Ősszel értünk mosolyogtak a villamosok Budapesten

2018-12-30

MÉG A VILLAMOS IS MOSOLYOG

A Mosoly Alapítvány és a BKK közös kampánya a beteg gyerekekért

Szeptember elején indult és decemberig tartott a BKK – Budapesti Közlekedési Központtal közös, Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával létrejött „Még a villamos is mosolyog” kampányunk, amelyben a Mosoly-terápiák fontosságára hívtuk fel a figyelmet. A kampány keretében a mosolygó villamosokban található plakátokon és a megállókban látható citylight felületeken ismerhette meg az utazóközönség a munkánk céljait, eredményét.

A járműveken található plakátokon Mosoly-terápián részt vett, súlyos betegségből felépült gyermekeket mutattunk be, akik ugyanúgy mosolyognak a világra, mint olyan társaik, akik nem estek át ilyen komoly betegségen. A kampányban szereplő plakát témájának ötlete és a grafikai megvalósítás is Gálik Péternek és az IDEATIME ügynökségnek köszönhető.

A kampány ideje alatt a BKK 13 ügyfélcentrumába leplombált perselyeket helyezett ki, melyekben 125.850 forint gyűlt össze a Mosoly Alapítvány számára.

A kampány plakátjainak ingyenes hirdetési felületét JCDecaux biztosította számunkra.

Adományozok