Blog

Írások a Mosoly Alapítvány mese- és művészetterápiás foglalkozásairól, szakmai munkájáról

Jul
10
2021

Érezni a homokot a talpunk alatt – virtuális valóság a gyógyításban I. rész

Dr. Erdős Sándor orvossal, a Technológiával az Egészségért Alapítvány vezetőjével, az OncoVR kutatási projekt megálmodójával, valamint Dr. Kanizsai Melinda orvossal, a Mosoly Alapítvány zeneterapeutájával beszélgettünk erről az izgalmas, új lehetőségről, mely többek között a gyermek onkológiában is jól alkalmazható lehet a különböző terápiás módszerekbe beépítve.

Mesélnél a módszerről, hogy mi is ez pontosan? Mit takar az OncoVR elnevezés?

Dr. Erdős Sándor (E.S.): Az OncoVR egy 2017-ben indult kutatási program, melynek lényege, hogy a virtuális valóság szemüveg – mely egy 360 fokos mesterséges környezetet teremt a viselőjének – alkalmazásával próbáljuk segíteni a tartósan kórházban fekvő, leginkább onkológiai beteg gyerekek gyógyuláshoz vezető útját. Ma már a betegség gyógyítására nagyszerű gyógyszeres terápiák léteznek, de a hosszú és kellemetlen kezelések fizikailag és lelkileg is megviselik a betegeket. Éppen ezért a program a mentális faktorokra fókuszál: hogyan tudjuk az általános jóllétet javítani a gyógyulás alatt. Nemzetközi publikációkat elemezve azt láttuk, hogy felnőtteknél, kemoterápia közben nagyon jól működött a szorongás csökkentésében és a hangulat javításában ez az eszköz. Ezen tapasztalatok alapján léptünk tovább és jelenleg azt vizsgáljuk, hogy gyerekeknél is működik-e ez a módszer.

Az onkológiai területen kívül mire használják még a VR szemüveget az egészségügyben jelenleg, akár itthon akár külföldön?

E.S.: Amikor mi elkezdtük a programot 2017-ben, akkor már volt egy kutatócsoport itthon, amely foglalkozott ezzel a technikával az SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján. Kutatásuk fókuszában akkor a repüléstől való félelem és más fóbiák álltak. Azóta már skizofrén betegeknél is alkalmazták az eszközt. Az elmúlt évben mi is több új terület felé nyitottunk. Az egyik a fiatal felnőttek mentális egészsége és általános jólléte a Covid időszak alatt. A másik terület a különböző radiológiai vizsgálatok elsősorban gyerekeknél. Az MR vizsgálatok például alapvetően pszichésen terhelik meg a vizsgált személyt, ami fokozottan igaz gyerekek esetében. Ha a gyerek át tudja élni az MR élményét a vizsgálat előtt virtuálisan, az segíthet csökkenteni a szorongását.

Nemzetközi szinten az egyik legjelentősebb terület az égési sérültek kötéscseréje során alkalmazandó virtuális valóság, ahol a figyelemeltereléssel a fájdalmas kötéscserét próbálják könnyebben elviselhetővé tenni. Alkalmazzák még műtétek előtt és után szorongás- és fájdalomcsökkentésre, valamint vannak vajúdás alatti próbálkozások is kismamáknál. Az eszköz pszichiátriai, pszichológiai felhasználása is nagyon komplex, ott a fóbiáktól kezdve a skizofrénián át az addikciókig – alkoholproblémákat vagy a dohányzást is meg lehet itt említeni – vagy a testképzavarokig, mint anorexia, bulímia, sok különböző területen lehet találni jó példákat. Láttunk szemészeti alkalmazást is a tompalátás kezelésére, de ezen a téren ellentmondásosak az eredmények. Amit még fontos kiemelni, az a rehabilitáció, amelynél a motiváció fennmaradását próbálják segíteni egy hosszabb gyógyulási folyamatban, például gyógytornánál, vagy a neurológiai rehabilitációban egy stroke után.

A Covid időszak alatt a kapcsolattartás és az edukáció támogatásában is fontos szerepe volt az eszköznek. A sebészetben egyébként már régóta használják edukációs céllal, jóval a járvány megjelenése előtt is jelentős volt ez a terület. Segítségével a rezidens a különböző szövetek, szervek között úgy tud navigálni, hogy nem egy emberben „mozog”, hanem egy ilyen szemüvegen keresztül végzi el a beavatkozások begyakorlását. A Covid időszakban pedig más fontos edukációs alkalmazások is megjelentek, például a lélegeztető gépek működtetését és a különböző ruhák felvételét lehetett vele gyakorolni. A járvány miatt lezárt intézetekben továbbá élményterápiaként is alkalmazták a VR szemüveget.

Ezek szerint már széles körben használják az egészségügyben a VR szemüveget. Milyen esetekben nem javasolják a szakemberek az eszköz alkalmazását?

E.S.: Szemészeti kórképeknél általában nem ajánlják a szakemberek az eszköz használatát, ezért is érdekesek a tompalátás esetén tett alkalmazási kísérletek. Bár, ha jól tudom, ez nem futott be nagy karriert az elmúlt években. Aztán különböző agyi elváltozások esetén sem javasolják például az onkológiában, vagy ha olyan érintettsége van az agynak, mint az epilepsziában. Nagyon pici gyerekeknél sem ajánlott, 4-5 éves korban, amikor még nem is lehet rájuk adni a szemüveget. A hivatalos ajánlás 13 éves kort ír az eszköznél, de itt inkább az egyéni felhasználásra gondoltak, amikor a gyerek már egyedül is működtetheti a rendszert, mert 7-8 évesekkel is folyamatosan probléma nélkül használjuk ezt a technikát. Ők már ugyanolyan jól kezelik a szemüveget, mint a felnőttek, vagy még jobban is. Ha kontrollált környezetben használják az eszközt egy foglalkozásba beépítve, akkor ezeknél a gyerekeknél is nyugodtan alkalmazható.

Sokan az addikciótól is félnek, de nagyon kevés esetben számoltak be ilyen hatásáról. Pont azért, mert ha hosszabb távon használja az ember a szemüveget, akkor az kényelmetlen lesz egy idő után. Egészségügyi vagy terápiás alkalmazása esetén a 25-30 perces időtartamot javasoljuk mi is, ami megegyezik az általános/nemzetközi sztenderddel. Van egy önszabályozó kör, hogy maximum 50 perc után muszáj levenni az szemüveget, mert különben nem érzi magát komfortosan a páciens.

Milyen fejlesztési lehetőségeket rejt még magában ez a módszer az általad említett területeken a közeli és a távolabbi jövőben, mit gondolsz?

E.S.: Az egyik legizgalmasabb új terület, amit már említettem, az MR vizsgálat előtti alkalmazása. Nagyon sok esetben altatni kell a gyereket, hogy mozdulatlanul bírja végig a procedúrát. Ezért lehet hasznos és fontos ez az eszköz, mert használatával ki lehetne tolni azt az életkort, amikor már nem szükséges altatni a pácienst és így kevesebb gyereket kell altatni a vizsgálathoz. Bár még kevés kutatás áll a rendelkezésünkre ezen a téren, ám azok nagyon meggyőzőek. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy az altatás elkerülhető, amennyiben a vizsgálat előtt a virtuális valósággal megmutatják a gyerekeknek az MR gépet, lejátszanak nekik egy relaxációs alkalmazást, és utána a gyermek tényleg végig tudja feküdni mozdulatlanul a vizsgálatot. Sajnos, vannak olyan szindrómák, örökletes betegségek, amelyeknél kétévente is kell egy MR vizsgálat, és az ezzel járó altatás egyáltalán nem veszélytelen.

Hosszú távon óriási potenciál van az eszközben, amely forradalmasíthatja a jövőben az egyes egészségügyi eljárásokat, sőt az egész egészségügyet is. Reményeim szerint 5-10 év múlva már Magyarországon is be fog épülni ez a módszer az egészségügyi rendszerbe: egészen attól a pillanattól kezdve, hogy egy gyermek belép a sürgősségi osztályra, egészen odáig, hogy kilép a kórházból. Bármilyen kezelésben részesüljön is, végig lesznek implementációi a virtuális valóságnak. Most az a cél, hogy azonosítsuk azokat pontokat, ahol be tudják illeszteni a különböző szakemberek a virtuális valóság felhasználását. Bízom abban, hogy hamarosan Magyarországon is lesz kórház vagy ellátó intézmény, ahol ezt már a mindennapokban használják.

Hogyan kezdtél el ezzel a módszerrel foglalkozni, téged személy szerint mi fogott meg benne?

E.S.: Alapvetően nagyon szeretem a technológiai dolgokat. Addikcióm van 😊 a videójátékokkal és a technológiával. Sokat olvastam arról, hogyan lehet jó célokra használni a videójátékokat. Nagyon zavar, hogy alapvetően negatív irányból közelítenek a témához. Miközben a napi sajtóban folyamatosan csak arról cikkeznek, hogy ezek a játékok agresszívvá tesznek és miért nem jók, addig tavaly az amerikai FDA elfogadott egy videójátékot az ADHD kezelésére. A videójátékok nemcsak azt jelentik, amit a szórakoztató ipar és az emberek többsége gondol róluk, hanem akár terápiás jelleggel is lehet használni őket. Ezzel kapcsolatban már elkezdődött egy változás a kutatási eredményeknek köszönhetően.

2012 körül volt egy nagy bumm, amikor szinte minden nap új cikk jelent meg a virtuális valósággal kapcsolatban. Bár ez pár év alatt lecsengett, bennem nagyon mély nyomot hagyott. Harmadéves koromban, 2016 környékén az egyetemen próbáltam keresni anyagokat ennek az egészségügyi felhasználásáról. Az egyik videofelvételen egy égési sérült katonának a kötéscseréjét mutatták: az igen fájdalmas kezelés közben a katona egy virtuális világban hógolyókat dobálhatott egy hajóról. Így segítették elviselhetővé tenni számára a kötözést. Óriási élmény volt, és szerettem volna ezt itthon is ismertté tenni.

Mesélnél arról a konkrét játékról, amit ti használtok az OncoVR szemüveghez?

E.S.: A játék megtalálása, fejlesztése kulcsfontosságú volt már a projekt kezdetekor is. Alapvető kérdés: mit lásson a gyermek. Először már kész videójátékok között keresgéltünk, mert óriási összeg egy ilyen játékot fejleszteni, és erre nem volt anyagi forrásunk. Bár találtunk egy igazán jó játékot az elérhetőek között, de láttuk a hibáit is. Ezért amint lehetőségünk nyílt rá, saját fejlesztésbe kezdtünk. A legelején járunk a fejlesztésnek, de már lefektettük az alapköveket a jövőbeni ideális játékunkhoz. A játék erősen épít a megküzdésre és a metaforákra, azzal kapcsolatban, hogy a gyerekkel mi történik a kórházban. Különböző logikai és akció játékok keverednek benne, és egy sztori alapján tud eljutni a gyermek a diagnózistól a gyógyulásig. Egy nagy csapat együttműködéséből jött létre, amelyben voltak programozók, pszichológusok, orvosok, kutatók, akikkel próbáltuk ezt az egészet összegyúrni. Így született meg az első verzió, ami jelenleg húsz perces játékidőre elegendő. Bízunk abban, hogy még ebben az évben meg fog jelenni egy következő verzió, ami jelentősen optimalizálni fogja a jelenlegi játékot, és új elemeket is fog tartalmazni.

A játék története, hogy van egy kis sárkányunk (Mendi), akinek a szigetét különböző kis ellenségek lepték el. Az ellensége(ke)t a gyermek tudja kiválasztani, de azon is dolgozunk, hogy a főszereplő sárkány is választható lehessen. A gyerek dönthessen arról, kiben bízik meg, kinek nyújt segítséget. A gyerek feladata, hogy segítsen a sárkánynak a különböző kis ellenségeket minijátékokon keresztül legyőzni vagy megakadályozni bejutásukat a szigetre. Ezek a minijátékok a betegség elleni mentális küzdelem különböző formáit jelenítik meg. A játék vége természetesen az, hogy a sárkánynak sikerül kipukkasztani ezeket az ellenségeket, és az ellenség kalózhajója eltávozik.

A pszichológusok és a programfejlesztők milyen különböző szempontok mentén alakították a játékot? Pl. miért pont olyan a sárkány kinézete, amilyen?

E.S.: A játék alapját a pszichológus szakemberek találták ki, azaz jelenítsük meg valahogyan a betegséget és legyen meg benne a megküzdés motívuma. Valamennyire a Simonton módszerre is alapoztuk a játékot, ami szintén a pszichológusok oldaláról jött. A későbbi megbeszéléseken a gyerekektől is jöttek visszajelzések, és a különböző javaslatokat a mi tapasztalatainkkal együtt átadtuk a fejlesztőknek, majd megnéztük, hogy ezekből mit tudunk átrakni a virtuális térbe. Izgalmas kihívás ennek a játéknak a fejlesztése, mert a kreatív pszichológusi és orvosi elme valamint a kicsit kocka fejlesztői elme között kell megtalálni a metszéspontokat.

A sárkány kinézetében inkább a fejlesztők vezéreltek, ebben kompromisszumos megoldás született, mert először más elképzeléseink voltak. Pont Kanizsai Melindával beszélgettünk arról a múltkor, hogy a sárkány talán nem a legjobb verzió, mert a magyar népmesékben inkább negatív szereplőként jelenik meg. Hiába cuki, piros, kis gömböc a játék főszereplője, ennek ellenére a mögöttes tartalma lehet negatív. Ezért is dolgozunk azon, hogy több karakter legyen, hogy a gyerekek például korosztályuknak megfelelően találjanak főszereplőt. Egy nyolcéves kislány vagy egy tizenhat éves fiú teljesen más karakterrel tud azonosulni.

Ha már említetted Kanizsai Melindát, a Mosoly Alapítvány zeneterapeutáját, hogyan indult az együttműködés köztetek, az OncoVR és a Mosoly között?

E.S.: A mindkét alapítvány számára irodai hátteret biztostó Appy volt a katalizátora ennek az egésznek. Amikor mi bekerültünk ide tavaly nyáron, akkor figyeltünk fel a Mosoly Alapítvány munkájára. Volt egy közös tréning, ahol Varga Helenával, a Mosoly szakmai igazgatójával voltunk együtt, és vele beszélgettünk arról utána, hogy mit és hogy lehetne együtt csinálni. Kiderült, hogy a Mosoly nagyon nyitott az új technológiákra. Aztán volt egy kerekasztal beszélgetés, ahol több Mosolyos terapeutával beszélgettünk arról, hogy az ő szakterületükbe hogyan lehetne beilleszteni azt, amit mi csinálunk. Akkor jelentkezett Melinda a bátor feladatra, hogy kipróbálná ezt a szemüveget Pécsett.

Melinda, téged mi fogott meg ebben a módszerben, miért vállaltad, hogy kipróbálod az alkalmazását a Mosoly foglalkozásokon?

Dr. Kanizsai Melinda (K. M.): Próbálok lépést tartani a technológiai újdonságokkal. A családban már mutattak nekem VR szemüveget, és nagyon vicces volt, ahogy akkor reagáltam rá. Másrészt volt bennem kíváncsiság is: bár nem szerettem azokat a játékokat, amiket láttam korábban a mindennapjainkban, de azt is megtapasztaltuk a gyerekeknél a terápiás foglalkozásokon, hogy ha kütyü van a kezükben az onkológián, akkor a legkönnyebben úgy tudunk kapcsolódni hozzájuk, ha megkérdezzük tőlük, hogy mit játszol, és akár játszunk is velük. Van, hogy ott ülök tíz percig a gyerekkel, nézem, hogy mit csinál, ő pedig magyarázza. Aztán egy idő után mondom neki, hogy ez nagyon jó, de mi lenne, ha most bemennénk a terápiás szobába. Sokszor beforgatjuk ezt az élményt a foglalkozásba is. Ez egy nagyon erős kapcsolódási pont a mai gyerekekkel és erre a VR szemüveg is nagyon jó megoldás lehet. Az volt az érzésem, hogy sok gyerek számára az elérhetetlent nyújtó „istennő” lettem, aki behozza ezt a szemüveget, és utána már bármit kérhetek… Mert az esély ott van, hogy esetleg újra előkerül a szemüveg a foglalkozáson.

Volt egy kisfiú, akit nem lehetett semmivel bemozgatni, és ha más gyerek is volt a közelében, akkor még beszélni sem volt hajlandó. A betegsége elején volt még, és nagyon bezárkózott. Ám amikor bevittem hozzá a VR szemüveget, akkor felcsillant a szeme, mert nyolcévesen nyilván már hallott róla. Voltam már bent nála kétszer-háromszor a szemüveggel. Majd mikor legutóbb mentem be hozzá egyéni terápiára, a nővérek azzal fogadtak, hogy őt ma teljesen esélytelen rávenni bármire, de azért próbáljam meg. Bementem hozzá, egyedül volt, és már vittem is ki a foglalkozásra. Nem volt kérdés. Kérdeztem tőle, hogy megyünk festeni? Mondta, hogy persze. És akkor mentünk, a nővérek pedig tátott szájjal néztek, mert már napok óta nem tudták megmozdítani a gyereket. Egy kezelés miatt fáj a lába, de most kivételesen kibotorkált velem. Egy órán át festett önfeledten a foglalkozáson. Azt a kairoszi pillanatot, ami kialakult közöttünk, amikor ez a fiú nyitott felém, a VR szemüvegnek tudom be. Ez egy pozitív megerősítés számomra is, hogy lehet a virtuális világban, de lehet a valóságban is találkozni, festeni, jelen lenni. Nekem nagyon pozitív élmény volt a szemüveggel ez a kapcsolatfelvétel, főleg ezzel a nagyon zárkózott fiúval, aki még a nővérekkel sem kontaktál.

E.S.: Erre rá tudok csatlakozni én is. Két-három éve volt az első olyan élményem a szemüveggel, amikor azt éreztem, működik, használ, amit csinálunk. Egy másik alapítvány önkénteseivel voltunk bent egy kórházban. Ők társasjátékozni szerettek volna egy gyerekkel, aki viszont még beszélgetni sem akart velük. Az elutasítás után már félve mentem oda hozzá, szinte biztosra vettem, hogy engem is elküld, ehelyett egyből beleegyezett a játékba: felvette a szemüveget és nagyon jól érezte magát fél órán keresztül. Később megkérdeztem tőle, miért küldte el a másik önkéntest, miért nem játszott vele. Azt válaszolta, hogy a szemüveg egy személytelen eszköz, amivel sokkal egyszerűbb kapcsolatot teremtenie. Ez a történet megvilágosító erejű volt számomra: bár a gyerek először egy személytelen eszközzel teremt kapcsolatot, de azon keresztül képessé válik a személyes kapcsolat megteremtésére is. Azért tud velem kapcsolódni, mert én tudom, hogy mit él át a játék közben, hiszen követni tudom az eszközhöz kapcsolt számítógépen, mi történik vele. Egy olyan emberrel tud így kapcsolatot teremteni, akivel előtte még sosem találkozott, és akit nem ismer. Ez nagyon érdekes tapasztalat, és főleg a modern világunkban egyre fontosabbá válhat: hogyan tud a technológia az emberek közötti kapcsolatok kialakításában, létrehozásában segíteni. Nagyon hasznos lehet egy ilyen eszköz abban, hogy felvegyük a kapcsolatot egy ismeretlen, bezárkózott gyerekkel akár kórházi körülmények között is.


Két hét múlva folytatjuk a cikket az OncoVR módszer további lehetőségeiről és azokról a tapasztalatokról, melyek a fejlesztők és a Mosoly Alapítvány együttműködéséből eddig születtek. A második részből az is ki fog derülni, hogy érezhetjük-e a homokot a talpunk alatt a VR szemüveggel…

Adományozok

  Adatkezelési tájékoztatóPrivacy Policy

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás