Blog

Írások a Mosoly Alapítvány mese- és művészetterápiás foglalkozásairól, szakmai munkájáról

Dec
17
2020

Mi tényleg felültünk a digitális hullámra

Ezt az évet a COVID-19 határozta meg. A rengeteg nehézség ellenére, amit hozott, a járványhelyzet sokat tanított nekünk a rugalmasságról, nyitottságról, biztonságról és bizonytalanságról.

Márciusban hirtelen sokként ért minket, hogy a legtöbb kórházi osztály lezárt, és nem tudtunk a bent fekvő gyerekekkel találkozni, hogy pszichés segítséget nyújtsunk a kezelések alatt. Újra kellett gondolnunk a mese- és művészetterápiás programokat és az azokat támogató szervezeti hátteret, hogy továbbra is elérhetők maradjunk klienseink számára. Ehhez hasznos kapaszkodókat kaptunk a Flow Leadership idei online képzéssorozatán, amin a MOL Magyarország támogatásával vettünk részt.

Korbai Hajnal és Varga Andrea Helena

A Flow Csoport októberi nemzetközi konferenciája a digitális transzformáció emberi oldalát járta körbe üzleti és nonprofit szervezetek részvételével. A céggel nem újkeletű az együttműködésünk, az elmúlt évek folyamán már többször segítettek minket szervezetfejlesztési kérdésekben. Az első hullám alatt alapítványuk zoom tréningeket tartott terapeutáinknak, hogy könnyebben menjen az átállás az online munkára.

A konferencián öt héten keresztül elismert nemzetközi és hazai szakemberektől hallhattunk online előadásokat, valamint interaktív beszélgetésekre is volt lehetőség 13 ország üzleti és nonprofit szervezeteinek munkatársaival. Ez önmagában is nagy élmény volt, hiszen a Covid okozta bezártság alatt hetente 3 órában nemzetközi pezsgés költözött a szobánkba, és így elhittük, hogy a pandémia ellenére sem lettünk teljesen kiszakítva a világból. Rengeteg hasznos gondolat hangzott el arról, hogyan tudjuk felkészíteni a szervezeteket és a munkatársakat a járványhelyzet diktálta kihívásokra. Volt szó többek között a szervezeti agilitásról, a kapcsolati hálók fontosságáról, a vezetők szerepéről a változás befogadásában, a bizalom természetéről vagy a korábbi világunkat meghatározó hiedelmeink hatásáról. A sok információ és megközelítés közül most egy olyat emelnék ki, melynek néhány elemét mi is megéreztük a Mosoly terápiás programjaiban. Ez leginkább Daniel Susskind, az Oxford University kutatójának és tanárának előadásához köthető.

Susskind a képzés bevezető előadásában többek között olyan széles körben elterjedt tévhitekre hívta fel a figyelmet, melyeknek számunkra is van aktuális üzenete. Egyik, hogy tévedés azt gondolnunk, hogy a gépek nem tudnak átvenni olyan feladatokat, melyeket most még csak szakképzett emberek tudnak elvégezni, mert komplex gondolkodást, érvelést, döntéshozást igényelnek. Már beigazolódott (pl. az orvostudomány néhány területén a diagnózis felállításánál), hogy a gépek egyszerűen máshogy oldják meg ezeket a feladatokat, mint a szakemberek. Egy másik fontos tévhit – hogy teljes munkakörök fognak megszűnni ennek következtében –, azért nem igaz, mert a gépek nem teljes állásokat, hanem részfeladatokat fognak jellemzően átvenni. A jövő munkahelyei tehát mai tudásunk szerint a gépek és az emberek együttműködéséről fognak szólni, erre kell felkészülnünk. (Egy hasonló TED előadásában ezt részletesen is kifejti.)

Az eddig is köztudott volt, hogy erre halad a világ, rengeteg könyv és tanulmány született a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, az automatizáció munkára és munkahelyekre gyakorolt hatásáról. Azonban a terápiás, analóg terekben valahogy nem szerettünk erről tudomást venni, vagy azt gondoltuk, hogy minket ez nem fog elérni. Hát kérem szépen, elért, méghozzá elég felkészületlenül, rengeteg plusz munkaórát és erőforrást emésztett fel, hogy megtaláljuk a megfelelő formákat ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani az alapítvány terápiás programjait. Ideje volt nekünk is komolyan elgondolkodni azon, hogy milyen hatása lehet a gépeknek egy olyan területre, ahol a magasan kvalifikált, több diplomás klinikai szakpszichológusok és művészetterapeuták személyes térben dolgoznak, hogyan és milyen arányban érdemes már létező nemzetközi és magyar fejlesztéseket integrálni a hazai gyakorlatba.

Bár a háttérmunkákat az üzleti szervezetekhez hasonlóan a Mosolyban is pár napon belül gond nélkül átvittük az online térbe, a terápiás foglalkozásoknál ez sokkal bonyolultabb kérdés volt. Ennek egyrészt szakmai okai voltak, mivel a gyerekekkel zajló terápiák nem minden esetben tehetők át az online térbe, és az általunk használt nonverbális módszerek csak tovább nehezítették a problémát. Csak olyan gyermeket lehetett bevonni az online terápiás munkába, akivel már a személyes térben felvette a kapcsolatot a Mosoly szakembere, továbbá figyelembe kellett venni a gyerekek életkorát, problémáját és az alkalmazott módszereket. Másrészt azért sem volt zökkenőmentes az átállás az online munkamódra, mert a digitális eszközök használata az itthoni szakemberek körében egyáltalán nem volt elterjedt, így nagyon különböző volt a terapeutáink technikai tudása, felkészültsége. És ennek csak egy része a képzés vagy az előfizetés megoldása: meg kell tanulni „szakmailag belakni” az online teret ahhoz, hogy kényelmesen, magabiztosan tudjanak a terapeuták így is dolgozni. Tehát ez jóval túlmutat azon, hogy valaki digitális bennszülöttként hozza magával ezeket a készségeket vagy újonnan tanulja. És persze az sem mindegy, hogy mi, a szervezet vezetésében hogyan tudunk más attitűddel gondolkodni a szakmai fejlesztésekről, és hogyan tudjuk motiválni a munkatársakat.

Az online munkát ugyan már megkezdtük jóval a Flow képzés előtt a Covid betörésével, de ezt inkább a kényszer szülte, mintsem a meggyőződés, hogy mi valamit komolyan szeretnénk kezdeni az online térrel vagy az automatizációval a saját területünkön. Azóta megtettük az első bizonytalan lépéseket, tanultunk, tovább kutattunk és már egy más szemlélettel, sokkal magabiztosabban próbáltuk ezt beilleszteni a terápiás gyakorlatba. Novemberben, a második hullám betörésével már felkészültebben, szinte egy-két nap alatt tudtunk váltani a kórházi programok esetében a személyes térről az online munkára, ahol ez indokolt volt. Mára már több online csoportot indítottunk krónikus beteg kamaszoknak, melyeket hosszú távon, a járványhelyzet elmúltával is szeretnénk megtartani. Ezzel elérhetővé váltunk olyan kis településeken élő gyermekek számára is, akiknek nem volt eddig lehetőségük látogatni a csoportokat, vagy csak nagy erőfeszítéssel és plusz költségek árán. Az online lehetőségekkel sikerült megőrizni azt a terápiás volument, melyet az előző években is elértünk, azaz a pandémiás helyzetben is elérhetőek maradtunk a beteg gyerekek számára. Emellett kialakulóban van egy vegyes program portfólió, amihez fokozatosan építjük a technikai kapacitásokat és a know-how-t. Ennek legújabb még távlati eleme a VR technológia beépítése néhány terápiás foglalkozásba az OncoVR projekttel együttműködésben. Egyelőre szakembereink tapasztalataikkal segítik egy olyan VR játék fejlesztését, melyet krónikus beteg gyerekek terápiás támogatásban is lehet használni.

Úgy gondoljuk, nem mindegy, hogy passzív résztvevőként bámuljuk a körülöttünk zajló történéseket vagy a lehetőségeinkhez mérten felkészülten, különböző alternatívákat kipróbálva, tudatosan igyekszünk eldönteni, hogy hol engedjük be vagy éppen alakítjuk át a saját igényeinknek megfelelően a digitális világ adta újdonságokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden programunkban áttérünk az online munkára. Ebben a műfajban ugyanis vannak olyan területek, ahol a személyes jelenlét, mint a terápiás kapcsolat és az eredményes terápiás munka egyik legfontosabb hatótényezője, továbbra is prioritás marad. Ugyanakkor felelősek vagyunk azért, hogy ne csak egy-egy adott krízishelyzetre reagáljunk túlélve a nehéz napokat, hanem agilis szervezetként, a változó világhoz rugalmasan alkalmazkodva tudjunk befogadni vagy kezdeményezni innovatív ötleteket és új megoldásokat.

Szakmai blogunk ezzel a gondolattal zárja az idei évet, hogy aztán az új esztendőben tovább ismerkedjünk az online és a személyes terek világával. Olyan kérdésekre fogjuk keresni a választ következő írásainkban a nemzetközi irodalmak segítségével, mint például, hogy létrehozható-e egy hiteles és erős terápiás kapcsolat a számítógép képernyőjén keresztül. És ha igen, hogyan? Milyen további kompetenciákkal, technikai tudással kell a terapeutáknak felvértezniük magukat ezekben a szakembert próbáló időkben? Milyen tapasztalatok gazdagíthatják majd a terápiás munkát, ha újra személyes jelenléttel lehet dolgozni?

Várunk minden kedves olvasót jövőre is vissza, és szép, meghitt ünnepeket kívánunk az online és a személyes terekben egyaránt!

Adományozok