Blog

Írások a Mosoly Alapítvány mese- és művészetterápiás foglalkozásairól, szakmai munkájáról

Jan
5
2021

Az online tér és a terápiás kapcsolat

Nehéz az online terekről írni, mikor éppen elegünk van belőle, mikor olyan ünnepeken vagyunk túl, ahol sokan, sok szeretett ember személyes jelenlétét hiányoltuk, és már alig várjuk, hogy visszakapjuk azt a régi világot, amely hús-vér emberekkel és „kézzel fogható” dolgokkal volt teli.

Az elmúlt évben emberi kapcsolataink nagy részében érzékelési tartományunk kényszerűen beszűkült a képernyőn keresztül áramló vizuális és auditív ingerekre, ami sokszor nem volt könnyű, és nemcsak a technikai nehézségek miatt. Mi hiányzott ebből a kommunikációs formából, és hogyan lehet ezt részben pótolni a képernyőn keresztül? Mit tanulhatunk az online telepszichológiát művelő szakemberektől ezen a téren? Milyen lehetőségeket rejt magában ez az új terület? Ezekről és még más gondolatébresztő kérdésekről fog szólni az idei első cikkünk a Mosoly szakmai blogon.

A telekommunikációs technológiák felhasználásával végzett professzionális pszichológiai segítségnyújtás, vagyis a telepszichológia az Amerikai Pszichológiai Társaság 2013-as állásfoglalásával lényegében elnyerte létjogosultságát, és legfontosabb irányelveit lefektették. Magyarországon is megfigyelhető egy szakmai párbeszéd a 2000-es évek elejétől az elektronikus eszközökkel végzett pszichológiai beavatkozásokról (Gyimes, Schmelowszky 2020), amelyek sokféle formát ölthetnek. A személyes találkozás nélküli távterápia vagy tanácsadás többek között történhet telefonon, e-mailben, chat-en vagy videokonferencián. Ebből a széles kínálatból most azokkal az interneten keresztül hangot és képet egyszerre közvetítő lehetőségekkel (pl. Skype, MSN Messenger, Teams, Zoom, Jitsi stb.) fogunk foglalkozni, melyek a lehető legközelebb állnak a személyes jelenléttel dolgozó hagyományos formákhoz. Bár ezek a terápiás és tanácsadói módszerek a legutóbbi időkig inkább csak szükségmegoldásként, és kísérleti jelleggel működtek hazánkban (Bokor 2015, Valkó 2018), a Covid okozta válsághelyzet felgyorsította elterjedésüket.

A Mosoly Alapítványnál is a szükség hozta az online segítő formák bevezetését a tavalyi év márciusában, és azóta is folyamatosan tanulunk erről a technikai és szakmai kihívásokkal teli izgalmas területről. A kezdeti élményeink a különböző internetes platformokon végzett pszichológiai intervenciók előnyeiről és hátrányairól egybevágnak a szakirodalomban leírt tapasztalatokkal. Jó volt, hogy el tudtunk érni olyan célcsoportokat is, akiket korábban nem, másokat viszont kizárt a terápiás segítségből ez a forma. Akár a gyerekek problémájából adódóan, akár a szükséges technikai háttér hiányából fakadóan, nem tudtunk-tudunk mindenkinek segíteni ilyenformán.

Ahol pedig rendelkezésére állt a megfelelő technikai háttér, és más feltételek is adottak voltak, hogy adaptáljuk az alkalmazott módszereinket, eleinte ott is számos szakmai aggály tartotta vissza a szakemberek többségét attól, hogy hosszú távon gondolkodjanak az online lehetőségekben. Egyrészt az online terápiáknál van egy jelentős információvesztés, a fennmaradó információ pedig másfajta figyelem-összpontosítást igényel, mint ami a személyes tereknél jellemző, valamint a technika kezelése is sok energiát emészt fel. Mindezek azt eredményezik, hogy különösen kezdetben sokkal fáradtabbnak, leterheltebbnek élik meg a szakemberek magukat, mint a hagyományos terápiás kapcsolatokban (Rizq 2020). Ahogy gyűlik a tapasztalat, és belejön a terapeuta az online internetes platformokon való kísérletezésbe, sokat enyhülhet ez az élmény. De az is megoldás lehet, ha ezt tudatosítva kevesebb online terápiás alkalmat illeszt be a szakember a napi elfoglaltságaiba, és több töltődésre szánt időt hagy az egyes foglalkozások között (Geller 2020).

A terapeuták nemcsak a technika miatt küzdenek több kétséggel, szoronganak jobban és fáradnak el az online munkában, hanem a pandémiás helyzetben a saját élethelyzeteik is generálhatnak szorongást, gyászt és megküzdést a traumákkal (Geller 2020). Ezekre szintén tekintettel kell lenni, mikor új területek, és új elsajátítandó készségek felé nyitunk. A páciensekkel való közös tapasztalat a pandémiáról azonban pozitív hatással is lehet a terápiás kapcsolatra. A terápiás kapcsolatok erősségét a páciensek és a terapeuták szemszögéből kutató kérdőíves vizsgálatok eredményei éppen ezt támasztják alá (van Doorn és mtsai 2020). Annak ellenére, hogy a terapeuták úgy érezték, hogy a beteg-terapeuta kapcsolat kevésbé hiteles a képernyőn keresztül, mint a személyes terápiában, az eredmények viszonylag erős valós kapcsolatot implikáltak az online térben is, hasonlóan a személyes terápiáról szóló tanulmányok beszámolóiban említett szintekhez (Bhatia & Gelso 2018; Gelso et al. 2012 id. van Doorn és mtsai 2020). A kutatók szerint ez azt jelezheti, hogy a terápiás kapcsolat ezen aspektusa érintetlen marad egy video platformon, vagy egy alternatív magyarázat az lehet, hogy a jelenlegi helyzet pozitív hatással van a valós kapcsolatra. Vagyis a világjárvány közös tapasztalatai miatt a terapeuták és a páciensek szorosabban kapcsolódnak egymással egy hétköznapi emberi szinten.

Ezek az eredmények azért is fontosak, mert a technikai problémák és a képernyőre való koncentrálás megerőltető volta mellett a terapeuták egyik legfőbb aggálya az online terápiákat illetően az, hogy úgy vélik, sokkal nehezebb egy erős terápiás kapcsolatot létrehozni ilyen módon (van Doorn és mtsai 2020). Márpedig a terápiás kapcsolat milyensége a terápia hatékonyságának egyik alapvető pillére a kutatások szerint. Bár a legfrissebb nemzetközi irodalmakban jó néhány példát olvashatunk arról, hogy hiteles és erős terápiás kapcsolat létrehozható a számítógép képernyőjén keresztül is, sokan még mindig kételkedve fogadják ezt az állítást. Különböznek ebben az aggodalomban az eltérő terápiás megközelítések képviselői is, mivel egyes verbális módszerek könnyebben adaptálhatók az online térre, míg másoknál fontos hatótényezők vesznek el a személyes jelenlét hiányában (Bokor 2015; Gyimes, Schmelowszky 2020). Mind e kommunikációs forma támogatói a segítő kapcsolatban, mind a kételkedők kíváncsiak azonban arra, hogy milyen módon lehet egy erős, biztonságot nyújtó kapcsolatot létrehozni a képernyőn keresztül, és milyen további kompetenciákkal, technikai tudással kell a terapeutáknak rendelkezniük (Martin és mtsai 2020).

Geller (2020) egy friss cikkében éppen arról ír, hogyan lehet a terápiás kapcsolatot erősíteni az online térben. A szerző szerint a terapeuta fizikai jelenléte és hangolódása a hagyományos terápiás környezetben növeli a páciensben az érzelmi és pszichológia biztonságot, és megalapoz egy jó terápiás kapcsolatot, ami pedig a terápiás változás előrejelzőjeként szolgál. Az online térben, a telepszichoterápiában, azonban a nonverbális kommunikáció behatároltsága miatt a szinkronizáció a testek között, a mozdulatok, ritmusok, gesztusok és az arckifejezések tükrözése csak korlátozottan tud megvalósulni. Ez ahhoz vezet, hogy a terapeuta és a páciens kevésbé tud összehangolódni, ami szükséges lenne ahhoz, hogy a páciens pozitívként élje meg a kapcsolatot.

Geller (2020) több más szakemberrel együtt azt ajánlja a terapeutáknak, hogy gyakorolják a mindfulness, a tudatos jelenlét technikáit az online terápiás jelenlét finomításának érdekében. Mivel a terapeuták ilyenfajta személyes gyakorlatai hozzájárulnak a figyelem, a tudatosság, az együttérzés és az érzékenység fokozódásához, és így a kliensekre való hangolódáshoz és az élményeik jobb megértéséhez, melyek pedig tovább erősítik a terápiás kapcsolatot. Ha időt tud szakítani a terapeuta arra, hogy az online ülések előtt legalább egy 5 perces gyakorlatot beiktasson, vagy elmenjen sétálni, sokkal jobban fel tud készülni a terápiára, mind a figyelmi, mind az empátiás kapacitását támogatva ezzel. További konkrét tanácsokat is leír a cikkben arról, hogy ha nem lehet fizikailag egy térben a terapeuta a pácienssel, hogyan lehet olyan hangulatot teremteni, amely hasonlíthat a személyes találkozások atmoszférájára. A teljesség igénye nélkül pár tippet kiemelnék a cikkből.

Geller szerint (2020) az online biztonság megteremtéséhez először is egy biztonságos program használata szükséges, amely egyszerre megbízható technikailag és pszichológiai szempontból is. Szükséges továbbá egy állandó, bejósolható terápiás tér, ami lehetőleg egy terápiás szobát tükröz a terapeuta oldalán. A pácienssel is érdemes egyeztetni, hogy egy privát szférát biztosítson az online találkozók alkalmával, lehetőleg külön szobával és fülhallgatóval. A terapeutának egy nagyobb képernyő is jól jöhet, amin nemcsak a páciens feje látszódik, hanem a testének minél nagyobb része. Fontos mindkét fél részéről, hogy egy megfelelő távolságot állítsanak be a képernyőtől, közösen egyeztetve, kinek mi a kényelmes. A túl közeli kép lehet invazív, a túl távoli pedig kicsi, és kevés információt adó. A terapeuta sokat tehet a hangolódás előmozdításáért, ha a kamera magasságába néz, amit a páciens úgy érzékel, hogy ránéz. Ahhoz, hogy közben a szakember valóban lássa is a pácienst, érdemes a páciens képének video dobozát a kamerához minél közelebb elhelyezni, és így a szemkontaktus is könnyebben fenntartható. A fények megfelelő beállításával is elősegíthető egy kellemes hangulat. A kamera által vett térben ne legyen se túl világos, se túl sötét, és lehetőleg ne legyen világos ablak a terapeuta vagy a páciens mögött. A pácienst is meg lehet arra kérni, hogy keressen ideális fényviszonyokat, hogy jól láthassa a terapeuta az arcát. A szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy lehetőleg kerülje a szakember a kényelmes melegítő ruhát, és úgy öltözzön, mint egy személyes találkozón. Sokat segíthet még, ha a kliens előzetesen kap a kezéhez egy segédletet, hogy hogyan tudja a jelenlétét ő is optimalizálni az online térben. Aztán az online térre vonatkozó új keretek és szabályok ismertetése és közös kialakítása is hozzájárulhat a biztonságos légkör létrehozásához.

A következő írásunkban tovább szemezgetünk az online térről írt cikkekből, tanácsokból, hogy segítsünk abban a szakembereknek, hogyan lehet belakni az online teret. Az egyéni terápiás formából kitekintünk az online csoportok világába, és a verbális terápiás módszerekből a nonverbális módszerek területére merészkedünk. Közben lehetséges, hogy arra is választ kapunk, hogy mi hiányzik az online térből a személyes térhez képest, és mi ennek a köze ahhoz a titkos összetevőhöz, ami a nagymama húslevesét is különösen finommá varázsolja.

Irodalom

American Psychological Association (2013): Guidelines for the Practice of Telepsychology. Letöltve: 2020.12.17. https://www.apa.org/pubs/journals/features/amp-a0035001.pdf

Bokor L. (2015): A (technikaalapú) távterápiák. In: Szőnyi G. (szerk.): A pszichoterápia tankönyve. Budapest, Medicina Kiadó, 175-183.

van Doorn, K. A., Békés V., Prout, T. A. (2020): Grappling with our therapeutic relationship and professional self-doubt during COVID-19: will we use video therapy again?, Counselling Psychology Quarterly, DOI: 10.1080/09515070.2020.1773404

Geller, S. (2020): Cultivating online therapeutic presence: strengthening therapeutic relationships in teletherapy sessions, Counselling Psychology Quarterly, DOI: 10.1080/09515070.2020.1787348

Gyimes A., Schmelowszky Á. (2020): Az elektronikus kommunikációs eszközök beiktatásával folytatott pszichológiai segítségnyújtás sajátosságairól. Pszichoterápia, 29. évfolyam, 3. szám.

Martin, J. N., Millán, F., Campbell, L. F. (2020). Telepsychology practice: Primer and first steps. Practice Innovations, 5(2), 114-127. http://dx.doi.org/10.1037/pri0000111. Letöltve: 2020.12.17. https://psycnet.apa.org/fulltext/2020-20929-001.html

Rizq, R. (2020): What have we lost?, Psychodynamic Practice, DOI: 10.1080/14753634.2020.1845068

Valkó L. (2018): A Skype-terápia csínja-bínja – A távterápia gyakorlati kérdései a pszichoterápiában, tanácsadásban. Pszichoterápia, 27. évfolyam, 1. szám.

Adományozok