Szakmai workshop

2019-10-10

2019 őszén Leányfalun szakmai műhelyt szervezünk terapeutáinak, mert fontosnak tartjuk szakembereink folyamatos továbbképzését, mely egyben arra is alkalom, hogy megosszák tapasztalatikat.

Mindig is fontosnak tartottuk, hogy szakembereinknek biztosítsuk a továbbképzési lehetőségeket, hogy továbbra is a legfrissebb tudással bírjanak és találkozhassanak egymással. Idén október 19-20. között szakmai workshopot tartunk számukra Leányfalun, ahol azon túl, hogy megoszthatják egymással tapasztalataikat az általuk alkalmazott módszerekről és eredményeikről, kellemes körülmények között építhetik kapcsolataikat és válhatnak még erősebb csapattá.

Kreatív Napok szakembereknek, 2015-ben

Adományozok