Zeneterápia

A zeneterápia igen széles spektrumban választható terápiás módszer. A prevencióban, amikor még nem jelennek meg tünetek, az önismereti munkában, a zeneterápia jó választás lehet. Amikor már jelen vannak pszichés tüntetek, akkor a zeneterápia, mint pszichoterápiás módszer alkalmazható. A gyógypedagógiában szintén nagyon sok esetben a zeneterápia nyújthat segítséget. Emellett a már meglévő, akár más testi vagy lelki betegségek szövődményeinek a rehabilitációjában is lehet alkalmazni ezt a módszert. A zeneterápia sok esetben tárterápia. Ez azt jelenti, hogy ha valaki az aktív gyógyításban vesz részt, sok esetben teamben dolgozik. Én például a felnőtt pszichiátrián, mint művészetterapeuta dolgozom, de mögöttem van egy team. Tehát csapatban dolgozunk, ahol az én munkám is része a betegek terápiájának. De ugyanez elmondható a gyermekpszichiátrián is, mivel ott is csapatban dolgozunk. Itt nyilván magával a betegséggel foglalkozunk elsősorban. Ilyenkor, mint pszichoterápia kerül a zeneterápia „bevetésre”. Egészen más a helyzet a gyermekonkológián, ahol a gyereknek van egy alapbetegsége. Mi ott nem a „beteg” résszel dolgozunk, hanem az „ép” részeket erősítjük. A rehabilitáción is így van: ha valaki stroke után nem tud beszélni, és zeneterápiával dolgozol vele, akkor az ép részeket mozgatod meg, a megmaradt én-résszel és képességekkel dolgozol.

Attól ugyanis, hogy valaki nem tud beszélni, attól még hall, és lehet, hogy énekelni is tud.

Ahhoz, hogy a zenét terápiában használhassuk, kell egy képzett szakember, aki történetesen zeneterapeuta, és az eszköz, a zene, annak elemei, valamint egy terápiás tér. A zeneterápiás munka lehet aktív, amikor mi aktívan zenélünk, mert hangszer van mindenkinek a kezében, vagy az énekhangja, vagy a keze, amivel tapsolva ritmushangszerré változtathatja azt. Ilyenkor a szabad improvizáció, a szabad játék az elsődleges, mely teret nyújt arra is, hogy megtapasztaljuk a kapcsolódást, leválást, harmóniát, diszharmóniát, egységet, magányt, sorolhatnám még. A másik módszer, hogy hallgatjuk a zenét. Ezt receptív zeneterápiának hívjuk, amikor vagy élő zenét vagy valamilyen eszközön játszott zenét hallgatunk. Azért nem szeretjük ezt passzívnak hívni, mert zenét hallgatni aktív dolog, annak a befogadása aktív folyamat. Felnőttekkel utána többnyire arról beszélgetünk, hogy kinek milyen élmény volt hallgatni ezt a zenét, kinek milyen emlékek, képek, színek, szagok jutottak eszébe, vagy milyen érzetei, testérzetei illetve képélményei támadtak zenehallgatás közben. A gyerekpszichiátriában pedig a gyerekek mondják meg, hogy éppen milyen zenét szeretnének hallgatni, azt meghallgatjuk közösen és beszélgetünk, vagy komplex művészetterápiás módszereket is alkalmazva az alkotásban mélyülnek el a gyerekek.