0 Ft

Mosoly Angyal

2018. november 27. - december 31.

Solti Adrienn és Lola

Összegyűlt: 0 Ft
Cél: Ft
Össz adományozók: 0

Azért jöttünk, hogy segítsünk!

Mérhetetlen izgalommal és örömmel töltött el, amikor Kati először mesélt a Mosoly Angyal kampányról, és rám (is) gondolt mint Mosoly Angyalra. Számomra mindig teljesen magától értetődő volt, hogy megosszam mindenem azokkal, akiket szeretek, akik rászorulnak, legyen az anyagi, tárgyi dolog, törődés, odafigyelés vagy szeretet!

Annál nagyobb boldogságot el sem tudok képzelni, mint, hogy önzetlenül segítsek bárkinek. Hiszen sosem tudhatom, hogy ki miért került abba a helyzetbe, amivel épp meg kell birkóznia, és mindenkinek jól esik egy bátorító mosoly, ölelés, a feltétel nélkül felé áramló szeretet, sok esetben az anyagi támogatás is.

Ami még nagyobb boldogság volt számomra, hogy amikor a 8 éves kislányomnak, Lolának meséltem a kampányról, az volt az első gondolata, hogyan vehetne részt ő is benne, hogyan segíthetne a beteg gyerekeknek.

Tudod mami, ha nekem lenne 1 millió forintom, akkor azt mind nekik adnám. Ezeknek a gyerekeknek, mert minden gyerek megérdemli, hogy újra iskolába járhasson, minden gyerek megérdemli, hogy boldog legyen és minden gyerek megérdemli, hogy szeressék!

Könnyezve hallgattam, hogy milyen jó szívű és  önzetlen az én 8 éves kislányom…

Tudom, az 1 millió forint óriási cél, és elképzelhető, hogy ezalatt a rövid idő alatt a töredékét fogjuk csak összegyűjteni. De már bármekkora összeggel is segíthetjük a beteg gyerekek gyógyulását, növelhetjük az esélyüket egy teljesebb, boldogabb életre. Mi hálásak leszünk ezért!

Kérlek lehetőségedhez mérten segíts nekünk, „mert minden gyerek megérdemli, hogy boldog legyen„!

Adományozok