A Covid okozta helyzet a szakmai munkánk törékenységére is rávilágított és arra ösztönzött minket, hogy a szakmai célt megőrizve – terápiás programok beteg gyerekek részére – olyan új utakat és lehetőségeket térképezzünk fel, amelyek ilyen vészterhes időszakokban is segíthetnek a gyerekek támogatásában. Ennek kidolgozásához szakembereket hívtunk meg a Mosoly szakmai teambe.
A tanácsadó team egyik tagja Dr. Szentes Annamária, klinikai gyermek-szakpszichológus, családterapeuta, meseterapeuta, gyermekdráma vezető, aki mindemellett a Mosoly Alapítvány egyik legrégebbi szakembere. Több mint tíz évig vezetett terápiás csoportokat a Mosolyos gyerekeknek mielőtt az alapítvány szakmai tanácsadó testületében szeptemberben megkezdte a munkát. Ennek kapcsán ültünk le vele beszélgetni.
Emlékszel még, hogy hány éve kezdtél el dolgozni a Mosoly Alapítványnál pontosan, és milyen csoportokkal?
2008-ban kezdtünk el Mosoly gyermekdráma csoportokat tartani Erős Nikolett kolléganőmmel a Tűzoltó utcai gyermekklinika neuro-onkológiai osztályán fekvő, kezelés alatt álló gyerekeknek. Aztán a dráma módszertanát kiegészítettük meseterápiával, amit 2009-ben tanultunk Boldizsár Ildikónál, először a Mosoly Alapítvány szervezésében, majd a Semmelweis Egyetem akkreditált képzésében. A rákövetkező évben pedig elindultak a lovasterápiás csoportjaink is az alapítványnál a meseterápiával és a drámával összekapcsolva.
Hogyan kezdtél el lovasterápiával foglalkozni?
Gyerekkorom óta lovagoltam és a lovak fontos részét képezték az életemnek. Ha bármi stressz ért, kimentem lovagolni, és jól voltam, de ez nem tudatosult bennem egészen az egyetemig. Másodéves voltam a pszichológia szakon, mikor láttam a Magyar Gyermekmentő Alapítvány felhívását, hogy lovasterápiás képzés indul Fóton. Így jelentkeztem a fóti Lovasterápiás központba, ahol először önkénteskedtem, később bekapcsolódtam a terápiás munkába. A Szövetség által indított első pszichológusképzésben így már az egyetem alatt részt tudtam venni, ahol kiváló külföldi szakemberektől tanulhattunk. Korábban a pszichológusoknak nem volt ilyen képzési lehetőség, Magyarországon csak a gyógypedagógusok, gyógytornászok meg a fejlesztő pedagógusok tudtak lovasterápiát tanulni. Ma már a pszichológusoknak az ELTE is indít lovas pszichoterapeuta képzést. Emellett fontos mérföldkő volt az életemben, amikor az egyetem alatt elkezdtem önkénteskedni a Bátor Tábor Alapítványnál, ahol többek között lovas foglalkozásokat is vezettem. Itt köteleződtem el a krónikus beteg gyerekek mellett, és a tábori élmények hatására kezdtem el dolgozni az egyetem után a Tűzoltó utcai Gyermekklinika neuro-onkológiai osztályán. Ezen az osztályon a daganatos beteg gyerekek és szüleik pszichés támogatása volt az elsődleges feladatom.
A verbális terápiában milyen szemlélettel, módszerekkel dolgozol?
Az egyéni terápiákat pszichodinamikus szemlélettel vezetem, a szimbólumok nyelvén és a mesék világán keresztül igyekszem megismerni a gyerekek lelki történéseit, belső konfliktusait és erőforrásait. Emellett nagyon szeretem a csoportterápiás módszereket, így jelenleg is tartok gyermekdráma és meseterápiás csoportokat. Az egyetem alatt kezdtem el a családterápiás képzést, ahol kiváló terapeutáktól tanulhattam meg a rendszerszemléletet. Fontosnak tartom, hogy egy gyerekre mindig a családi rendszer részeként tekintsünk, hiszen egy pszichés tünet, egy elakadás vagy egy viselkedéses zavar sokszor a családi egyensúly felborulására, a családon belüli nehézségekre utalhat.
Mi fogott meg téged ezekben a módszerekben? Miért érzed hatékonynak őket?
A lovasterápiában számomra az a legkülönlegesebb, hogy van egy társam, egy koterapeuta, aki egészen más módon hat a gyerekekre, mint én. Annyival több élményt tud adni egy ló a testi adottságaiból adódóan: a mérete, a természete, a melegsége. Fontos a taktilis ingerlés, amit nyújt, és hogy fel tudunk rá ülni. Amikor a gyerekek először ülnek fel a lóra, az mindig nagyon erősen hat rájuk, igazi katartikus élmény számukra. Ilyenkor átélik, hogy egy náluk sokkal nagyobb és erősebb lényt irányíthatnak, együtt mozognak vele, és a ló közben folyamatosan figyel rájuk, reagál az apró rezdülésekre is. Ebből nagyon sok erőt és bátorságot tudnak meríteni.
A Metamorphoses Meseterápiát Boldizsár Ildikótól tanultam. Ez mind a saját önismereti munkámban nagyon sokat jelentett, mind egy fantasztikus és jól használható módszert adott a kezembe. Ildikóval a Mosoly által szervezett belső képzésen találkoztam először, és már ott éreztem, hogy amit akkor kaptam, az hosszútávon fontos szelete lesz a munkámnak.
A gyermekdráma módszerét Kende B. Hannától tanultuk, és a Tűzoltó utcai gyermekklinikán kezelt gyerekeknek tartottunk gyermekdráma csoportokat az aktív kezelés idején és később, a rehabilitáció időszakában is. A gyerekek elsődleges nyelve a játék és a cselekvés. Így a gyermekdrámában sem az értelmezésen, hanem az „átélésen” van a hangsúly. Tehát nem értelmezünk, nem magyarázunk, hanem „cselekszünk”. A gyerekek a játék során, a szimbolikus térben bárkivé válhatnak, átlényegülhetnek, átélhetik saját nagyszerűségüket. Fontos számukra, hogy teljes testből élhessék át az élményeket, hogy megfogják, megérintsék a dolgokat, hogy szabadon ki tudják fejezni érzéseiket, hogy szimbolikusan harcoljanak és legyőzhessék az ellenséget. Daganatos beteg gyerekeknél ez a szimbolikus küzdelem, harc nagyon fontos, hiszen ilyenkor átélik, hogy náluk van a kontroll, hogy ők irányítják a saját életük alakulását.
Egy kollégáddal, Erős Nikivel ezeket a módszereket össze is szőttétek a Mosolyban a lovasdráma csoportjaitokban. Mesélnél erről egy kicsit, hogyan kell ezt elképzelni?
2010 őszén indítottunk először lovasterápiás csoportot olyan daganatos beteg gyerekeknek, akik az aktív kezelésüket már befejezték. A Boldizsár Ildikó féle Metamorphoses meseterápiát és a gyermekdráma módszerét ötvöztük a lovas pszichoterápiával. Korábban ezt a lovas módszert főként egyéni terápiás helyzetben használtuk, itt viszont lehetőség nyílt csoportos formában is megvalósítani. A lovaglás a drámajátékkal egyszerre zajlott jelmezekbe öltözve. A gyerekek a játék ívéhez igazítva egymás után pattantak lóra és küzdöttek az – éppen aktuális – ellenséggel. A ló szintén fontos szerepeket és néha jelmezt is kapott a játék során, volt varázsparipa, segítő, jóbarát vagy éppen bátor sárkány. A gyerekekkel kint a természetben tartottuk a foglalkozásokat, és a drámajátékban a terápiás lovam – Mirza – is mindig részt vett. Meséltünk, zenéltünk, beöltöztünk, szerepekbe bújva lovagoltunk és játszottunk, majd kézműveskedtünk. Nagyon szerettük ezeket az alkalmakat és a gyerekek részéről is nagyon pozitívak voltak a visszajelzések.
Mit csinálsz most a Mosolyban és azon kívül? Mi motivál abban, hogy a Mosolyban tanácsadóként a fejlesztésben dolgozz, mit tudsz a team munkájához hozzáadni?
A Mosoly Alapítványon kívül egyéni terápiákat tartok és csoportokat vezetek Szentendrén, és Budapesten a Belvárosi Közösségi Térben, valamint az Alternatív Közgazdasági Gimnázium Általános Iskolájában.
A Mosolyban pedig a frissen alakult szakmai tanácsadó testületbensegítem most a munkát. elsősorban a Gyermekklinikán eltöltött évek alatt szerzett gyakorlati és elméleti tudásommal és tapasztalataimmal. Jelenleg a kommunikációs stratégia kidolgozásában és az adományszervezéshez kapcsolódó projektekben dolgozunk, ahol én vagyok a „szakmai szem”. Abban próbálok segíteni, hogy hogyan lehet a Mosoly terápiákban zajló munka lényegét átadni a szakma mélységeit nem ismerő támogatóknak és a szélesebb közönséghez tartozó más célcsoportoknak úgy, hogy közben ne sérüljön a gyermekek érdeke. Ezen kívül a terápiás programok fejlesztéséhez kapcsolódó feladataim is lesznek. Ebben a munkában most távolabbról, mint a klinikai éveim alatt, de így is a krónikus beteg gyerekekkel és családjaikkal foglalkozom, és próbálom segíteni őket a gyógyulás útján.