Működésünket a Mosoly-értékek határozzák meg, amelyeket szakmai kapcsolatainkban és sokszínű programjainkban egyaránt képviselünk.

A MOSOLY ÉRTÉKEK

Stabilitás
Stabil támogatói hátterünknek is köszönhetően 25 éve vagyunk jelen országszerte kórházi és kórházon kívüli terápiás programjainkkal. Szakmai munkánkat felelősségteljesen, jól megalapozott folyamatokat követve, magasan képzett szakemberekkel végezzük.

Fejlődés
A változó körülményekhez való folyamatos alkalmazkodásból, illetve belső igényből fakadóan arra törekszünk, hogy az új hazai és nemzetközi szakmai eredményeket, valamint az aktuális tendenciákat kreatívan adaptáljuk a szervezet működésébe.

Kapcsolódás
Mindenkivel egyenrangú partnerként dolgozunk a közös ügyért. A bizalmon alapuló és biztonságos együttműködések során a Mosoly nemcsak kapcsolódik, hanem össze is kapcsol.

Egyediség
Minden kapcsolatunkban a személyre szabottságra és az egyéni szükségletekre épülő segítségnyújtásra, együttműködésre törekszünk.

Életteliség
Az életteliséget, az örömteli élethez való kapcsolódás lehetőségét fontosnak tartjuk minden helyzetben, még a legnagyobb krízisben is.

Adományozok