Már egy éve az Appyben

2019-06-24

Egy újabb kellemes nap az irodában. Ez nem álom, hanem a mindennapi valóságunk immár egy éve. Júniusban ünnepli első évfordulóját az Appy, a hely ahol otthonra találtunk több, fogyatékkal élő, súlyos betegséggel küzdő vagy hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó szervezettel együtt.

Egy éve kezdte meg működését a világszerte is különlegesnek számító modell szerint dolgozó vállalkozás, az Appy Alapítványi Fejlesztő és Szolgáltató Nonprofit Zrt., hogy a civil szférában tapasztalható strukturális nehézségekre reagálva, alapvetően működési és adminisztratív támogatást adjon a vele együttműködésre lépő alapítványoknak, egyesületeknek. Ezen túlmenően pedig stratégiai céljai között szerepel, hogy módszertani eszközökkel és tudástranszeferrel segítse a nála otthonra lelő szervezetek tevékenységének fejlődését/fejlesztését.

Schranc Tünde, az AppyCentrum vezetője és egyben társalapítója hangsúlyozza: “A gyerekekkel foglalkozó alapítványok esetében az a legfontosabb, hogy minden, velük újonnan kapcsolatba kerülő gyerek ugyanolyan magas színvonalú segítséget kapjon, mint a korábban érkezők. A szervezetek által kezelt problémák általában ugyanazok maradnak, így az ő esetükben nem a növekedés vagy a differenciálódás, hanem a stabilitás megteremtése és a színvonal növelése a legfontosabb.”

Az AppyCentrumban – egy 300 négyzetméteres iroda Budapest belvárosában – a Mosoly Alapítvány mellett jelenleg további hat szervezet kap helyet: Amigos a Gyerekekért Alapítvány, Gólyahír Alapítvány a Gólyahíres családokért, IndDaHouse Hungary, Kikapcs. Alapítvány, Kompánia Alapítvány és a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért.

A Mosoly Alapítvány esetében az irodahasználat és az adminisztratív támogatás együttes értéke éves szinten meghaladja az ötmillió forintot, így stratégiai partnerként tekintünk az Appyre.

Adományozok