eMAG
Az eMAG úgy segíti a Mosoly Alapítvány hiánypótló munkáját, hogy fizetéskor vásárlóik figyelmébe ajánlja a Mosolynak szóló támogatást, a vevő pedig felkerekítheti vásárlásának végösszegét tetszése szerint.
A Mosoly Alapítványnak szánt támogatást, akár egy-egy termék vagy szolgáltatás árába is be lehet építeni, így a cég és vállalkozás pozitív módon erősíti jelenlétét a piacon. A terméktámogatás egy olyan adományozási mód, melyben mind a három fél jól jár.
A terméktámogatás alkalmával a cég vagy vállalkozás saját brandjének pozitív megítélést erősíti, a vásárló boldogság érzete fokozódik, hiszen a megvásárolt termék, szolgáltatás mellett jót is cselekedett, az Alapítvány pedig az így összegyűlt adományt hiánypótló terápiás tevékenységére fordíthatja.
foodora
Az ételrendelés után a vásárló a “jótékony konyhából” is választhat egy virtuális fogást. A Mosoly Alapítványra kattintva különböző játékos menükkel segítheti terápiás munkánkat, vagy foglalkozásaink létrejöttéhez járulhat hozzá a vásárló.
Algida
2021 nyarán a kampány ideje alatt megvásárolt Algida Smile dobozos és multipack jégkrémek után 50 Ft támogatás a Mosoly Alapítványnak jutott, hozzájárulva ezzel beteg gyerekek művészetterápiás kezeléséhez.
Caffé Vergnano
A Caffé Vergnano prémium olasz kávét kínál irodai felhasználásra akár szemes, akár komposztálható kapszula formájában. Az irodai értékesítésük 2%-át ajánlották fel a Mosoly Alapítványnak, hogy a felfrissülés mellett hiánypótló munkánkat is segítsék.
Gerbeaud
A tradíciók megőrzése mellett folyamatosan megújulni is képes Gerbeaud a különleges, egyedi díszítésű díszdobozban kapható csokoládés narancsív árából nyújt támogatást a Mosoly Alapítványnak.
Jazzpiknik
A 8. Paloznaki Jazzpikniken a fesztivál résztvevői a borravalóból befolyt összeggel támogathatták a Mosoly Alapítvány hiánypótló munkáját: a súlyosan beteg gyermekek könnyebb tudják elviselni a kórházi létet és a sokszor fájdalmas kezelést.
Aria Hotels Budapest, Harmony Spa
Az Aria Hotel Budapestben igénybe vett minden “Topmodellek arckezelés” árából, melyet Mihalik Enikő, a Harmony Spa nagykövete inspirálta, a Mosoly Alapítvány is részesült, hogy egyedülálló munkája elérhető legyen a rászoruló gyermekek számára.
SUGAR! shop & confectionary
2018-ban ünnepelte első kerek – azaz 10 éves – szülinapját a bohém cukrászda. Ennek keretében kedvenc hónapjukban, a bolondos áprilisban minden eladott Birthday kollekció árából támogatták a Mosoly Alapítvány munkáját.
BKK
A BKK – Budapesti Közlekedési Központtal közös, Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával létrejött „Még a villamos is mosolyog” kampányunk során a Mosoly-terápiák fontosságára hívtuk fel az utazó közönség figyelmét.
SPAR
A társadalmi felelősségvállalás iránt elkötelezett áruházlánc a Mosoly Alapítványt segítette 2 millió forintos támogatással. Az adomány a vásárlók közreműködésével az eladott SPAR enjoy. szendvicsek árából gyűlt össze.
Unikén
A több mint 20 éve működő Unikén Kft. 2016-ban tisztítószereit – szódabikarbóna, vízlágyító, mosószóda – látta el Mosoly logóval, hogy termékeinek árából így támogassa és segítse a Mosoly Alapítvány munkáját, ismertségét.
Chez Dodo macaron manufaktúra
A Chez Dodo megnyitása után nem sokkal már a Mosoly Alapítvány mellé állt. A mosolyos gyerekrajzzal ellátott díszdobozban vásárolt macaronok a gasztronómiai élmény mellett a jótékonykodás örömével is megajándékozták a vásárlót.
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.