az önismeret mélyítését, az érzelmekhez való kapcsolódást, saját megküzdési mechanizmusok felismerését és megerősítését, az erőforrások mobilizálását, belső félelmek, szorongások és veszteségek feldolgozását, illetve a szülői szereppel való foglalkozást is. Művészetterápiás elemekkel, művészeti alkotásokkal, szimbólumokkal dolgozunk.

A csoportba elsősorban krónikus beteg gyermekek (akik endokrin betegségekkel élnek, mint például cukorbetegség, pajzsmirigyműködés zavara, elhízás, valamint ételintolerancia, Crohn, Colitis ulcerosa, veseelégtelenség, gyógyult onkológiai beteg, valamint anémiák, hemofília, ITP stb.) szüleinek jelentkezését várjuk.

A foglalkozásokon való részvétel ingyenes, a költségeket a Mosoly Alapítvány fedezi. A csoport indulása előtt a terapeuták minden szülővel interjút készítenek, hogy megállapítsák, megfelelő lehet-e a csoport a jelentkező számára, illetve, hogy a jelentkező igényeihez tudják alakítani a terápiás folyamatban alkalmazott módszereket. A csoportban két szakember dolgozik ugyanazzal a 6 résztvevővel a teljes folyamat alatt.

Jelentkezési határidő: 2024. március 1.

Jelentkezés és további információk: Miholecz Judit | 06 30/310-0137 | judit.miholecz@gmail.com

Foglalkozásvezetők:

Miholecz Judit és Katona Kitti klinikai szakpszichológusok

Időpontok:

A csoportfoglalkozások alkalmanként 3 órát vesznek igénybe, szombat délutánonként lesznek megtartva az alábbi időpontokban:

Időpontok:

  1. április 20. és 27. 
  2. május 11. és 25.
  3. június 15. és 22.
  4. július 06. és 13.

Az egyes foglalkozások pontos kezdeti és záró időpontjait a terapeuták a későbbiekben egyeztetik a résztvevőkkel.

Helyszín: 4031 Debrecen, Tőzsér utca 5/b, földszint 2., 2-es kapucsengő

A jelentkezés feltétele a csoport iránti elköteleződés és az alkalmakon való folyamatos, személyes jelenlét. Mivel a csoport nagyban épít a résztvevők visszajelzéseire és aktív jelenlétére, ezért a csoportból való hiányzás befolyásolja a csoportdinamikát. A jelentkezéshez nem szükséges sem művészeti előképzettség, sem kézügyesség, csak motiváció, elköteleződés és kíváncsiság. 

Adományozok