A márciusban hazánkat is elérő covid-19 vírus jelentősen átalakította hétköznapjainkat. Az elmúlt három hónap mindenki számára emberpróbáló időszak volt. A járvány első hullámát úgy tűnik sikeresen vészeltük át és lassan, fokozatosan, ám bizonyos egészségügyi szabályokat továbbra is betartva, visszatérhetünk a megszokott hétköznapokhoz is.Június 12-én az országos tisztifőorvos feloldotta a korábban elrendelt kórházi látogatási tilalmat, ám a beteglátogatás továbbra is szigorú szabályok mellett lehetséges csak. A kórházak nyitása sajnos nem jelenti azt, hogy a Mosoly-terapeuták is automatikusan visszatérhetnek az osztályokra, hiszen azok a gyerekek, akikkel a Mosoly Alapítvány foglalkozik a legveszélyeztetettebbek közé tartoznak.
Így az egészségügyi előírások betartása mellett néhány kórházi osztályon továbbra is jelen vagyunk, valamint fokozottan odafigyelünk a Mosoly terápiákon már részt vett gyermekekre és szüleikre, akiknek online formában nyújtunk támogatást, hogy könnyebben megbirkózzanak a mindennapok kihívásaival. A terapeutákat támogató szupervíziókat továbbra is biztosítjuk. Tervezéssel és kapacitásaink folyamatos átszervezésével készülünk arra, hogy ahol lehet, a szokásos nyári szünetünket félretéve újra elkezdjük a terápiás munkát.
A Mosoly irodai stábja a nyár folyamán visszatér az irodába is, de osztott munkaidővel. Így a csapat egyik fele otthonról, online térben folytatja a háttérmunkát, míg a másik fele már bent az irodában.
A krízishelyzet, amilyent többek a covid-19 vírus is előidézett – egyáltalán nem ismeretlen számunkra, hiszen a Mosoly foglalkozásokon a betegség miatt válságos állapotba kerülő gyerekeket és családokat támogatjuk a terápiás kapcsolat gyógyító erejével. Jelenleg úgy látjuk, hogy az az izoláció, amely velejárója a súlyos betegséggel kezelt gyermekeknek, az most sokkal nagyobb mértékben hatott a társadalomra. Az izoláció, a félelem, a kiszámíthatatlanság a társadalom minden tagja számára szorongó élménnyé vált az elmúlt időszakban. A járványhelyzet magával hozta a lelki támogatás felértékelődését, így a Mosolynál arra is készülünk, hogy munkánkra szélesebb körben is igény támadhat a jövőben.
A folyamatos járványügyi lazítások mellett, továbbra is mindenkit arra bíztatunk, hogy amennyiben teheti, maradjon otthon és amennyiben közlekedik fokozottan tartsa be az egészségügyi előírásokat saját maga és családja, rokonai, embertársai védelmében.
Együtt ezzel a kihívással is megbirkózunk!