Foglalkozásötletek természetes anyagokkal

Akár szülőként sétálunk a természetben gyermekeinkkel, vagy terápiás csoportot vezetünk a szabadban, megélhetjük együtt a rácsodálkozás és természethez kapcsolódás élményét. Ehhez elengedhetetlen, hogy hagyjuk a gyerekeket szabadon felfedezni az élővilágot. Hadd vezessék őket az érzékszerveik: találják meg a számukra izgalmas színeket, formákat, illatokat, anyagokat. Most bátran lehet kavicsot, botot, terméseket gyűjteni, hiszen ezekkel fogunk a továbbiakban dolgozni. Nem muszáj csak szép dolgokat felszedni, egy-egy sáros kő, korhadásnak indult bot is lehet érdekes, megszólíthat valakit. Korábbi, februári és márciusi cikkeinkben említettük már, hogyan tudunk a természetből etikusan anyagot gyűjteni a foglalkozásainkhoz, hogy ne terheljük vele a környezetünket. Ezeknek a szabályoknak az ismeretében gyűjtsön mindenki legalább 4-5 tárgyat, majd terítsünk le egy pokrócot vagy üljünk körül egy asztalt és tegyük középre a kincseket. Arra vigyázzunk csak, hogy veszélyesen éles, mérgező vagy allergizáló dolgokat ne gyűjtsünk! A magas pollentartalmú virágok is okozhatnak gondot az arra érzékenyeknek.

Fedezd fel úgy, mintha még sosem láttál volna ilyet!

Aki ismeri a tudatos jelenlét klasszikus „mazsola gyakorlatát”, az tudja, mekkora élményt jelent friss szemmel ránézni egy hétköznapi tárgyra. Most mi is arra hívjuk a gyerekeket, hogy válasszanak ki valamit a gyűjteményből és kezdjék el felfedezni úgy, mintha életükben először látnának ilyesmit. Tegyék ezt teljes csendben, csak a tárgyra figyelve, minél lassabban, alaposabban fedezzék fel. Ha serdülőkkel dolgozunk, megkérhetjük őket arra, hogy először figyeljenek egy kicsit befelé, a légzésükre, lassuljanak le. Minél lassabban, nyugodtabban végzik a gyakorlatot, annál relaxáltabb állapotba kerülnek és a találkozás a természeti tárggyal annál mélyebb élménnyé válik.

Vigyük a figyelmünket a választott tárgyra. Először csak a szemünkkel figyeljük meg, hogyan éri a fény, milyen árnyékokat vet, mennyire fénylő vagy tompa a felszíne. Vizsgáljuk meg a tárgy alakját, szabályos vagy szabálytalan forma, szimmetrikus-e. Ezután kézbe is vehetjük, végigsimíthatjuk a felszínét, bőrünkkel érezzük a kemény és lágyabb részeit, hőmérsékletét, nedvességtartalmát, rugalmasságát, érdességét. Akár be is csukhatjuk a szemünket, hogy csak a tapintásunkra tudjunk koncentrálni. Közben figyeljünk kicsit befelé is, vegyük észre, mikor jelenik meg bennünk a szándék, hogy megmozduljunk és hogyan lesz belőle cselekvés. Vizsgáljuk meg a tárgyat, vannak-e olyan részei, melyek a többitől eltérnek valamiben. Amikor elteltünk a tapintással szerezhető információkkal, emeljük az orrunkhoz és szívjuk be az illatát. Mire emlékeztet? Megpróbálhatunk valamilyen hangot is kelteni a tárggyal. Dörzsölhetjük, ütögethetjük, sodorhatjuk. A gyerekek ebben nagyon kreatívak, pár zöld levéllel is képesek halk koncertet adni. Izgalmas kihívás lehet olyan halkan zenélni, hogy csak a fűben megbújó bogárkák hallják. Hátra van még az ízlelés, melyet természetesen csak ehető és megtisztított növényekkel próbáljunk ki. Ha nincs ilyen a gyűjteményben, akkor ezt kihagyhatjuk.

Bármit is tapasztalunk, tudatosítsuk. Ha kisebb gyerekekkel dolgozunk, segítsünk nekik megfogalmazni a tapasztalataikat. Jó lehetőség ez a szókincsbővítésre. Játszhatjuk úgy is, hogy miután mindenki felfedezte a saját tárgyát, a tőle jobbra ülőnek továbbadja és felfedezi a másik kincsét is, majd ismét tovább adja. Addig végezzük csak a gyakorlatot, amíg el nem fáradnak. A kör végén mindenki beszámolhat az élményeiről.

Miután felfedeztük a tárgyakat, a frissen szerzett tapasztalataink alapján adjunk nevet mindnek. Előfordulhat, hogy az érzékszervi tapasztalás elindítja a gyerekek fantáziáját is és elkezdik megszemélyesíteni őket, pl. egy szúrós kóróból „Tüske-királynő” lesz, míg egy mentavirágból „Illat-táltos”. Bíztathatjuk is őket, hogy gondolják végig, milyen emberek vagy meseszereplők lennének a kincseik. Hány éves, milyen tulajdonságai vannak? Hol élhet? Kivel van jóban? Ha van hozzá kedvük, egy történet is kibontakozhat az ötletekből, amit eljátszhatnak. Ehhez további díszleteket is kereshetünk a természetben.

Készítsd el a világod!

Ha művészetterápiás céllal szeretnénk dolgozni a természetben gyűjtött kincsekkel, felajánlhatjuk a gyerekeknek, hogy készítsenek egyedi kompozíciókat pár választott tárgyból. Ehhez adhatunk nekik tálakat vagy cipősdobozokat, ami keretezi és megtartja az alkotásokat. Először kérjük meg őket, hogy a gyűjtemény minden egyes darabját vizsgálják meg és döntsék el, hogy szívesen felhasználnák-e. Ez a kérdés burkoltan arról is szól, hogy milyen tulajdonságokkal bíró dolgokat engednek be a saját világukba, mennyire képesek kiszűrni a kellemetlen, zavaró ingereket, meghúzni a határt a fenyegető, veszélyes tartalmakkal szemben és mire vágynak, hogy megjelenjen a világukban. (Ha az előző bekezdésben ismertetett mindfulness gyakorlatot elvégeztük, akkor rengeteg információnk van már arról, ki milyen érzékszervi tapasztalatokat szerzett az egyes termések, levelek, kövek megismerésekor, milyen képzeteket, hangulatokat társít azokhoz és jobban értjük, miért választ egy-egy tárgyat.)

Ha mindenki kiválasztotta, mivel szeretne dolgozni, kérjük meg őket, hogy rendezzék be a világukat úgy, ahogy nekik tetszik. Ez a fajta szabad önkifejezés inspirálóan hat a gyerekekre és szívesen belevetik magukat. Mivel a kompozíciók nagyon személyesek, a gyerekek belső világát jelenítik meg, fontos, hogy ne szóljunk bele az alkotás folyamatába, ne adjunk tippeket. Lehet, hogy valaki egyetlen kis puha pitypangfejet helyez el a tálba, amit a szél azonnal elkezd szétfújni, míg más csupa éles kaviccsal és tövissel rendezi be a dobozát. Ez mind rendben van, hiszen azzal, hogy meg tudták mutatni a nehéz érzéseiket, legyen az szorongás vagy agresszió, valaminek a hiánya vagy épp túlzott mértéke, azzal a belső feszültségük is csökken, indulattalanodnak, gyógyulnak. Lehet, hogy olyan kérdéseik lesznek, melyek átvitt értelemben saját élethelyzetükről is szólnak, pl. „Mit csináljak, hogy ne fújja el folyton a szél a kis magot?” Csábító lehet azonnal hasznos tanácsokkal ellátni a gyerekeket, de az önálló problémamegoldásukat azzal fejlesztjük, ha saját válaszok megtalálására bíztatjuk őket: pl. „Szerinted az itt található dolgok közül mivel lehetne megvédeni a magot?” Lehet, hogy a gyerek olyan megoldást talál, amire nem is gondoltunk és sokkal mélyebben rögzül majd benne, hiszen a válaszhoz vezető gondolkodási folyamatokon is végigment. Ráadásul analógiás gondolkodásmódja miatt a megoldást saját élethelyzetére is tudja majd vonatkoztatni, még akkor is, ha mindez tudattalan szinten marad.

Terapeutaként érdekes lehet megfigyelni a kompozíciók egyensúlyát. Egy mandalánál ez nem kérdés, ám az aszimmetrikus alkotás is lehet kiegyensúlyozott, akácsak a japán ikebana virágrendezés esetében, melynél kifejezetten tiltott a szimmetria használata. Egyensúlyban lehetnek a színek, az eltérő méretek, a puha és éles, élő és élettelen dolgok mértékük szerint. Nézzünk rá arra is, hogyan használta a teret a gyerek. Kitöltötte az egészet vagy vannak üres részek? A térhasználat megfeleltethető a gyerekek társas viselkedésének: a visszahúzódóbbak jellemzően kisebb részt töltenek ki a rendelkezésükre álló térből, mint a könnyen barátkozó gyerekek. Milyen hatást kelt együtt a kompozíció? Az alkotás befejezésekor megkérhetjük, hogy adjon címet a művének. Megkérdezhetjük, hol van ő ebben a világban? Ha megmozdulnának a tárgyak, melyik hová menne, mit csinálna? Érdekes lehet az is, ha a végén adunk neki egy kancsó vizet, hogy töltse fel a tálat, hozza mozgásba az alkotórészeket. Ha nagyobb köveket is használt, azok szigetekké válnak, míg a könnyebb virágok, levelek hajókká alakulva lebegnek a felszínen. Ez is elindíthatja a képzeletét, egy történet állhat össze belőle, aminek eljátszása újabb eszköz a gyerekben feszülő, szavakkal kifejezhetetlen érzelmek levezetésére. A nyári hőségben amúgy is szívesen játszanak a vízzel, így számíthatunk rá, hogy ezzel a plusz elemmel kiegészülve a foglalkozás ideje megnyúlik, sőt, lehet, hogy önfeledt pancsolásba torkollik.

Játék az árnyék

Az erős nyári nap éles kontrasztú árnyékokat vet, ami újabb játékos elfoglaltságra ad lehetőséget. Az összegyűjtött botokból, termésekből függőleges kompozíciókat is készíthetünk. Leszúrhatjuk őket földbe vájt lyukakba, szivacsból vagy vastagabb dobozkartonból is készíthetünk egy tartót, vagy akár körül is rajzolhatjuk őket. A lényeg, hogy megjelenjen az árnyékuk vagy a körvonaluk egy papíron, mert a továbbiakban ezzel fogunk dolgozni.

Az árnyékrajzok készítésének az az előnye, hogy a részletek megfigyelése és ábrázolása helyett a formai egésszel dolgozunk, mely a kisgyermekek vízuális képfeldolgozási módjához közelebb áll, ők ugyanis egy tárgyról szerzett összbenyomásukat jelenítik meg rajzaikban. Ez az ábrázolási forma a keleti művészetekben, pl. a japán és kínai tusfestészetben hangsúlyosabb, ahol a részletek és tónusok kidolgozása helyett egy-egy természeti forma egészleges megragadása a cél. Az árnyékrajzok készítése oldja azt a szorongást, ami a valósághű ábrázolás igényéből fakad és gyors sikerélményhez vezet, így népszerű a gyerekek körében. Csak körbe kell rajzolni a papírra vetülő kontúrt és már kész is van az alkotás, ami további projekciók alapja lehet.

Árnyékokkal játszani azért is varázslatos, mert a fényforrástól távolítva kedvünkre nagyíthatunk egy formát és így olyan részleteket is észrevehetünk a tárgyakon, amelyeket a hétköznapi szemlélődés során figyelmen kívül hagynánk. Az így kibontakozó formai sokszínűség inspirálóan hat a gyerekekre, ahogy Platthy István is megfigyelte állami gondoskodásban élő növendékeinek tartott művészeti foglalkozásain. Platthy írásvetítőre helyezte a növényeket és felnagyított árnyképüket rajzoltatta le a gyerekekkel, bíztatva őket, hogy színeket is használjanak, teret adva a saját személyes színszimbolika megnyilvánulásának. Miután a növényi kompozíciók ábrázolása már jól ment nekik, bíztatta őket, hogy alakítsák át kedvük szerint a megismert motívumokat, mígnem a rajzokból „titokzatos, mesebeli világok, új belső természeti valóságok” bontakoztak ki. Ezt a gyakorlatot követve mi is készíthetünk varázslatos, akár földönkívüli világokat.

A kontúrokból árnybábokat is kivághatunk vagy egy áttetsző lepedő mögött magával a terméssel, faággal is bábozhatunk a többieknek. Megkérhetjük őket, hogy – amint a Hatképes történet módszer kapcsán korábban már írtuk – a hagyományos népmesei szüzséket alapul véve válasszanak ki egy főhőst, találják ki a célját, amit el szeretne érni, majd válasszák ki, melyik figura legyen a segítője és melyik az akadályozója. Ezután indulhat is a történet, mely természetesen menet közben változhat a bábozók (és akár a nézők) aktív javaslatai alapján.

Tapasztalatom szerint az árnybábozás, a játék a sötéttel gyakran előhívja a rejtett konfliktusokat, szorongásokat, agresszív késztetéseket a gyerekekből, melyek a történet megfelelő alakításával (kijátszással, katartikus pillanatokkal) oldhatók és így a játék végére látványosan nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak lesznek. A megfelelő lelki egyensúly visszaállításához levezető gyakorlatként mindig valamilyen fényhez kapcsolódó játékot szoktam javasolni nekik. Ilyen lehet pl. a főhős bábu dekorálása világító festékkel, majd valamilyen fényhez kapcsolódó zeneműre táncoltatása (például érdmes meghallgatni Edvard Gried Ibsen Peer Gynt drámájához komponált zenéi közül a Morning mood-ot). Természetes anyagoknál maradva egy tükröződő felület segítségével megtáncoltathatunk egy fényfoltot is, azzal is szívesen „buliznak” a gyerekek, a lényeg, hogy oldódjon a hangulat egy-egy nehezebb, mélyebb történet után.

Irodalom

Platthy I. (2023): A lélek árnyképei. A belső látást és az eredendő kifejezésmódot előhívó, projektív folyamatokra épülő művészetterápiás módszer. Csontváry Képzőművészeti Stúdió Egyesület

Letöltve 2024.07.07. https://www.csontvarystudio.hu/web/tan/belso-latast-elohivo-modszerunk_2023_digital.pdf