18 évesek voltunk

Kisfilmek a Mosolyról

“Valamit visszaadni”

Az egész lassan 20 évvelezelőtt kezdődött. Az ötlet egy sikeres, negyvenes üzletember fejéből pattant ki. Arra gondolt, hogy mindabból, amit szorgalmának és szerencséjének köszönhetően addigi élete során elért, szeretne “visszaadni” valamennyit. Az sem volt kérdés számára, hogy gyerekeket szeretne segíteni.

1996-ban,Küllői Péterhárom barátjával megalapította aMosoly Alapítványt.

Most kísérletet teszünk arra, hogy az elmúlt, közel húszév legfontosabb állomásait felelevenítjük olyanok segítségével, akik tevékenyen részt vettek a Mosoly Alapítvány alakulásában, épülésében, akik szakmai, vagy támogatói oldalról sokat tettek értünk, illetve olyan gyerekekkel, akik velünk, nálunk gyógyultak.

Több, mint negyven beszélgetésen vagyunk túl, ezekből kisfilmek készültek. Fogadjátok szeretettel ezeket az interjúkat, melyekkel szeretnénk emléket állítani az elmúlt tizennyolc évnek, és persze szeretnénk a segítőinknek mi is…

“valamit visszaadni.”

A Mosoly csapata

Adományozok