Én is szarvassá váltam – személyes beszámoló a szarvaskúti szakmai napokról

Korbai Hajni és jómagam már péntek délben megérkeztünk Szarvaskútra, hogy előkészítsük, bejárjuk a terepet és ökotudatos művészetterapeuta módjára anyagot gyűjtsünk az erdőben a vasárnapi műhelyre. A kocsiból kiszállva azonnal megcsapott a friss erdei levegő és a mindent finoman belengő bodzaillat. Alig vártam, hogy felfedezhessem a környéket. A szálloda közelében található dámszarvas farmon barátságos, fehérszőrű szarvasok és fiatal őzek fogadtak, akik már megszokták az ember közelségét. Csodálatos volt a városi környezetből egyszer csak ott találni magam egy napsütötte réten néhány szarvassal, akik engedték, hogy az orrukat simogassam, némi almáért és répáért cserébe. A szarvasok után a legendás forrást is felkerestük, melynek kristálytiszta vize iható. Úgy éreztem, a természet máris elhalmozott az ajándékaival és számtalan módját kínálja a kapcsolódásnak.

Szombat délelőtt megérkeztek a Mosoly terapeuták. A szarvasetetés lehetősége őket is felcsigázta és a recepción állandóan elérhető állatcsemegével felszerelkezve máris elindultak a rétre. Gyakorlati szakemberek lévén talán mindjárt bele is merültek volna egy többórás természetkapcsolódásba, de azért sikerült a program kezdetére mindenkit visszaterelni a konferenciaterembe, ahol egy kicsit még a bal agyféltekével dolgoztunk. Fontosnak éreztük ugyanis elmondani, hogy hol tart most az intenzíven fejlődő alapítványunk, meddig tartható fenn a növekedés, és milyen változtatásokra van szükség ahhoz, hogy minőségi munkát tudjunk végezni minden szinten.

A program szakmai bevezetőjét Korbai Hajni tartotta. Többek közt rámutatott, hogy az ökológiai válság olyan létező jelenség, mely mindenkire hat, a Mosoly csoportokba járó gyerekekre is. Fontos, hogy terapeutaként legyen szemünk arra, ha a foglalkozásokon felbukkan az ökológiai szorongás vagy gyász, melynek teret kell adni, hiszen nagyon fontos jelzést küld felénk, felnőttek felé: „Tegyetek már valamit!” Minden embernek el kell kezdenie tenni a saját környezetéért, mert csak így indítható el a globális szintű szemléletváltás. A Mosoly csoportokban már felbukkant a természet mint téma és eszköz, de többnyire spontán és nem célzottan. Ezen szeretnénk még változtatni a terapeutáknak szánt szemléletformáló írásokkal, előadásokkal és műhelyekkel.

Az előadás után következett az Erdőfürdő , melyet Györffy Éva, a módszer magyarországi meghonosítója tartott nekünk. A módszert az 1980-as években hozták létre Japánban, mely azóta a civilizációs ártalmak miatt kialakuló stressz testi, lelki, mentális ártalmait csökkentő, a megküzdést segítő módszerként terjedt el. Ahogy Az Erdőfürdő eszköztára című könyvecskében írja, Éva lazított kicsit a módszer eredetileg szigorú keretein, hiszen egy más kultúrkörből származó eljárást csak akkor lehet hatékonyan alkalmazni, ha hozzáigazítjuk a felhasználók világnézetéhez, hagyományaihoz. Azonban a fontos kiindulópont megmaradt:  a természet itt inkább társaságként van jelen, sem mint környezetként. Nem használjuk, hanem odafigyelünk rá és meghallgatjuk, ehhez pedig le kell lassulnunk és el kell csendesednünk. A módszerben rengeteg lehetőség van: tartanak pl. erdőterápiás csoportokat is rákbetegeknek, így érdemes volt nekünk is megismerkedni az alapjaival.

Mielőtt elindultunk, túravezetőnk felmérte, ki milyen mértékben kapcsolódik a természethez. Bizony, még ilyen kis csoportnál is nagy volt a szórás. Sokan érezték úgy, hogy legszívesebben állandóan az erdőben barangolnának, míg páran kifejezetten féltek útnak indulni a vélhetően „kullancsoktól hemzsegő” zöldbe. A beltéri ráhangoló gyakorlatokat követően elindultunk, majd egyszer csak elérkeztünk az „erdő kapujához”, ahol az addig jellemzően fenyőkből és cseresznyefákból álló szakaszt felváltotta egy sűrűn nőtt élénkzöld bükkös. Valóban, mintha egy varázslatos kapuhoz értünk volna, amin belépve egy másik világban találtuk magunkat. Éva segített nekünk saját belső tudati kapunkat is átlépni, lecsendesedve és lelassulva, enyhe módosult tudatállapotba kerülni és ráhangolódni a környezetünkre. A csendes sétát és szemlélődést egy-egy tervezett gyakorlat szakította meg időnként, mely további szempontokat adott a kapcsolódáshoz. Ahogy egyre több érzékszervemmel figyeltem meg, fogadtam be az erdőt, úgy haladtam önmagamban is egyre mélyebbre és jutottam fájdalmas, mégis katartikus felismerésekre. Az erdő valóban segít megtartani minket, amikor nehéz igazságokkal nézünk szembe. Talán valahol itt kezdődik az Erdőfürdő terápiás hatása: a természetben található analógiák nemcsak a problémáinkra segítenek rálátni, hanem mindjárt vígaszt, sőt, megoldást is kínálnak. Itt mindennek megvan a maga helye és rendje, a virágzásnak éppúgy, mint a hervadásnak.

Jó lett volna még kicsit elidőzni ebben a lelassult állapotban, de vezetőnk hangjelzése tudatta, hogy ideje tovább indulnunk. A fürdőzés hol is érhetett volna véget, ha nem a tisztavízű forrásnál? A legendás forrásvízből és az erdőben szedett bodzából illatos frissítőt készített nekünk Éva, melyből először az Erdőnek adtunk és hálát mondtunk neki azért, hogy befogadott és a maga módján szóba állt velünk. Az intenzív nonverbális élmény után nehezen találtunk vissza a verbalitás szintjére. Éva a költészet erejét hívta segítségül: Bartók Cantata Profana művének szövegét, a kilenc szarvassá vált fiú legendáját olvasta fel. Ahogy hallgattam, egyszer csak szíven ütött a felismerés, hogy hiszen ez valahol azokról szól, akik haladnak a természettel kapcsolódás útján, míg egyszer csak ráeszmélnek, hogy mindig is a természet részei voltak. Talán egy kicsit én is szarvassá váltam ott, a szarvaskúti forrásnál.

Az erdei élmények után visszatértünk a szállodába, ahol Éva bevezetett minket a módszer elméleti alapjaiba is, valamint megismerkedtünk az Erdőfürdő kártyával, amiből a terapeuták nagy örömére több csomaggal is vásárolt az Alapítvány, így a Mosoly terápiás eszköztárába is bekerült.

A vasárnapi program a saját öko-művészetterápiás műhelyemmel indult, melyen a természetet mint témát dolgoztuk fel. Először körülnéztünk a teremben és a minket körülvevő anyagokban igyekeztünk végigkövetni az élet fonalát, megtalálni a papírban az erdő fáit, az üvegben a kvarckristályokat és a tengert, ami ringatta… Miután kapcsolódtunk a külső térrel, befelé vittük a figyelmünket és egy rövid imagináció során felfedeztük a Test-tájainkat, azokat a természeti képeket, melyek valamelyik testrészünkhöz, szervrendszerünkhöz kapcsolódnak a belső képalkotó gondolkodásunk és saját személyes szimbólumaink által. A belső képeket aztán kollázskészítéssel tettük láthatóvá mások számára. Elkészítettük saját Test-tájunk útinaplóját. Nagy lelkesedéssel válogattak a terapeuták a rengeteg színes tájkép között és egészen gyönyörű alkotások születtek. Érdekes volt látni, hogy egy-egy képről ki mire asszociál, pl. egy vulkán lehet fenyegető, jelezhet testi fájdalmat vagy éppen kirobbanó energiát, erőforrást. A folyamat zárásaként mindenki végigvezette a csapatot saját belső tájain, majd következett Majoros Andrea műhelye, melynek fókuszában a biztonságos hely megtalálása állt.

Andi már korán reggel kiment az erdőbe növényeket, terméseket gyűjteni a foglalkozáshoz és mi is vittünk pár természetes anyagot, ami a terem közepén felhalmozva üdítő látvány nyújtott. Először mindenki választhatott egy szép ásványt, majd el kellett képzelnie, hogy hol találta, miként került hozzá ez a kő. Le is rajzoltuk a helyet, majd következett az alkotás a természetes anyagokkal. A kövekből, fakérgekből, virágokból mindenki elkészíthette a választott köve számára azt a biztonságos helyet, ami megvédi minden ártalomtól. Az érzékszerveink számára intenzív élmény volt ezekkel az anyagokkal dolgozni. A fakéreg tapintása, terméskövek hűvössége és a virágillat régi emlékeket hozott felszínre, mélyítette a belső munkát és intuitív alkotások születéséhez vezetett. Jó volt ránézni a változatos, esztétikailag is élményt adó művekre, melyeket a rajzokkal és választott ásványokkal együtt mindenki haza vihetett. Az intenzív munkában elfáradtunk és el is telt a délelőtt. Eredetileg terveztünk még egy kültéri alkotást Andy Godsworthy természetművész alkotásaiból inspirálódva, de végül lemondtunk róla és inkább több teret adtunk az élmények megérkezésének.

A programzáró beszélgetésből kiderült, hogy nagyon különböző várakozásokkal érkeztünk, és eltérő mértékben éreztük magunkat közel a természethez, ennek megfelelően az egyes módszerek is eltérően hatottak ránk, ami nagyon hasznos tapasztalat a későbbi ökoterápiás munkához, hiszen a pácienseink is hasonlóan vegyes attitüddel érkeznek majd. Van, akinek egy egyszerű erdei séta is erős kimozdulást jelent a komfortzónájából, míg mások annyira természetesnek veszik a természettel kapcsolódást, hogy az érzékenyítő gyakorlatokat tartják mesterkéltnek és zavarónak. Abban mindenki egyetértett, hogy inspiráló volt együtt lenni, kicsit kilépni a terapeuta szerepből és résztvevőként kipróbálni a módszereket és szívesen jönnének még olyan szakmai programokra, ahol egymástól tanulhatnak.