A semmi remek lehetőség, hogy valami új megszülessen

Rábainé Domszky Zsófia: Boldizsár Ildikó egyik első tanítványaként régóta dolgozol népmesékkel, a természetművészet pedig a férjed, Dr. Balázs Péter szakterülete. Hogyan „házasítottátok össze” ezt a két módszert és hogyan született meg belőle a Meseerdő program, a Mesejáró képzés és egy módszertani kiadvány?

Tátrai Vanda: A férjem természetművész, a kollégáival Európában egyedülálló módon egyetemi szinten kezdték oktatni a módszert az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen. Valahogy úgy kezdődött a mi szakmai összefonódásunk, hogy Péterrel közösen vezettünk programokat, táborokat, ahol egymást kiegészítve dolgoztunk. Nagyon izgalmas folyamat volt: alkotott valamit, amire azt mondtam, hogy „Jé, hát erre van egy mesém”. Aztán én meséltem valamit és ő mondta, hogy tud valamit, ami kiegészítené. Sok ilyen párbeszéd, rácsodálkozás után megalkottunk egy közös programot, amit Noszvajon az általános iskolában hirdettünk meg a gyerekeknek. Két éven keresztül tartottunk foglalkozásokat és mi is meglepődtünk, milyen mélyre ment.

RDZS: Milyen témákat dolgoztatok fel a gyerekekkel?

TV: A teremtésmítoszok rendjére építettük fel a folyamatot, meséken, legendákon, őstörténeteken át vándoroltunk. A Káosztól és a Semmitől indultunk el, kerestük azokat a pontokat, amelyek mentén kapcsolódni tudunk a világhoz. A második évben természeti elemekkel, és akár egészen elvont természeti fogalmakkal folytattuk a munkát. Azt tapasztaltuk, hogy a meséken, az érzékszervek aktivizálásán és a művészeten keresztül gyorsan eljutnak a kapcsolódás élményéig a gyerekek. Megértik, hogy ők és a természet egy: van közös pontjuk, közös magjuk. Erre az elsősök, másodikosok nagyon vevők.

RDZS: A foglalkozásokon megélt természethez kapcsolódás élménye a gyerekek viselkedésére is hatott?

TV: Roppant fontos volt nekünk, hogy nem beszéltünk természetvédelemről, nem hirdettünk környezetvédelmi törekvéseket, felhívásokat. A kapcsolódást elősegítő módszereink mégis annyira hatékonyak, hogy anélkül, hogy külön bíztattuk volna a gyerekeket vagy teret adtunk volna ilyesminek, elkezdtek szervezkedni. A kis másodikosaink tüntetni mentek az iskolába, hogy ne legyen mogyorókrém a menzán, mert az veszélyes a majmok élőhelyére. Nagyon határozottan kezdtek el képviselni ügyeket, pedig mi nem beszéltünk a foglalkozásokon környezetvédelemről, pusztán elindítottunk bennük egy nagyon mély kapcsolódást a természet felé, ami a viselkedésüket is megváltoztatta.

RDZS: A Covid miatt azonban le kellett zárnotok az iskolában elkezdett munkát, így az erdőben folytattátok…

TV: A Farkaskő Egyesületben, ami a szervezeti hátterét adja a programnak, a környezet tisztelete kezdettől fogva fontos volt. Miután rátalátunk a meseterápia és természetművészet izgalmas kapcsolatára, évekig mindenhová vittük a programot, gyerek- és felnőttsétákat vezettünk Noszvaj környékén, a Bükkben. Akkoriban a RÉV Egri Szenvedélybeteg-segítő központtal is volt egy nagy közös pályázatunk. Kivittük a résztvevőket az erdőbe, ott tudtuk csak megtartani a foglalkozásokat, emiatt viszont sokat fejlődött a módszer. Azt tapasztaltuk, hogy nemcsak a gyerekek esetében idéz elő változást ez a fajta munka, hanem a felnőtteknél is. Még azokat is szépen lehet vezetni, akik nem annyira motiváltak a részvételre, mint pl. a csapatépítő tréningek és céges rendezvények résztvevői. Ők nem feltétlenül belső motivációból érkeznek egy ilyen programra, de még rájuk is olykor meglepően mélyen hat.
Ebből a tapasztalatból kiindulva célzottan az üzleti szféra számára fejlesztettünk egy nagyon izgalmas belső kapcsolódást segítő vállalati programot Greenspire néven.

RDZS: A Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep Egyesület életében aktív szereped van. Az egyesület a noszvaji barlanglakások felújításával különleges teret hozott létre a művésztelep számára, mely nemcsak a hazai alkotó- és természetművészek továbbképzésének helyszíne, de komoly nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkezik. Rendszeresen érkeznek hozzátok ázsiából művészek, elismert szaktekintélyek, akikkel kölcsönösen inspiráljátok egymást.

TV: A természetművészek világméretű összekapcsolódásaiban, többek között a koreai alapítású  Yatoo csoport számára is kelet-európai bázisként működik művésztelepünk. Nálunk folyamatosan vannak távolkeleti művészek, alkotók, professzorok, tanítványok. Főleg egyetemekről érkeznek, ők hozták el például a shinrin joku (magyarul „erdőfürdő”) szemléletet, módszert, melyet gyönyörűen belefontunk ezekbe a – már meglévő meseterápiás és természetművészeti – szálakba. Most is volt itt nálunk egy koreai természetművész és rácsodálkozott a termő cseresznyefára, mert náluk nem érik meg ilyen szépen. Izgalmas találkozások ezek. Érzékeny művészemberek hozzák az új gyakorlatokat, gondolkodást.

RDZS: Ezek szerint te az itthon „erdőfürdő” néven ismert módszert közvetlenül az ázsiai művelőitől tanultad. Kapcsolatban állsz esetleg azokkal a hazai szakemberekkel, akik szintén erdei séták során próbálják meg érzékenyíteni a résztvevőket?

TV: Molnos Zselykéhez jártam az első természetfacilitátor képzésre, le is vizsgáztam, de utána a Covid miatt megszakadt ez a dolog, a mentorálási fázison már nem vettem részt. Csodálatos, amit Zselykéék csinálnak.

RDZS: Az erdőben végzett belső munkával mi is elkezdtünk ismerkedni: Tavasszal a Mosoly terapeutákkal részt vettünk egy Erdőfürdőn, amin meglepve tapasztaltuk, mennyire eltérő attitűddel, elvárásokkal érkeztünk, mennyire különbözünk a természethez kapcsolódásunk mértékében. Mit tapasztalsz a gyerekcsoportokban, ők egyformán lelkesek az erdei foglalkozásokon?

TV: Nem, ők is nagyon különbözőek aszerint, hogy honnan jönnek. Egyre többször érkeznek úgy a gyerekek az erdőbe, hogy az anyukájuk azt mondta, hogy ne nyúljanak semmihez, mert koszosak lesznek. Mások meg azonnal benne vannak az első tócsában és falevél kupacban. A meséknek olyan szép összerendező ereje van, hogy be tudjuk integrálni azokat a gyerekeket is, akik nem szeretnének semmihez hozzányúlni. Igyekszünk ezt tiszteletben tartani, olyan feladatokat adunk, hogy neki is megfelelő legyen. De nem egy olyan gyerekünk volt, aki ötödikesként nálunk lépett először mezítláb a fűre, itt ért először mohapárnához. Katartikus élmények ezek. A felnőtteknél is sokszor a legkisebb dolgok hozzák a katarzist, pl. leülünk a mezőn és kiderül, hogy gyerekkora óta nem ült le a fűre, nem is nagyon akart. Aztán mégis felhoz belőle valami szép, mély érzést.

RDZS: A természetművészethez nem kellenek nagy dolgok, drága eszközök, elég az, amit az erdő ad.

TV: Igen, a téli, tavasz eleji munkák azért nagyon izgalmasak, mert amikor szétnézünk a ködös, kopár réten, nincs semmi, csak a száraz fű. Hogy fogunk ebből alkotni? És igazából kiderül, hogy amint jobban belemerülünk a helybe, nagyon érdekes dolgokat találunk, csak másként kellett szétnézni.

RDZS: Megtanítjátok a gyerekeket látni?

TV: Észre venni a dolgokat, igen. Dolgozunk mélyszegénységben élő gyerekekkel, cigány és gyimesi gyerekekkel, nekik nincsenek ceruzáik, játékaik, amivel a kreativitásukat megmutathatnák, önmagukat kifejezhetnék, ellenben környezetük van. Csodálatos dolog, hogy semmilyen anyagi javuk, kincsük nincs, mégis tudnak alkotni azzal, amit találnak az árokparton, dombon. Ahogy Bőhön mondja a mesében: „Bármi legyen, gazdagít”.

RDZS: Csodálatos, hogy a foglalkozásvezetés mellett arra is találtatok időt a Farkaskő Egyesületben, hogy a módszert leírjátok és átadjátok. 2017-ben megjelent módszertani kiadványotokban, a „Mindennel, ami él, beszélni tudjak” című könyvben foglalkozásvázlatok is vannak, így könnyen adaptálhatóak a gyakorlatok a pedagógiai vagy terápiás munkába. A Meseerdő program keretében képzitek is az érdeklődő szakembereket. Szintén az egyesület jelentette meg a TÉR-TERMÉSZET-MŰVÉSZET című tanulmánygyűjteményt, melyben tudományos igényességgel elemzed a népmesei hősök és a természetművészek közti hasonlóságot.
Nagyon termékeny időszak ez az életetekben, sok szakembert inspiráltok. Előfordul, hogy a nálatok képződött segítő szakemberek továbbfejlesztik, új alkalmazási területen próbálgatják a módszert és az eredményeik visszahatnak rátok?

TV: Különböző irányokból jönnek a tanítványaink. Izgalmas látni, hogy egy jógaoktató vagy egy művészetterapeuta milyen irányba viszi tovább a gyakorlatokat. Sokfelé használják már, mindenki kicsit másként. Ezt az organikus fejlődést szépnek tartjuk. Intenzív kapcsolatunk van velük, jönnek vissza ismételni a kurzusokra, új szakmai kapcsolódások születnek. Ők is hatnak ránk, pl. Kamarás Emese, aki az Illaberek Erdőjáró kártyákat kitalálta az óvodás korosztály számára, mostmár betanít a kurzusunkba. Ő rendelkezik azzal a különleges tudással, hogy az óvodásoknak ilyen összetett, komplex dolgokról, mint például az ökológiai egymásra utaltság, érthetően beszél. A kártyacsomagot családok vagy pedagógusok is használhatják, segítségével a kicsik is könnyebben felfedezik az erdőben rejtőző kincseket és kedvük támad alkotni, játszani ezekkel.

RDZS: A módszertani fejlesztések mellett komoly kutatómunkát is végzel a a 2019-ben megalakult Metamorphoses Meseterápiás Egyesület Ökológiai Kutatócsoportjával.

TV: Szakmai körökben azt tapasztaltuk, hogy a klímaszorongással kapcsolatos érdeklődés egyre erősebb, ezért muszáj beszélnünk róla. Ezt a témát valakinek képviselnie kellett az egyesületben. A meseterápiás vizsgamunkámat abból írtam, hogyan alkalmazható a természetművészet és meseterápia az ökológia szolgálatában. A hosszú kutatómunka és az egyesületünk tevékenysége révén elmélyültem a témában, ezért kaptam meg Boldizsár Ildikótól a lehetőséget, hogy az Ökológiai Kutatócsoportot vezessem. Szerveztünk kurzusokat pedagógusoknak, pszichológusoknak, más segítő szakembereknek. Az elmúlt három évben pedig egy nagy mesekutatáson dolgoztunk, melynek mostmár az összegző szakaszában járunk. Azt kutatjuk, hogyan képesek a mesék a természethez kapcsolni minket, a különböző tájegységek, meserégiók történetei miben mások az ökológiai érzékenyítés szempontjából. A természethez kapcsolódás öt útja közül melyikkel dolgozik egy-egy mese. Eddig mintegy 1500 mesét dolgoztunk fel. Az észak-amerikai régióhoz már készen van az anyag, izgalmas lesz az eredményeket más meserégiókkal is összevetni.

RDZS: Itt a Mosolyblogon mi is foglalkoztunk már azzal, hogy a klímaszorongás tekinthető a természet pusztítására adott adekvát válasznak, mely akár a szemléletváltozás hajtómotorja is lehet. A negatív érzések kifejezése mellett lehetőséget kell az embereknek biztosítani arra, hogy felismerjék, ők is a természet szerves részei, saját jóllétük csak a természet jóllétével együtt érhető el. Ennek az egységnek az emlékét sok mese őrzi, ezért is nagyszerű a Ti munkátok, amivel könnyebben hozzáférhetővé teszitek ezeket a meséket.

TV: A feldolgozott anyagból egy mesetárat állítunk össze, valamint szeretnénk a szakemberek számára keresőmotoros verziót is készíteni, ami lehetővé teszi majd, hogy természettel kapcsolatos kulcsszavakra olyan mesék címét adja ki a program, amiben hangsúlyos az adott elem. Ha például valaki a víz témájával szeretne dolgozni a foglalkozásain, csak beírja a keresőbe a „víz” szót, és már meg is jelennek neki a releváns mesecímek. Szeptember 22-én a Noszvaji Mesefesztiválon bele is lehet kukkantani a munkánkba, egy egész napot kitöltenek az Öko csoport gyerek és felnőtt foglalkozásai. Nagyon hálásak vagyunk a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület Ökológiai Kutatócsoport minden tagjának, hogy tudásukkal gazdagítják a programunkat és tanulhatunk egymástól.

RDZS: A Mosoly csoportokon időnként felmerül az igény a gyerekekben, hogy – akár a klímaszorongás kapcsán, akár egyéni élethelyzetükből adódóan – a halálról, elmúlásról beszéljünk, mert otthon tabu téma és a gyerekek ezzel kapcsolatos szorongásának oldása a terápiás folyamat fontos része. Hogyan lehet ezt a témát behozni egy természetművészeti foglalkozásra?

TV: Ha természetművészettel foglalkozik valaki, akkor ez elkerülhetetlenül felbukkan, nem kell direkt módon felhozni, megjelenik magától minden egyes alkotófolyamatban, hiszen amit elkészítünk odakint vagy akár a teremben, az többnyire nem elvihető, nem megfogható. El kell engednünk, bármilyen szép is, bármennyi munkát is öltünk bele. Ezt minden tevékenységben megéljük. Készítünk róla fotót, beszélünk róla, amivel lehet segíteni ezt a folyamatot, hogy képessé váljanak az elengedésre ők is.. Eleinte nagyon nehéz, a legnehezebb része a foglalkozásnak. Egy idő után azonban erőforrássá válik, felszabadító érzés azt megélni, hogy csináltam valami szépet, de nem kell, hogy mindig nálam legyen. Megéltem a munkafolyamatot, enyém a tapasztalat, rábízhatom az időre, a teremtőre, az erdőre, hogy mi történik az alkotásommal. Szívesen visszajárnak megnézni, hogy „ment tönkre” egy alkotás, hogy ették ki belőle a mogyorókat a mókusok, túrták szét a tobozokat a vadak. Szép és finom segítése ez annak, hogy később a gyásszal, elengedéssel meg tudjanak bírkózni.

RDZS: Ezek az alkotások valahol felajánlások, ajándékok a természetnek?

TV: Igen, nagyon bíztatom erre a gyerekeket. Azt tanítjuk a kurzusainkon, hogy azért a sok jóért, amit kapunk a természettől, valamit adjunk cserébe. Egy-egy ilyen séta jó alkalom erre. Elindul bennük az a gondolat, hogy nemcsak elvennünk szabad, hanem visszaadnunk is szükséges. Fontos megköszönnünk mindazt, amit adott a természet, kifejeznünk hálánkat az erdőnek. Ez elképesztően nehéz eleinte. A hála nem divatos dolog. Van, hogy 20 gyerekből 20 azt mondja, hogy miért kéne hálásnak lennem? De ha elindítjuk bennük, utána gyönyörűen átalakulnak és képessé válnak köszönetet mondani. Nálunk hálaverseny is szokott lenni a téli időszakban. A gyerekeknek össze kell írnia minél több dolgot, amiért hálásak ebben a világban, főleg a természettel kapcsolatban. Nagyon szeretik, újabb és újabb gondolatok merülnek fel, sokszor hetekig gazdagodik a lista.

RDZS: A Mosoly csoportokban is nagyon jó lenne alkalmazni a módszereiteket, a terapeutáink lehetőségeit azonban korlátozza, hogy a gyerekek egy részéhez a kórházi kezelések alatt jutunk csak el. Kórterembe is be lehet vinni ezeket a módszereket?

TV: Igen, ha kézközelbe kerülnek a természetes anyagok, az már önmagában izgalmas kapcsolódást indít el. Egy fakéreg, borsó, fűszál megérintése már hat a gyerekekre, lehet készíteni belőlük valamit vagy csak beszélgetni róluk. Nem használok asszociációs kártyákat, inkább természetből vett anyagokkal indítom be a csoportokat. Szerintem ugyanolyan jól lehet használni faleveleket, terméseket arra, hogy megfogalmazzunk dolgokat. A kapcsolódási pontokat meg lehet keresni ezekkel az anyagokkal is.

RDZS: És mit tegyünk, ha nem lehet bevinni semmilyen természetben gyűjtött tárgyat, mint pl. a steril boxban fekvő gyerekek esetében?

TV: Vannak olyan játékaink, melyek segítenek a megfoghatatlan dolgokhoz kapcsolódni. Dolgozunk például beltérben a káosszal vagy a semmivel. A gyerekeknek egyik kedvenc témája a Semmi.

RDZS: Hogyan viszed be egy gyereknek a Semmit?

TV: Azért jó téma, mert totál kifekszik tőle a gyerekcsapat, hogy mit akarok a Semmivel? Felkelti a kíváncsiságukat. Teremtéstörténeteket viszek nekik, ezekben a Semmit sokáig taglalják. Utána olyan játékokat játszunk, amelyekben ezt dolgozzuk fel: egymásnak adogatjuk tovább és próbáljuk értelmezni. Szeretek velük szappanbuborékot fújni, mert az egy semmivel töltött gömb. Vagy olyan kézműves feladatokat viszek, ahol nem papírra rajzolunk és egy darab valamire teszünk valamit, hanem pl. falevélből kivágunk egy mintát, amiben benne marad a lyukas forma. Ilyenkor lényegében a semmivel rajzolsz, a fókusz a kivágott lyukra kerül. A semmi remek lehetőség, hogy valami új megszülessen.

RDZS: Egy ilyen gyakorlat biztos izgalmas beszélgetéseket indít el, ami talán fontosabb is, mint maga az alkotás. Vannak olyan bevett játékos gyakorlataid, amelyeket szülők is játszhatnak a gyerekeikkel egy séta során?

TV: Azt javaslom, ne csak játsszunk a szabadban, hanem beszélgessünk is arról, ami körülvesz, amit látunk. Legyenek játszótársaink a felhők, a fák, a macskakövek között kibújó füvek. Pl. ha ez a fa egy ember lenne, milyen lenne? Idős, fiatal, kedves, morcos, egy varázslény? Tegyünk fel szokatlan kérdéseket! Ezt nagyon szeretik még azok a nagyon nehéz körülmények között élő gyerekek is, akiknek a kifejezőképessége nem annyira erős. Ezt bárhol lehet játszani, akár városban is. Lényeg, hogy az alkotó fantáziájukat indítsuk el, mert ha az működni fog, akkor nem lesz nehéz a természethez sem kapcsolódniuk. Találjuk meg azokat a pontokat, amelyek hasonlítanak ránk, közösek velünk. Jó játék még a nézőpontváltás. Nézzük meg úgy a füvet, mint a kis bogarak, kukacok, vagy távolról mint a sasok. Zoomoljunk ki-be a nézőpontok között. Ez is nagyon egyszerű, bárhol játszható gyakorlat és szeretik a gyerekek.