Idén májusban elmarad a Mosoly Váltó a koronavírus miatt

2020-02-27

FIGYELEM!

Mosoly Váltó adománygyűjtő programunk a covid-19 járvány miatt 2020 májusában sajnos elmarad. 

Az NN Ultrabalaton szervezői tájékoztatása szerint a versenyt október 1-4. között rendezik meg. Amennyiben ez megvalósul, az értünk futó csapatokkal mi is részt fogunk venni a versenyen, de arról, hogy a Mosoly Váltóval és a gyerekekkel  ott leszünk-e az eseményen, kicsit később tudunk csak döntést hozni.

A Mosoly Váltó az egyik legnagyobb adománygyűjtő programunk, nagy bevételkiesést jelent számunkra, hogy el kell halasztanunk, emellett az is komoly veszteség, hogy a velünk futó gyerekek és támogatóink nem találkoznak idén ezen az izgalmas versenyen. Ezért nagyon köszönjük, ha a programra jelentkező támogatóink kitartanak mellettünk, és ha tehetik, az esemény májusi megvalósulása nélkül is segítik alapítványunkat.

Bízunk benne, hogy hamarosan újra találkozhatunk a futópályán!

Vigyázzatok magatokra!


A Mosoly Váltó alapítványunk egyik legnagyobb adománygyűjtő programja. Mosolyos gyerekekkel és támogatóinkkal futunk az NN Ultrabalaton futóversenyen azokért a gyerekekért, akik most gyűjtik az erejüket a gyógyuláshoz.

Az NN Ultrabalaton egy nemzetközi futóverseny, ahol a versenyzők a Balatont megkerülve, futva vagy biciklizve, egyénileg vagy váltócsapatban teljesíthetik a 220 km-es versenytávot.

Alapítványunk a futóversenyen egy speciális váltóban, rövid, 4-7 kilométeres szakaszokban, versenyen kívül fut a Balaton körül. A Mosoly Váltóban 13. éve olyan gyerekek futnak velünk, akik korábban valamelyik Mosoly terápiánk résztvevői voltak. Szeretnénk nekik maradandó élményt nyújtani ezzel a két nappal, valamint segíteni őket abban, hogy a rendszeres mozgás életük részévé váljon.

Adományozok