Segíteni szeretnék!
Telefon: +36 (1) 501-4618, +36 (1) 501-4619 · Adószám: 18674190-1-41 · Bankszámlaszám: Raiffeisen Bank 12001008-00101932-00100001
EN

Hány éves gyerekekkel foglalkozunk és miért pont ekkorákkal?

A kórházakban a gyerekosztályokon bent fekvő gyerekekkel foglalkozunk kb. 1-18 éves korig. Hosszú távú csoportjainkat vagy mesetáborainkat iskoláskorú gyerekeknek szervezzük kb. 7-18 éves korig.

Hány gyereknek segítünk? Mosoly számok…

Évente kb. 600-800 résztvevőt számlálunk terápiás foglalkozásainkon, ebben a gyerekeket és a foglalkozásokon aktívan résztvevő családtagjaikat is beleértjük mind a kórházi, mind a hosszú távú terápiás csoportokat tekintve. Ez a szám évről évre változik, pl. ha a kórházakban súlyosabb állapotú gyerekkel dolgozunk egyéni terápiában, akkor csökken a résztvevők száma, ha több csoportos foglalkozást tudunk tartani, akkor ismét megugrik a terápiás létszám. Nem a gyerekek számát tartjuk elsősorban szem előtt, hanem azt, hogy hatékonyan tudjunk segíteni azoknak a gyereknek, akiknek a gyógyuláshoz a leginkább szükségük van a pszichés támogatásra, így inkább minőségileg „megyünk mélyre” és nem a résztvevők számának növelése a cél. Attól, hogy kevesebb gyereket érünk el egy évben, nem jelenti azt, hogy kevésbé volt hatékony egy terápiás program.

Hogy találjuk meg a gyerekeket?

Hosszú távú csoportos foglalkozásainkra általában a velük foglalkozó szakembereken keresztül – orvosok, pszichológusok, pedagógusok –szervezünk gyerekeket. Ők ajánlják nekünk azokat a gyerekeket, akiknek valamilyen csoportterápiás módszer javasolt. Előfordul az is, hogy a szülők keresnek meg bennünket azzal, hogy gyermeküknek valamilyen művészetterápiás segítségre lenne szüksége.
A kórházakban is az ottani szakemberekre, és a kórházi ápoló személyzetre támaszkodunk, akik hétről-hétre segítenek a leginkább rászoruló, és a foglalkozásra alkalmas állapotban lévő gyerekek összeválogatásában.

Mi történik egy terápián?

Kórházban:
A gyerekek közül kiválasztjuk azokat, akiknek az állapota megengedi, hogy eljöjjenek a foglalkozásnak otthont adó helyiségbe, illetve előfordul, hogy az ágy mellett tartjuk a foglalkozást. Először ráhangoljuk a gyerekeket a mesehallgatásra, majd elmondunk, vagy közösen kitalálunk egy mesét. Ezt követi a mese megjelenítése. A gyerekek állapotától függ, hogy milyen módszerrel dolgozunk még: drámát, bábozást, képzőművészet- vagy zeneterápiát használunk. Arra törekszünk, hogy a mese személyesen megérintse őket, és segítségével ki tudják fejezni félelmeiket, vágyaikat. Ahol lehetőségünk van rá, a szülőket is bevonjuk a terápiába, ők is rajzolhatnak, festhetnek, megoszthatják gondolataikat.

Hosszú távú csoportban:
Azonos problémával küzdő gyerekeknek szervezzük, akik egy éven keresztül heti rendszerességgel járnak hozzánk. Egy évre előre meghatározzuk a terápiás célokat, majd ezeknek megfelelően tervezzük meg a foglalkozásokat. Általában a következő módon épül fel egy foglalkozás: 1. Bemelegítés, ráhangolódás játékkal, zenével. 2. Mesemondás vagy a gyerekekkel közösen mesealkotás. 3. A mese feldolgozása művészetterápiás módszerekkel. 4. Zárókör, melyben mindenki megoszthatja élményeit, gondolatait a foglalkozással kapcsolatban, záró rituálé pl. körbeülünk és megszólaltatunk egy hangszert, vagy megszorítjuk egymás kezét.

Miért épp a népmese?

A népmesék, különösen a varázsmesék komplex, kulturális szimbólumaik miatt más mesetípusokhoz vagy történetekhez képest sokkal alkalmasabbak a terápiás, különösen a csoportterápiás munkára.

Fontos, hogy olyan mesékkel dolgozzunk a terápiában, amelyek a lehető leginkább megőrizték eredeti állapotukat, azaz sem a mese gyűjtői, lejegyzői, sem a fordítói nem írták át. A jó mese, a varázsmese forrásai ugyanis a történeti valóság keretei között vannak, a mesei motívumok zöme különböző szociális intézményekre vezethető vissza. Csak azok a mesék, meseelemek maradhattak fent az évszázadok alatt, amelyek fontos funkciókat töltöttek be egy embercsoport életében, amelyek fontos emberi problémákra válaszoltak. Amennyiben ezeket a meseelemeket megváltoztatják anélkül, hogy értenék az eredeti motívumok mesében betöltött funkcióját, úgy sérülhetnek a mese által közvetített üzenetek. Ami a mai ember számára fantáziának, kitalálásnak tűnik, abból sok motívumnak meg lehet találni a hagyományban az eredetét, és az értelmét.

Ezek közül a szociális intézményen alapuló motívumok közül az egyik különösen nagy hangsúlyt kap a varázsmesékben, ez pedig az ifjúkorból a felnőttkorba avatás rítusa és a hozzá kapcsolódó túlvilágról alkotott képzetek. A beavatási szimbólumok és a mesék közös szimbólumrendszerének párhuzamaira: a hős útja során kiszakad eredeti élethelyzetéből, átmeneti időt tölt a holtak birodalmában, próbáknak vetik alá, melyek során akár többször is meghal, majd „hétszerte szebben” születik újjá, és státusa a mese végére megváltozik, legtöbbször király lesz. A magyar varázsmesékben ezeken túl az alábbi beavatási szimbólumok jelenhetnek meg: kacsalábon forgó kastély, túlvilágra vezető híd, lyuk, égig érő fa, létra, kút, szivárvány, a gyászposztóval bevont város, a Nap és a Szél anyja, a sárkány, a táltos, az üveghegy, a hetedhét határ, a hős szétdarabolása és összeforrasztása, a királylányok rituális megtisztítása, az égbe ragadás, a segítő állatokkal találkozás, a visszatérés nehézségei, a mágikus átváltozások és menekülések motívumai és így tovább.

A kórházi munka során azt tapasztaltuk, hogy ezekkel a beavatási szimbólumokkal lehetett a legjobban dolgozni. A beteg gyerekeknél azt figyeltük meg, hogy minél súlyosabb, akár életet veszélyeztető betegséggel küzdöttek, annál fogékonyabbak voltak ezekre a szimbólumokra, annál jobban értették őket, vagy annál inkább megmozgatta képzeletüket. Mintha a betegségükkel maguk is egy beavatási szertartáson mennének keresztül, fontossá váltak az ebben segítő mesék, hogy hogyan tud a mese hőse egy ilyen veszélyekkel teli, nagy bátorságot igénylő feladatban helyt állni. Értették vagy átérezték a másik világ, a mesei túlvilág képeit is, melyek abban segítették őket, hogy a körülöttük lévő felnőttek által tabuként kezelt halál témával is szembenézhessenek. Mi lehet ezen a világon túl, mi történik ott a mesehőssel, visszatérnek-e, vagy örökre ott ragadnak? A hős túlvilági próbatételeit sokszor az őket ért fájdalmas vagy kellemetlen mellékhatásokat okozó kezelésekkel azonosították, amelyeket így könnyebb volt elviselni, hogy osztozhattak egy hős sorsában.

Hogyan segít a népmese?

A népmesékkel dolgozó Metamorphoses meseterápia abból indul ki, hogy minden élethelyzetnek megtalálható a mesebeli párja. Így a kórházba kerülésnek, a testi-lelki megbetegedéseknek és a gyógyulás felé vezető útnak is megkereshetjük a párját a mesékben, segítve ezzel a gyerekeket, akiknek egy egyensúlyát vesztett élethelyzetben új megküzdési módokra van szükségük. Először megtaláljuk számukra a megfelelő mesét, a hőst, aki ugyanazzal küzd, mint ők, aztán megkeressük azt a lelki elakadást, amitől szenvednek. Megkíséreljük kideríteni velük együtt, hogy hol van a baj, mitől borult fel az egyensúly a mesében és a saját életükben: az ellenfelük túl erős vagy a segítőik, varázstárgyaik, megküzdési eszközeik túl gyengék? Ha rátalálunk a baj okára, a következő lépésben a mesékben rejlő útmutatókkal, a szimbólumok erejével olyan lelki változásokat érhetünk el a gyerekeknél, amelyek akár testi változásokat is előidézhetnek.

A gyakorlatban ez úgy néz ki egy kórházi csoportfoglalkozáson, hogy a megfelelően kiválasztott mese felolvasása után a terapeuta megkérdezi a gyerekeket, hogy ki hol látja magát a történetben, melyik helyszín jut eszébe először a meséből. Ez a helyszín szimbolikusan arról szól, hogy egy adott pillanatban hol tartózkodnak az életükben, betegségükben a gyerekek. Nagyon jól lehet majd az esetekből látni, hogy ez mennyire informatív a gyerekek testi-lelki állapotáról a betegséggel való megküzdésük során. Azok a gyerekek, akik még a betegségük kezdetén tartanak, például éppen hogy csak kiderült onkológiai betegségük, nagyon gyakran egy alagút vagy barlang bejáratánál állnak, félelemmel tekintve befelé. A kezelések előrehaladtával aztán a mesékben mind későbbi helyszínek ragadják meg őket, és minél jobban lesznek, annál többször fordul elő velük, hogy a történet végéig maguk is eljutnak egy-egy terápiás alkalommal. Ez azt jelenti, hogy nem csupán a terapeuta által végigmondott történet jut el a végéig, nemcsak az ő segítségével megy végig a gyerek a hős által járt úton, hanem átélésben is követi a történet fonalát, és a mese végi helyszín válik számára a legfontosabbá, ott látja magát végül.

A helyszín megtalálása után a terapeuta megkérdezi a gyerekeket, hogy kivel azonosulnak ebben a történetben ezen a helyszínen, milyen konfliktussal állnak itt szemben, és hogy rajtuk, a hősökön kívül, milyen további szereplők vannak jelen ezen a színtéren. A hős néha nem esik egybe a mese főhősével, lehet akár egy alma is Holle anyó birodalmának fáján, vagy egy kisegér, akit a főszereplő királyfi megetet. A lényeg, hogy a gyerekek kivel, mivel azonosulnak, melyik szereplő ragadja meg őket érzelmileg, az lesz aztán az ő meséjük hőse. Ez után beszélgetni lehet a gyerekekkel arról, hogy kik a hősök segítői, ellenfelei, mi minden segíti vagy hátráltja őket további útjukon, céljuk elérésében. Ennek a mesei helyszínnek a feldolgozása többféleképpen is megtörténhet egyéni terápiában és csoportban egyaránt. A lényeg, hogy értelmezés, párhuzamba állítás a gyerekek való életével sosem történik, mindig a mese keretein belül maradunk, a mese hőseinek életéről, küzdelmeiről folyik a beszélgetés.

Az adott helyszín és a benne szereplő mesehősök, segítők és ellenfelek minél érzékletesebb leírására a képzeleti képek mellett lehet hangokat, illatokat, ízeket, tapintási benyomásokat is használni. Ezek a testtudati figyelmet is erősítő gyakorlatok a fentieken túl abban is segítenek, hogy a gyerekek minél jobban bevonódjanak érzelmileg a mesébe, és átéljék szimbólumait. Ezeket a képeket aztán a képzeleti feldolgozáson túl papírra is lehet vetni, el lehet zenélni, vagy játszani dramatikus formában, amennyiben ezt a gyerekek állapota megengedi.

Milyen egyéb módszereket alkalmazunk?

Komplex művészetterápia

Nyugat-Európában és angolszász területen évtizedek óta hivatalosan is elismert, önálló diszciplínának számító szak a művészetterápia. Önismereti céllal vagy pszichoterápiát kiegészítve alkalmazható, egyéni és csoportos formában egyaránt. Bármilyen korosztály számára megfelelő lehet.

A művészetterápia nonverbális kommunikáción alapuló módszer, ami fizikai vagy szellemi fogyatékkal élők, valamint kisgyerekek számára sokkal természetesebb, mint a verbális terápiák. Lehetőséget ad a korai, akár magzati állapotban elszenvedett sérülések korrekciójára is. A művészeti tevékenység során a (sérülést szenvedett) gyerekek, felnőttek lehetőséget kapnak önmaguk újraalkotására. Van passzív formája (csak befogadásra építő, pl. kiállítás látogatás – idősotthonban élőkkel szokták; zenehallgatás stb.), és aktív (cselekvésre, alkotó tevékenységre épülő) formája is. A passzív művészetterápiával inspiráljuk a pácienst, kimozdítjuk a hétköznapokból, beszélgetéseket indíthatunk az élmények hatására. Az aktív alkotással célunk a ki nem mondható félelmeket, vágyakat, problémákat megjeleníteni, a terapeuta számára láthatóvá tenni. Gyerekeknél ez a módszer segíti a diagnózis felállítását, a terápiás hatás követését alkalomról alkalomra. Ezekkel azonban nem konfrontáljuk a gyereket, nem mondjuk el neki, mert nem bírná el. A gyerek az alkotáson keresztül üzen a terapeutának, aki ugyanezen a szimbolikus nyelven reagál rá – pl. vadul doboló kisgyerekkel megpróbál egy másik dobon keresztül párbeszédet kialakítani, ahelyett, hogy felhívná rá a figyelmét, hogy túl agresszív. Sokszor az alkotó folyamat oldja a feszültséget, illetve a kész műre kívülről ránézve fontos felismerései lesznek a páciensnek. Ez lehet katartikus hatású is, a katarzis-élmény pedig a gyógyulás alapja. A Mosolyban első sorban aktív művészetterápiát alkalmazunk.

Milyen ágai vannak?

  • Képzőművészet terápia
  • Zeneterápia
  • Tánc- és mozgásterápia
  • Angolszász területeken ide sorolják a pszichodrámát is. Hazánkban a pszichodráma nagyobb múltra tekint vissza, mint más MT ágak, így sokan külön kezelik.
  • Meseterápia

Mit használunk a Mosolyban?

Az alábbi technikákat egymással kombinálva, komplex módon alkalmazzuk foglalkozásainkon:

Képzőművészet terápia: nagy közös csoportrajz, festés zenére bekötött szemmel, mandalakészítés, nem látó gyerekekkel gyurmázás, steril boxban fekvőkkel „spatulacsalád” készítés, mesével vagy drámával összekötött élményrajzolás, montázs készítés, Hatképes történet módszer, rajztesztek (családrajz, ház-fa-ember, ember az esőben, fészek, önarckép stb.).
Zeneterápia: hangszeres improvizáció, játékos gyakorlatok hangszerekkel, agresszió levezetése ütős hangszerrel, Kokas módszer, közös éneklés, dalköltés, zenehallgatás.

Dráma: Kende Hanna tanítványaiként gyermek pszichodrámát alkalmazunk. A játékdrámában a gyerekek eljátszhatnak olyan szerepeket, amelyekre vágynak, lehetőséget kapnak új szerepek kipróbálására. A történeteket ők alakítják ki vagy hoznak mesét vagy közösen írják a helyszínen, részvételük a többiek történetében szabadon választott. A kijátszás öröme, az együttjátszás ténye teszi lehetővé a belső problémák meg- és feloldódását, különböző élményeik újra átélését, feldolgozását. A történetekben a gyerekek mindazokká a személyekké, mesefigurákká, növényekké, állatokká, tárgyakká válhatnak, amelyek leginkább képesek kifejezni érzelemvilágukat.
Bábozás, árnyjáték technika is ide tartozik.

Tánc, mozgás: főként bemelegítő gyakorlatokban és testtudati technikákkal ötvözve.
Emellett nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mindig az adott célcsoport igényeinek megfelelő módszereket alkalmazzuk, amivel új terápiás módszerek kifejlesztése is együtt jár. Egyedülálló pl. lovas dráma csoportunk, melyben a lovas terápiát gyermek pszichodrámával ötvözzük, vagy azok a csoportjaink, melyekben a meseterápia elemeit művészetterápiás eszközökkel gazdagítjuk.

Hogyan lehet a terápiás módszerekbe a testtudati technikákat behozni?

Relaxáció és légzőgyakorlatok a leggyakrabban alkalmazott testtudati módszerek a Mosoly terápiákon. Ezekkel a technikákkal hatékonyan csökkenthető a stressz a gyerekeknél, és figyelmük finoman terelhető saját magukra, mélyíthető a tudatos jelenlét az életükben. Ennek számos jótékony hatása van mind a testi mind a lelki problémákkal való megküzdésben.
A halmozottan sérült vagy beteg gyerekeknél a testtudatra irányuló fókusz segíti továbbá a testi és lelki problémák elfogadását, ezen keresztül a testi-lelki egyensúly megteremtését, a testkép és énkép formálódását. Ezen túlmenően számos olyan kapcsolati tapasztalathoz, korai traumához lehet hozzáférni ezzel az eszközzel, melyek a verbalitás előtti időszakból származnak, a testi emlékezetben tárolódnak, és más módon nehezen közelíthetők meg, dolgozhatók át.

Példa, Kettesy Aladár Iskola, Debrecen – Mesedélután Boldizsár Ildikóval vak- és gyengén látó gyerekeknek

A foglalkozás felépítése a hagyományos Mosoly meseterápiás menetet követte. Bevezetőként, a mesére való hangolódásként Ildikó mondókázott a gyerekekkel, és testtudati gyakorlatokkal megérkeztette őket a terápiás térbe és a saját testükbe. A mese közvetlen előkészítése egy találós kérdés volt, melynek megfejtése az év, a négy évszak, a tizenkét hónap, a hetek és a napok voltak. A találós kérdés is úgy hangzott el, hogy Ildikó kézzel-lábbal eljátszotta, „megtestesítette” a napokat, heteket, hónapokat, hogy könnyebbé tegye a gyerekek számára a megértését. Aztán minden gyerek személyes élményeit mesélhette el a kedvenc évszakáról, képzeletben megjelenítve a kedvenc élményeit, színekkel, hangokkal és más testi érzetekkel összekötve a képeket.

Az előkészítés után jött a mese: A tizenkét hónap. Ebben a mesében egy nagyon szegény édesanya magára hagyja a gyermekeit, világgá megy, mert már nincs miből etetnie a családját, és nem akarja végignézni, ahogyan éhen halnak. Aztán találkozik a tizenkét hónappal az erdőben egy tűz körül, ők megsegítik a szegény asszonyt, aki hazatérhet egy halom kinccsel, és többé nem éheznek.

A gyerekek, ahogy hallgatták a mesét, eleinte a terem szélén ültek körben a padokon. Ildikó a terem közepén ült a földön. Egy idő után a gyerekek elkezdtek egyre közelebb és közelebb menni hozzá, és a végén már úgy csüngtek rajta, mint a szőlőszemek. A saját hasonló sorsuk miatt a gyerekeket mélyen megérintette a mese, és csak akkor szólaltak meg, mikor Ildikó egy-egy résznél feltett nekik egy kérdést. Látóknál a mesélő szemkontaktussal tudja fenntartani a mesére való figyelmet, és a kapcsolatot a közönséggel. Vak gyerekeknél a mesélőnek ezt a kommunikációs csatornát helyettesíteni kell valamivel, ebben az esetben erre szolgáltak a kérdések.

Ahogy a mese véget ért, két fiú elkezdett halkan, ritmusosan kántálni valamit, miközben R. dobolt B. hátán. A szöveg lassan bontakozott ki: „Szegény legény vagyok én…”, ment át lassan énekbe, és egyre erőteljesebb dobolásba. A bent ülő pedagógusok itt rászóltak a gyerekekre, hogy ne bontsák meg a foglalkozás rendjét, de Ildikó látta, hogy terápiás szempontból milyen értékes folyamat indult be a fiúkban. Ezért megkérte őket, hogy álljanak ki a többiek elé, és úgy énekeljenek. A két fiú boldogan vállalta, és még ketten csatlakoztak hozzájuk: B., R., Cs. és M. táncolnak és énekelnek.

A gyerekeknek ez a spontán művészi kifejezése az egyik legszebb példája annak, hogyan működik a nonverbális terápia. A szavakkal ki nem fejezhető nehéz tartalmak, a mélyszegénységből és súlyos családi körülményekből jövő halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek élményei egy olyan csatornán találnak utat maguknak, melyben a zene, a mozgás, a ritmus és a mesei szimbólumok megkönnyítik a problémák elmondását. Ezekről a fájdalmas tapasztalatokról a gyerekek másképp nem is tudnának mesélni, csak így áttételesen, a mese hősének viszontagságain keresztül. A mese lényegének megértése, és azonnali átfordítása valamilyen más művészeti formába a komplex meseterápia egyik legfontosabb hatótényezője.

Hogyan mérjük a terápiák hatását?

Centiméterrel mérjük a gyerekek mosolyát…
A terápiák hatását nem a tudományos kutatásokból ismert hagyományos módszerekkel mérjük. Mivel a terápiáinkon résztvevő gyerekek nagyon nehéz élethelyzetben vannak, napi szinten sok beavatkozásnak vannak kitéve, mi kizárólag a megfigyeléseinkre és dokumentációinkra hagyatkozunk.

Minden terápiás foglalkozásról jegyzőkönyv készül, melyet szigorú adatvédelem mellett dolgozunk fel. Emellett a terapeuták írásos értékelést is készítenek és szóban is értékeljük az egyes programok céljait, eredményeit, az alkalmazott módszereket a Mosolyos és a kórházi szakemberekkel. Ezek a szakmai dokumentumok biztosítják, hogy terápiáinkat folyamatosan tudjuk fejleszteni a legjobb hatás eléréséhez, illetve hogy a szükséges képzéseket ki tudjuk dolgozni a terápiát tartó szakembereink számára. Mivel sok gyermekkel hosszú távon is dolgozunk, nyomon tudjuk követni a pszichés támogatás hatását.

Hol milyen terápiánk van és hogyan működik?

Rendszeres terápiás foglalkozásokat jelenleg az alábbi egészségügyi intézményekben tartunk:

Egyesített Szent István és Szent László Kórház:

  • Hematológiai és Őssejt Transzplantációs Osztály, Budapest

Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Intézet:

  • Gyermekhematológiai-Onkológiai Tanszék

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika:

  • Onkohaematológiai Osztály,
  • Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály

Hosszú távú csoportterápiás foglalkozások (kórházon kívül):

  • Hosszú távú terápiás csoport pszichoszomatikus problémával küzdő gyerekeknek
  • Hosszú távú csoport onkológiai betegségből gyógyuló gyerkeknek
  • Hosszú távú csoport vak és gyengénlátó gyerekeknek
  • Mesetábor (5 napos) pszichoszomatikus zavarral küzdő gyerekeknek
  • Mesetábor onkológiai betegségből gyógyuló gyerekeknek

Hogy válogatunk terapeutát?

Önéletrajzot kell küldeni a központi email-címünkre. Ezt követően személyes beszélgetésre hívjuk be a jelentkezőket. Terapeutát akkor tudunk felvenni, ha van anyagi forrásunk új program indítására, összegyűlt minimum 8 gyerek az adott célcsoportból, és a terapeuta képzettségét, tapasztalatát és számlaképességét tekintve megfelel minden elvárásnak. Ha a jelentkezőnek van éppen futó csoportja az alapítványon kívül, akkor lehetőség szerint megnézünk egy alkalmat. Ha nincs, a Mosolyon belül figyeljük meg a munkamódszerét a csoportindításkor. Ha kórházi programjaink esetében az új terapeuták kiválasztásánál mindig bevonjuk a kórházban dolgozó pszichológust és a Mosoly terapeutákat.

Hogyan kerülünk be kórházakba?

Általában a kórházból érkeznek megkeresések felénk. Ha az anyagi feltételek a Mosoly részéről adottak és a kórházi osztály nyitott a Mosoly módszerekre, tudja biztosítani a terápiához szükséges feltételeket (a kijelölt terápiás idő és tér biztosítása, a terapeuták számára fontos információk biztosítása), akkor elindítjuk terápiás programot. A terápiák minden esetben alkalmazkodnak a kórházi osztály rendjéhez, a terápiákon résztvevő gyerekeket és szülőket a helyi szakemberek (pszichológus, orvos vagy nővér) segítségével választjuk ki, így a rendszeres kapcsolattartás az elengedhetetlen az osztály dolgozói és a Mosoly terapeuták között. A Mosoly terapeutáknak el kell sajátítaniuk az osztályon betartandó szabályokat, a kórházi körülményekhez kell igazítaniuk az alkalmazott módszereket. Elsősorban olyan osztályokon indítunk programot, ahol a gyerekek hosszan tartó betegsége megkívánja a folyamatos pszichés támogatást.

Mi a különbség köztünk és a többi, kórházakban található alapítvány között?

  • A Mosoly terápiák a kórházi osztályokon folyó pszichés támogatást segítik/egészítik ki, melyre a magyar egészségügyben nincs elég kapacitás. Folyamatos szakmai monitoring, szupervízió és képzések mellett végezzük tevékenységünket.
  • A rajzolást, hangszeres játékot, bábozást a gyerek önkifejezési eszközének tekintjük, amellyel a problémájáról üzen. Ezt terapeutáink értelmezik és reagálnak rá a gyerek számára érthető és elfogadható módon: rajzban, zenében, mesében. A célunk tehát messze túlmutat az örömszerzésen, feszültségoldáson. A foglalkozásaink a mentálhigiénés ellátás, a lelki gyógyítás szerves részét képezik.
  • Nem egyetlen kórházhoz vagy kórházi osztályhoz kötődik tevékenységünk, hanem egyszerre több kórházban évek óta folyamatosan jelen vagyunk állandó szakembergárdával.
  • Csak szakképzett, fizetett szakemberekkel dolgozunk (a terapeuták díjazását, szupervízióját, képzését az alapítvány biztosítja), hogy folyamatosan biztosítani tudjuk a magas színvonalú terápiás szolgáltatást és a folyamatos programfejlesztést.
  • A beteg gyerekek és családjaik mellett a terápiákat tartó szakemberek képzésére is hangsúlyt fektetünk: elsősorban a Mosoly terapeuták továbbképzését tartjuk szem előtt, ugyanakkor időről-időre nyitott képzéseket és konferenciákat is tartunk, hogy a legújabb kutatásokat és a hazai jól bevált gyakorlatot megosszuk a nagyobb szakmai közönséggel.

Mi az a Mosoly Kódex?

A Mosoly alapelveit és működési folyamatait meghatározó „etikai kódex”, mely tartalmazza:

  • A Mosoly alapelveit, mely minden tevékenységünknek irányt szab.
  • A gyerekekkel közvetlenül érintkező munkatársak kategorizálása: kontakt, szakmai vezető (terapeutákat kiválasztó és monitorozó szakember), szupervizor, terapeuta, önkéntes. Az egyes kategóriába tartozó szakemberekkel szemben támasztott követelmények (végzettség, szakmai gyakorlat, szükséges dokumentumok)
  • A Mosoly titoktartási és adatvédelmi rendszerének leírása
  • A terápiás programok előkészítésének menete, az adminisztrációs teendők részletezése, az előkészítésben résztvevő munkatársak feladatai
  • A program megvalósításának menete. A program értékelésének leírása.
  • A nem terápiás (élményprogramok) előkészítése, megvalósítása és értékelése.

Kiemelt támogatóink