Mosolyblog

Írások a Mosoly Alapítvány mese- és művészetterápiás foglalkozásairól, szakmai munkájáról

Oct
8
2021

Szükség van egy kis belső időre… – Interjú Dr. Merényi Mártával a Testünk @ hálón innen és túl konferencia kapcsán

Dr. Merényi Márta az 1980-as évek kezdete óta végzi táncterápiás munkáját, szakmai műhelyében született meg a pszichodinamikus mozgás- és táncterápia módszere. 1992-ben alapította meg kollégáival a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesületet (MMTE) azzal a céllal, hogy a táncterápiát és a különböző testtudati rendszereket, mozgás improvizációs módszereket alkalmazó szakembereket összefogja. Sok évig volt az egyesület elnöke, most elnökhelyettesként segíti a szervezet munkáját. Az interjú aktualitását az adja, hogy szeptember 24-25-én volt az MMTE háromévente megrendezésre kerülő szakmai konferenciája, Testünk @ hálón innen és túl címmel. Ennek az eseménynek a kapcsán ültünk le beszélgetni Mártával a személyes élményeiről és a táncterápiáról.
Tovább ›
Sep
3
2021

Testünk @ hálón innen és túl – Konferencia ajánló interjú dr. Korbai Hajnallal

Dr. Korbai Hajnal, a Mosoly Alapítvány szakmai tanácsadója és a Mosolyblog egyik állandó szerzője, 2021 márciusa óta a Magyar Mozgás és Táncterápiás Közhasznú Egyesület (MMTE) elnöke is egyben. Ebben a minőségében arról az aktualitásról beszélgettünk vele, hogy szeptember 24-25-én egy konferenciát szervez az MMTE: Testünk @ hálón innen és túl címmel. A konferencián részt vesz az alapítvány több szakembere is, hogy megossza tapasztalatait a szélesebb szakmai közönséggel az elmúlt időszak online terápiás kihívásairól.
Tovább ›
Aug
6
2021

Összefűzni a szétszórt könyvlapokat – a traumatikus emlékek feldolgozása az EMDR módszerével

A Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján a Covid helyzet szintén online terápiás átállást kényszerített a Mosoly-terapeutákra. S bár az oltottság visszaadta a személyes terápiák lehetőségét, jelenleg is egy kiskamasz és egy nagykamasz online csoport működik Debrecenben, sőt van egy minicsoport is két vesebetegséggel küzdő, a betegség miatt izoláltan élő kisfiúnak. Az elmúlt időszak online terápiás tapasztalatairól és egy új, nonverbális módszerről beszélgettünk Peltekianné Cseke Otília Mosoly-terapeutával.
Tovább ›
Jul
23
2021

Érezni a homokot a talpunk alatt – virtuális valóság a gyógyításban 2.

Az interjú első részében megismerkedhettünk egy izgalmas új módszerrel, az OncoVR-ral, azaz egy virtuális valóságot létrehozó szemüveggel, mely többek között az onkológiai beteg gyerekek mentális jóllétét is tudja támogatni. Folytatjuk a beszélgetést Dr. Erdős Sándor orvossal, az OncoVR kutatási projekt megálmodójával, valamint Dr. Kanizsai Melindával, a Mosoly Alapítvány zeneterapeutájával azokról a tapasztalatokról és lehetőségekről, melyeket ez az eszköz rejt még magában.
Tovább ›
Jul
10
2021

Érezni a homokot a talpunk alatt – virtuális valóság a gyógyításban I. rész

Dr. Erdős Sándor orvossal, a Technológiával az Egészségért Alapítvány vezetőjével, az OncoVR kutatási projekt megálmodójával, valamint Dr. Kanizsai Melinda orvossal, a Mosoly Alapítvány zeneterapeutájával beszélgettünk erről az izgalmas, új lehetőségről, mely többek között a gyermek onkológiában is jól alkalmazható lehet a különböző terápiás módszerekbe beépítve.
Tovább ›
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22
Adományozok